XI. Pius „Humani generis unitas” kezdetű enciklikája a fajgyűlöletről kiadatlan maradt

Az olasz jezsuiták „La Civiltà Cattolica” című folyóirata első augusztusi száma alaposan dokumentált cikket közöl (P. Giovanni Sale –től) XI. Pius kiadatlan maradt enciklikájáról. Mivel a folyóirat jezsuitái is érdekelve voltak az előkészületben, saját archívumuk kiadatlan okmányait is felhasználják, hogy árnyalják és kiegészítsék bizonyos szakember körök értelmezéseit, inszinuációit, akik szerint a „Humani generis unitas” a jezsuiták, - az akkori rendfőnök, P. Ledóchowski közbelépésére, -késleltették a megjelenést. A Civiltà cikkének jó részét, kivonatosan közzétette az „Osservatore Romano” augusztus 2-i száma is.

Az enciklika megszövegezésével XI. Pius, John LaFarge amerikai jezsuita atyát bízta meg, aki az „America” című folyóirat szerkesztője volt. A páter önéletrajzából részletesen megismerhetjük az enciklika genezisét. XI. Pius választása azért esett LaFarge-ra, mivel a pápa olvasta és érdekesnek találta Interracial justice című könyvét a rasszizmus ellen. Ezt a pápa közölte is a páterrel, akit 1938. június 22-én kihallgatáson fogadott. Ez akkor történt, amikor a Szentszék és az olasz fasiszta kormány között feszült lett a viszony. Július l4-én ugyanis – Mussolini kérésére - közzétették fasiszta „tudósok” Kiáltványát a fajgyűlöletről. Ezzel Mussolini csatlakozott a német nácizmushoz. XI. Pius rögtön reagált. Másnap egy nővércsoportot fogadva kijelentette: „Nemcsak egyik-másik állítása téves (ti. a kiáltványnak), hanem az egész tan szellemisége ellentétes a krisztusi hittel.”

A Rómában tartózkodó P. LaFarge tájékoztatta titkos megbízatásáról Ledóchowski jezsuita generálist, aki a tervet furcsának találta, de intézkedett, hogy P. LaFarge nyugodtan dolgozhasson a legnagyobb titoktartással. P. LaFarge Párizsba utazott, segítőjének a generális kijelölt még két jezsuitát: a német G. Gundlachot, aki már dolgozott XI. Pius „Mit brennender Sorge” kezdetű enciklikáján (és akit a Gestapo figyelt egy a Vatikáni Rádióban elhangzott náciellenes előadása miatt), a másik a francia G. Desbuquois, aki a Párizs melletti „Action Populaire” szociális központ munkatársa volt és a társadalmi morális szakembere. Ő is részt vett már pápai dokumentumok szerkesztésében. Végül a három jezsuita mellé rendelték P. H. Bachtot, akinek majd az enciklika latin fordítását kellett elkészíteni. A három jezsuita 1938 fullasztó meleg nyarán Párizsban megfeszített munkával elkészítette az enciklika francia nyelvű tervezetét, szeptember végén már kész volt. P. LaFarge személyesen akarta átnyújtani a pápának, de Ledóchowski generális azt ajánlotta neki, hogy utazzon vissza az Egyesült Államokba, mert még ellenőrizteti a szöveget. Tény az, hogy P. LaFarge rövid ideig a római Kúrián, a jezsuita központi házban lakott. Az enciklika szövegtervezetét P. Generálisnál hagyta, ő pedig október elsején visszautazott az USA-ba.

Az enciklika tartalmát, a szövegtervezeten kívül, még két dokumentumból ismerhetjük meg. Az egyik az enciklika tervének kifejtése, a másik P. LaFarge 1938. október 28-án kelt, XI. Piushoz írt levele. Ez utóbbiban LaFarge kifejti a kidolgozásnál követett módszert, majd összefoglalja az alapvető érvelést, a katolikus tanítás két elvét: az emberi személy méltósága és az emberi nem egysége, éspedig az emberi értelem és a hit fényében, de számolva a tapasztalattal is. Amikor az emberi nem egységéről és a társadalmi élet pluralitásáról ír, kitérőt tesz a nacionalizmusról, a rasszizmusról és a zsidó kérdésről. Itáliában és Németországban ez a kérdés lett a legégetőbb, mivel szeptember elején az olasz fasiszta kormány is elfogadta a német faji megkülönböztetés elveit, amely főleg a zsidókat sújtotta.

XI. Pius több alkalommal beszélt a rasszizmusról, ami nagyon nem tetszett Mussolininak. Idézzünk híres, szeptember 7-i beszédéből, amelyet egy csoport belga zarándok előtt mondott el: „Nem lehet a keresztényeknek részt venniük az antiszemitizmusban. Elismerjük mindenkinek az önvédelem jogát, hogy megfelelő eszközöket alkalmazzon mindaz ellen, ami fenyegeti jogos érdekeit. De az antiszemitizmus megengedhetetlen. Mi spirituálisan szemiták vagyunk.” E beszédben is és más megnyilatkozásaiban is, voltak új elemek (az antiszemitizmus elítélése), de a hagyományos antijudaizmusra való utalások is: az államnak joga van védekeznie a zsidók veszélyes működése ellen. A pápa beszédeinek elemeit felvették az enciklika fogalmazványába.
Hangsúlyozzuk, hogy a Civiltà cikke mindig az enciklika fogalmazványáról (bozza) beszél, hiszen nem készült el véglegesen. P. Ledóchowski szerint ugyanis még nem felelt meg az enciklikák stílusának és XI. Pius mentalitásának. Ezért a rendfőnök megbízta a Civiltà egyik munkatársát, P. Rosát: nézze át a szöveget és mondja meg neki, hogy mint első szkéma benyújtható-e a pápának. P. Rosa, bár már nagyon beteg volt, munkához látott, hogy újrafogalmazza a szöveget. De a munkát nem tudta befejezni, mert 1938. november 26-án elhunyt.

P. Gundlach, megtudva, hogy az enciklika tervezetét még mindig nem adták át a pápának, levelet írt P. LaFarge-nak, értesítve arról, hogy a Generális késlelteti az átadást. Külsők ezt szabotázsnak tarthatják. Azt ajánlja neki, írjon a pápának erről, hiszen közvetlenül őt bízta meg az enciklika megszerkesztésével. Ekkor írta P. LaFarge XI. Piusnak az 1938. október 28-i levelet, amelyről már szóltunk. Tájékoztatta a pápát, hogy a jezsuita Generális miként intézkedett. A Civiltà dokumentációjából kitűnik, hogy az enciklikát, más dokumentumokkal együtt, csak 1939. január 21-én küldték át a Vatikánba. P. Ladóchowski leveléből kitűnik, hogy a pápa, Mons. Tardini révén kérette a fogalmazványt: a Generális megmagyarázta, hogy P. Rosával azért akarta átdolgoztatni, hogy jobban megfeleljen a pápa kívánságainak.

Szakemberek nem fogadják el a Generális érvét. Azt gyanítják, hogy ideológiai megfontolásokból késleltette három hónapig átküldését, vagyis „szabotálta” a totalitárius rendszerek elleni enciklika közzétételét attól tartva, hogy még feszültebb lesz a viszony a Szentszék és ezek között az államok között. Úgy látszik, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdése, amely XI. Pius szívén feküdt, a Generálisnak másodlagos kérdés volt, azért is, mert főleg a materialista és ateista kommunizmust tartotta a fő ellenségnek. Ezt a véleményt képviselik azok francia történészek (Georges Passelecq és Bernard. Suchecky), akik 1995-ben megjelentették a XI. Pius által ki nem adott enciklikát. Eredeti szövege francia, és lényegében megegyezik a Civiltà archívumában őrzöttel. Azóta más nyelvekre is lefordították. Az utóbbi években több könyv, tanulmány jelent meg az egész kérdéskörről.

Az enciklika legjelentősebb része a második, rövid fejezet, amely a zsidókról és az antiszemitizmusról szól. Idézzük. „Azok, akik a fajt e jogtalanul kisajátított (usurpato) piedesztálra emelték, rossz szolgálatot tettek az emberiségnek. Mert semmit sem tettek azért, hogy az emberiség az egység felé menjen, amelyre áhítozik.” Sőt e teóriák újabb korlátokat állítottak egyazon állam polgárai közé, mivel egyeseket fajilag alacsonyabb rendűeknek tekintenek. A faji tisztaságról szóló teória „egyedül a zsidók elleni harcban végződik, ez a harc nem különbözik sem indítékai, sem módszere szerint - hacsak rendszeres kegyetlensége révén nem – attól az üldözéstől, amely az ókortól mindenütt a zsidókat érte.”

Ezután így folytatódik: „Ha egyszer kirobban az üldözés, személyek millióit megfosztják ugyanabban a hazában legelemibb jogaiktól és állampolgári kiváltságaiktól, megtagadják tőlük a törvény védelmét az erőszak és a lopás ellen, a sértések és a megszégyenítés napirenden vannak.(…) A legelemibb igazságosság visszautasítása a zsidókkal szemben ezerszámra kényszeríti őket a számkivetésre. A föld egyik széléről a másikra bolyongva, erőforrásoktól megfosztva, teher lesznek önmaguk és az egész emberiség számára.” Az enciklika szerkesztői, akik leleplezik az antiszemitizmust és az európai zsidók törvény általi üldözését, kitérnek az ún. zsidó kérdésre, amelyet az igazságosság és emberiesség szerint kellene megoldani. Ezt írják: A zsidó kérdés lényegileg nem faji kérdés, nem nemzet vagy földrajzi nemzetiség, nem is állampolgárság kérdése, hanem vallási kérdés, és Krisztus eljövetele után a kereszténység kérdése.” Ez utóbbi megállapítás valójában a hagyományos antijudaizmus álláspontja, állapítja meg a Civiltà munkatársa, P. Sale. Láthatjuk, hogy az enciklika tervezetének felfogása még elmarad a II. vatikáni zsinatnak az antiszemitizmusról vallott tanítása, főleg a katolikus egyház későbbi megnyilatkozásai mögött, amelyek kizárják a hagyományos antijudaizmust is.

Amikor az enciklika tervezete a Civiltà-tól megérkezett a Vatikánba, 1939. január 21-én, XI. Pius már súlyos beteg volt, és pár héttel később, 1939. február 10-én meghalt. A Civiltà szerkesztője végül felveti a kérdést: vajon az enciklika közzétételének elmulasztása– mai szemmel nézve – pozitív vagy negatív a katolikus egyház és a zsidóság viszonyának megítélése szempontjából? A vélemények e kérdésben eltérők. Egyesek szerint, mivel a hagyományos antijudaizmus nyomai még megtalálhatók a tervezetben, jobb, hogy nem jelent meg, mert esetleg negatívan befolyásolta volna a II. vatikáni zsinat határozatát a kérdésben. Mások szerint viszont, az említett korlátok ellenére is jó lett volna közzététele, mert segítette volna a keresztény közösséget, hogy határozottan szembeforduljon az antiszemitizmussal, a fajgyűlölettel.

Mindenestre a Civiltà cikke végén a jezsuita szerző, P. Sale leszögezi: „Tévednek azok, akik a „Humani generis unitas” kezdetű enciklika fogalmazványának elmaradt közzétételét a római kúria titkos intrikáival és a jezsuiták sötét összeesküvésével próbálják magyarázni, mert valójában P. Rosa és XI. Pius halála akadályozta meg a tervezett körlevél megjelenését.