VI. Pál emlékezete - P. Szabó Ferenc jegyzete

Urunk színeváltozása ünnepén, 1978. augusztus 6-án este hunyt el Castel Gandolfóban VI. Pál pápa. Kétségkívül a modern kor egyik legjelentősebb pápája volt, elsősorban is mivel a második ülésszaktól vezette és befejezte a XXIII. János által megkezdett II. vatikáni zsinatot, és a zsinat utáni válságos egyházi időszakban igyekezett megvalósítani az egyház korszerűsödését.

Giovanni Battista Montinit, Milánó érsekét 1963. június 30-án választotta pápává a konklávé. Legfőbb feladat volt a zsinat folytatása. A második ülésszak megnyitásakor, 1963. szeptember 29-én mondott híres beszédében mintegy összefoglalta programját, amelyet aztán „Ecclesiam suam” kezdetű enciklikájában kifejtett, és amely a zsinati fordulatra is döntő befolyással volt. Szakértők szerint ugyanis a második ülésszakon történt a haladó teológusok áttörése. VI. Pál Krisztus-központú beszédében felidézte a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apszisának mozaikját, az ott látható Pantokrátor Krisztust, akinek lábánál leborul III. Honorius pápa (miseruhájában úgy tűnik, mintha kis teknősbéka lenne!) a pápa szavai szerint: „Egészen kicsiny, mintegy megsemmisülve a földön, a közösséget megáldó, hatalmas termetű Krisztus lábát csókolva”. A pápa hangsúlyozta: Krisztustól jövünk, Általa élünk és feléje tartunk. Krisztus a népek világossága, - a kifejezést átvette a zsinat, az egyházról szóló konstitúció így kezdődik: Lumen gentium Christus… A Krisztus lábánál leboruló pápa képe a szegény és szolgáló egyház jelképe, amely a zsinati megújulás eszménye lesz.

VI. Pál első enciklikája is irányt adott a zsinati munkáknak. A párbeszéd körlevele volt ez, amely körkörösen leírta, hogy a katolikus egyháznak párbeszédet kell folytatnia a nem katolikus keresztény testvérekkel, a nagy vallások képviselőivel, sőt a nem hívőkkel is. Még a zsinat alatt megkezdődött a különböző titkárságok létrehozása a kérdéses párbeszédek szorgalmazására. (E titkárságok ma pápai tanácsok.)

Ismeretes, hogy a zsinati reform, pl. a liturgia reformja, nem kis nehézségekbe ütközött. Marcel Lefebvre tradicionalista érsek már a zsinat alatt a szélsőségesen konzervatív kisebbséghez tartozott. A zsinat után pedig létrehozta papi társaságát, amely később, a pápák minden békítő kísérlete ellenér, elszakadt Rómától. Persze a túlzó haladók, progresszisták is gondot okoztak a Szentszéknek, így a haladó teológusok egy kontesztáló csoportja. Nemrég megemlékeztünk az 1968-ban kiadott „Humanae vitae” után kitört tekintélyi válságról.

VI. Pál folytatta a XXIII. János által megkezdett keleti politikát is a kommunista országokban elnyomott egyház számára „modus vivendi”-t keresve. E politika főszereplője Agostino Casaroli volt, akiről szintén megemlékeztünk a közelmúltban, halála 10. évfordulója alkalmával. Az Ostpolitik mérlegének elkészítéséhez még nagyobb történelmi távlat szükséges, amint VI. Pál is hangoztatta, amikor megemlékezett Mindszenty József bíborosról, a magyar főpásztor halálának másnapján.

A társadalmi-politikai és kulturális mutáción, forradalmi változáson áteső, az egyre inkább szekularizálódó modern világban, amikor a tekintély válsága egyetemes lett (tehát nemcsak az egyházat érintette) VI. Pálnak, majd II. János Pálnak, emberfeletti problémákkal kellett szembenézniük. A katolikus egyháznak és más keresztény egyházaknak válaszolniuk kellett a modern világ különböző kihívásaira, a fokozódó szekularizációra, amely végül teljes evilágiság, ateizmus lett, legalábbis az ún. nyugati világban. A harmadik világban pedig az inkulturáció, a felszabadítás-teológiák, a teljes fejlődés és a társadalmi igazságosság jelentették a főbb nehézségeket. VI. Pál a „Popolorum progressio” kezdetű enciklikájában, valamint „Octogesima adveniens” kezdetű, Le Roy bíboroshoz intézett levelében igyekezett válaszolni e problémákra, korszerűsítve az egyház szociális tanítását.

VI. Pál nem érte meg a kommunizmus bukását, amelynek előkészítésében utódának, a lengyel Karol Wojtyłának is jelentős szerepe volt. A globalizálódó világban újabb és újabb problémák jelentkeznek: a világegyházban az emberi jogok, a társadalmi igazságosság, a szegénység és éhezés leküzdése, a béke biztosítása továbbra is sürgető problémák. E téren továbbra is eligazító lehet VI. Pál „Populorum progressio” kezdetű körlevele a népek szolidáris fejlődéséről. „Fejlődés a béke új neve” - e megállapítása ma is időszerű.