XVI. Benedek tanítása a teremtésről, az evolúcióról és a környezetvédelemről - cikkismertetés

Röviden már jeleztük, hogy a Szentatya, augusztus 6-án a bressanónei papsággal találkozva, az egyik kérdésre válaszolva szólt a teremtés teológiájáról és a környezetvédelemről. Tudjuk, hogy az Ifjúsági Világtalálkozón Sydneyben fő beszédében is hosszabban foglalkozott ezzel a témával. Mostani cikkismertetésünkben rávilágítunk arra, hogy Ratzinger pápa már évek óta foglalkozik különböző alkalmakkor evvel a témával.

A belga jezsuiták Nouvelle Revue Théologique című folyóiratának legújabb számában Vincent Aucante írt egy tanulmányt ezzel a címmel: „Teremtés és evolúció XVI. Benedek eszmevilágában”. Ezt a cikket ismertetjük most röviden.

Az első érdekes szöveget Joseph Ratzingertől egy 1968-as tanulmányában olvashatjuk, ahol a tudomány és a teológia viszonyával foglalkozik. A professzor akkor – a pár évvel korábban befejeződött zsinaton is - határozottan a teológusok haladó csoportjához tarozott, jegyzi meg a szerző, majd idézi ezt a szöveget: „az evolúció elmélete nem törli el a hitet, de nem is erősíti meg. Hanem arra ösztönzi a hitet, hogy mélyebben megértse önmagát, hogy így segítse az emberi lényt önmaga megértésére, hogy egyre inkább az legyen, ami. Olyan lény, aki az örökkévalóságban „Te”-nek szólítja Istent.” És Ratzinger hivatkozik Teilhard de Chardin-re, aki radikálisan túlhaladt a materializmus és a spiritualizmus leegyszerűsítő alternatíváján, az evolúciót Véletlennel és Szükségszerűséggel magyarázó elméleten, amelyet pl. Jacques Monod Nobel-díjas biológus képviselt.

Ratzinger bíboros 1981-ben a Teremtés könyvének első fejezeteit magyarázva újra a teremtés és az evolúció kapcsolatával foglalkozik és támadja a véletlenre hivatkozó teóriát. Az evolúció a hogyant magyarázza, a teremtés a mértet, és eljut az isteni eredethez. A kettő tehát nem zárja ki egymást. Az alapvető kérdés létezésünk értelme.

„Ha tudjuk azt, hogy nem vagyunk a véletlen gyümölcsei, hanem forrásunk a szabadság és a szeretet, akkor mi, akik nem létezünk szükségszerűen, hálát adhatunk ezért a szabadságért és így meggyőződhetünk, hogy emberlétünk ajándék.” A bíboros itt ismét Monod teóriáját bírálja, amelyet abszurdnak tart. Cikkírónk közben emlékeztet II. János Pál híres beszédére, amelyet 1996. okt. 22-én mondott a Pápai Tudományos Akadémia tagjainak. Ebben a pápa a biblia helyes értelmezésére figyelmeztetett és óvott a konkordizmustól: a tudomány a saját módszerével folytatja a kutatást, az írásértelmezésnek nem kell a mindenkori eredményekhez igazodnia, hiszen nem természettudományos ismereteket akar közölni, hanem üdvösségünkre vonatkozó igazságokat. (Megjegyezzük: ez volt a kulcskérdés a Galilei-ügyben is.) Ekkor tette Wojtyla pápa a híres kijelentést, hogy az evolúció elmélete ma már nem puszta hipotézis.

Ratzinger pápa elődje vonalában maradva beiktatási miséjén mondott homíliájában, 2005. április 24-én többek között ezeket mondta: „Nem vagyunk a véletlen termékei, az evolúciónak van értelme. Valamennyien Isten gondolatának gyümölcsei vagyunk. Mindannyiunkat Ő akarta, Ő szerette, mindegyikünk szükséges.” 2005. augusztus 15-i homíliájában pedig ezeket mondta: „Amikor az ember már csupán a vak evolúció terméke, akkor lehet használni és visszaélni vele. Ezt megerősítette korunk tapasztalata.”

2006. április 6-án a fiatalokkal találkozva egyik kérdésre ezt válaszolta: „Isten vagy létezik, vagy nem létezik. Csak e két választási lehetőség van. Vagy elismerjük az értelem elsőbbségét, a Teremtő Értelemét, aki mindenek eredete és princípiuma – egyébként az értelem elsőbbsége egyben a szabadság elsőbbsége – vagy az irracionális (értelmetlen) elsőbbségét valljuk, amely szerint itt a földön és életünkben minden esetleges, véletlen, az irracionális terméke, és maga az ész is az irracionális terméke. Végső elemzésben nem lehet bizonyítani egyik felfogást sem, de a kereszténység nagy választása az értelem, az értelem elsőbbsége. Ez nagyszerű választás…” 2007. szept. 29-i homíliájában visszatért e választásra ezt állítva: ”aki Istent félreteszi, nem teszi nagyobbá az embert, hanem elveszi méltóságát. Az ember akkor az evolúció félresikerült terméke lesz.”

XVI. Benedek elutasítja a ma, főleg Amerikában, terjedő ún. kreacionizmust, amely kizárja az evolúciót, ugyanakkor a pápa erősen bírálja azt az evolucionista elméletet, amely kendőzi hiányosságait. A tudománynak el kell ismernie korlátait, miként a hitnek is hagynia kell, hogy a tudományos felfedezések kérdéseket tegyenek fel neki.

Az említett idézetek azt sejtetik, következtet a Nouvelle Revue Théologique szerzője, hogy XVI. Benedek reméli, hogy Teilhard de Chardin példájára sikerül összebékítenie a teológiai észt a tudományos ésszel. A cikk szerzője, Vincent Aucante befejezésül egy szép szakaszt idéz Benedek pápa 2006. húsvét vigiliáján mondott beszédből: „Krisztus feltámadása – ha az evolúció-elmélet szókészletét alkalmazhatjuk – a legnagyobb „mutáció”, abszolút értelemben a legdöntőbb ugrás egy teljesen új dimenzióban, ami valaha is megtörtént az élet hosszú történetében és kibontakozásában: egészen új minőségű ugrás, amely minket és az egész történelmet érinti.”

Ezek után térjünk vissza a pápa múlt szerdán Bressanonéban elhangzott magyarázatára, amikor az egyik pap kérdésére válaszolt és kitért a környezetvédelemre. A teremtéstörténet helyes értelmezése szerint a „Vessétek uralmatok alá a földet!” parancs nem a teremtés önkényes leigázására szólít, hanem arra, hogy az ember őrizze, befejezze a teremtést, együttműködve a Teremtővel, az evolúcióval, amelyet ő a világba helyezett, hogy így a jó és szép teremtés értékeit kibontakoztassuk, nem pedig eltapossuk és leromboljuk. Ezzel kapcsolatban a pápa idézett a Római levél 8. fejezetéből:

”Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis múlandóságnak van alávetve” (…) de reméljük, hogy egyszer „majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig…’

A természet is velünk együtt várja a felszabadulást, „Isten fiainak dicsőséges szabadságát”, feltámadását. A természet brutális kizsákmányolása ott kezdődik, ahol nincs Isten, a materializmussal, ahol csak a matéria van számunkra, ahol a természetet saját tulajdonunknak tekintjük, és csak saját magunknak használjuk, és nem hiszünk magunk felett más tekintélyt. A teremtés elfecsérelése ott kezdődik, ahol nincs magasabb dimenziója az életnek és a halálnak, amikor ebben az életben kell összeharácsolnunk mindent és a lehető legjobban élveznünk az életet. A teremtés lerombolása és elfecsérelése ellen csak úgy küzdhetünk, hogy a természetet Isten teremtésének valljuk, ha tudjuk, hogy az életért felelősek vagyunk Isten előtt, és hisszük, hogy ez az élet egyszer teljes és végleges lesz Isten ajándékából.