2008-08-26 16:35:48

Katolikusok elleni erőszak Indiában – szentszéki közlemény


A katolikus hívek és intézmények elleni erőszak-megnyilvánulások Indiából érkező tragikus hírei kapcsán a Szentszék szolidaritását fejezi ki az érintett helyi egyházakkal és a szerzetesi kongregációkkal. Egyben elítéli ezeket a cselekményeket, amelyek lerombolják a személyek méltóságát és szabadságát, valamint veszélyeztetik a békés polgári együttélést. Ugyanakkor a Szentszék felhívást intéz mindenkihez, hogy felelősséggel vessen véget minden erőszaknak és állítsa helyre a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet légkörét – zárul a szentszéki közlemény.

A katolikusok elleni erőszakcselekmények azután robbantak ki, hogy augusztus 23-án meggyilkolták a hindu szélsőséges csoport vezetőjét, Swami Laxanananda-t, amellyel a helyi keresztény közösséget vádolták. Ötre emelkedett az áldozatok száma. Hétfőn egy 22 éves világi misszionárius vesztette életét egy felgyújtott árvaházban, miközben a gyermekeket igyekezett megmenteni. A többi áldozat felgyújtott otthonaikban halt meg. Augusztus 25-én, hétfőn elraboltak két jezsuita szerzetest is, akik a régióban folytatják tevékenységüket. A MISNA hírügynökség jelentése szerint Kandhamalban a helyzet nagyon feszült.

Az indiai püspöki konferencia közleményben ítélte el a hindu vezető megölését, amelyet állítólag egy maoista csoport követett el. A főpásztorok felhívást intéztek a békéért és harmóniáért. Sajnálatuknak adtak hangot, hogy egyes szervezetek Orissa állam keresztény közösségére mutogattak és ennek következtében Kandhamalban és a környező területeken támadások érték a keresztényeket és intézményeiket. Továbbá az egyház tulajdonába tartozó épületek és autók felgyújtásáról érkeztek hírek. Mély aggodalmuknak adtak hangot a püspökök ártatlan híveik biztonságát illetően. Felhívással fordultak a központi kormányhoz, hogy sürgősen avatkozzon be az ügybe és küldjön erősítést a térségbe a helyzet normalizálása érdekében.

A gujarati emberjogi központ közleményében kijelentette, hogy az erőszak elfogadhatatlan és nem segít elérni azokat a célokat, amelynek érdekében elkövetik. Az erőszak azonnali beszüntetésére szólítanak fel. Rámutatnak továbbá: Orissa állam kormánya az utóbbi hónapokban engedélyezte, hogy fasiszta és fundamentalista erők terrorizálják a szegényeket, a társadalom peremére szorultakat és az államban élő kisebbségeket. Ezek az erők mindenféle büntetés nélkül folytathatták rosszindulatú propagandájukat és erőszakos cselekedeteiket. A kormány és az érintett hatóságok, csakúgy mint a rendőrség elhárította a felelősséget. Jelenleg teljesen felelősnek nevezhetők az elmúlt napok haláleseteiért és azért, hogy a helyzet ellenőrizhetetlenné vált – zárul az emberjogi központ jezsuita igazgatójának közleménye.








All the contents on this site are copyrighted ©.