XI. Pius „Humani generis unitas” kezdetű enciklikája a fajgyűlöletről kiadatlan maradt
Az olasz jezsuiták „La Civiltà Cattolica” című folyóirata első augusztusi száma alaposan
dokumentált cikket közöl (P. Giovanni Sale –től) XI. Pius kiadatlan maradt enciklikájáról.
Mivel a folyóirat jezsuitái is érdekelve voltak az előkészületben, saját archívumuk
kiadatlan okmányait is felhasználják, hogy árnyalják és kiegészítsék bizonyos szakember
körök értelmezéseit, inszinuációit, akik szerint a „Humani generis unitas” a jezsuiták,
- az akkori rendfőnök, P. Ledóchowski közbelépésére, -késleltették a megjelenést.
A Civiltà cikkének jó részét, kivonatosan közzétette az „Osservatore Romano” augusztus
2-i száma is.
Az enciklika megszövegezésével XI. Pius, John LaFarge amerikai
jezsuita atyát bízta meg, aki az „America” című folyóirat szerkesztője volt. A páter
önéletrajzából részletesen megismerhetjük az enciklika genezisét. XI. Pius választása
azért esett LaFarge-ra, mivel a pápa olvasta és érdekesnek találta Interracial justice
című könyvét a rasszizmus ellen. Ezt a pápa közölte is a páterrel, akit 1938. június
22-én kihallgatáson fogadott. Ez akkor történt, amikor a Szentszék és az olasz fasiszta
kormány között feszült lett a viszony. Július l4-én ugyanis – Mussolini kérésére -
közzétették fasiszta „tudósok” Kiáltványát a fajgyűlöletről. Ezzel Mussolini csatlakozott
a német nácizmushoz. XI. Pius rögtön reagált. Másnap egy nővércsoportot fogadva kijelentette:
„Nemcsak egyik-másik állítása téves (ti. a kiáltványnak), hanem az egész tan szellemisége
ellentétes a krisztusi hittel.”
A Rómában tartózkodó P. LaFarge tájékoztatta
titkos megbízatásáról Ledóchowski jezsuita generálist, aki a tervet furcsának találta,
de intézkedett, hogy P. LaFarge nyugodtan dolgozhasson a legnagyobb titoktartással.
P. LaFarge Párizsba utazott, segítőjének a generális kijelölt még két jezsuitát: a
német G. Gundlachot, aki már dolgozott XI. Pius „Mit brennender Sorge” kezdetű enciklikáján
(és akit a Gestapo figyelt egy a Vatikáni Rádióban elhangzott náciellenes előadása
miatt), a másik a francia G. Desbuquois, aki a Párizs melletti „Action Populaire”
szociális központ munkatársa volt és a társadalmi morális szakembere. Ő is részt vett
már pápai dokumentumok szerkesztésében. Végül a három jezsuita mellé rendelték P.
H. Bachtot, akinek majd az enciklika latin fordítását kellett elkészíteni. A három
jezsuita 1938 fullasztó meleg nyarán Párizsban megfeszített munkával elkészítette
az enciklika francia nyelvű tervezetét, szeptember végén már kész volt. P. LaFarge
személyesen akarta átnyújtani a pápának, de Ledóchowski generális azt ajánlotta neki,
hogy utazzon vissza az Egyesült Államokba, mert még ellenőrizteti a szöveget. Tény
az, hogy P. LaFarge rövid ideig a római Kúrián, a jezsuita központi házban lakott.
Az enciklika szövegtervezetét P. Generálisnál hagyta, ő pedig október elsején visszautazott
az USA-ba.
Az enciklika tartalmát, a szövegtervezeten kívül, még két dokumentumból
ismerhetjük meg. Az egyik az enciklika tervének kifejtése, a másik P. LaFarge 1938.
október 28-án kelt, XI. Piushoz írt levele. Ez utóbbiban LaFarge kifejti a kidolgozásnál
követett módszert, majd összefoglalja az alapvető érvelést, a katolikus tanítás két
elvét: az emberi személy méltósága és az emberi nem egysége, éspedig az emberi értelem
és a hit fényében, de számolva a tapasztalattal is. Amikor az emberi nem egységéről
és a társadalmi élet pluralitásáról ír, kitérőt tesz a nacionalizmusról, a rasszizmusról
és a zsidó kérdésről. Itáliában és Németországban ez a kérdés lett a legégetőbb, mivel
szeptember elején az olasz fasiszta kormány is elfogadta a német faji megkülönböztetés
elveit, amely főleg a zsidókat sújtotta.
XI. Pius több alkalommal beszélt
a rasszizmusról, ami nagyon nem tetszett Mussolininak. Idézzünk híres, szeptember
7-i beszédéből, amelyet egy csoport belga zarándok előtt mondott el: „Nem lehet a
keresztényeknek részt venniük az antiszemitizmusban. Elismerjük mindenkinek az önvédelem
jogát, hogy megfelelő eszközöket alkalmazzon mindaz ellen, ami fenyegeti jogos érdekeit.
De az antiszemitizmus megengedhetetlen. Mi spirituálisan szemiták vagyunk.” E beszédben
is és más megnyilatkozásaiban is, voltak új elemek (az antiszemitizmus elítélése),
de a hagyományos antijudaizmusra való utalások is: az államnak joga van védekeznie
a zsidók veszélyes működése ellen. A pápa beszédeinek elemeit felvették az enciklika
fogalmazványába. Hangsúlyozzuk, hogy a Civiltà cikke mindig az enciklika fogalmazványáról
(bozza) beszél, hiszen nem készült el véglegesen. P. Ledóchowski szerint ugyanis még
nem felelt meg az enciklikák stílusának és XI. Pius mentalitásának. Ezért a rendfőnök
megbízta a Civiltà egyik munkatársát, P. Rosát: nézze át a szöveget és mondja meg
neki, hogy mint első szkéma benyújtható-e a pápának. P. Rosa, bár már nagyon beteg
volt, munkához látott, hogy újrafogalmazza a szöveget. De a munkát nem tudta befejezni,
mert 1938. november 26-án elhunyt.
P. Gundlach, megtudva, hogy az enciklika
tervezetét még mindig nem adták át a pápának, levelet írt P. LaFarge-nak, értesítve
arról, hogy a Generális késlelteti az átadást. Külsők ezt szabotázsnak tarthatják.
Azt ajánlja neki, írjon a pápának erről, hiszen közvetlenül őt bízta meg az enciklika
megszerkesztésével. Ekkor írta P. LaFarge XI. Piusnak az 1938. október 28-i levelet,
amelyről már szóltunk. Tájékoztatta a pápát, hogy a jezsuita Generális miként intézkedett.
A Civiltà dokumentációjából kitűnik, hogy az enciklikát, más dokumentumokkal együtt,
csak 1939. január 21-én küldték át a Vatikánba. P. Ladóchowski leveléből kitűnik,
hogy a pápa, Mons. Tardini révén kérette a fogalmazványt: a Generális megmagyarázta,
hogy P. Rosával azért akarta átdolgoztatni, hogy jobban megfeleljen a pápa kívánságainak.
Szakemberek
nem fogadják el a Generális érvét. Azt gyanítják, hogy ideológiai megfontolásokból
késleltette három hónapig átküldését, vagyis „szabotálta” a totalitárius rendszerek
elleni enciklika közzétételét attól tartva, hogy még feszültebb lesz a viszony a Szentszék
és ezek között az államok között. Úgy látszik, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus
kérdése, amely XI. Pius szívén feküdt, a Generálisnak másodlagos kérdés volt, azért
is, mert főleg a materialista és ateista kommunizmust tartotta a fő ellenségnek. Ezt
a véleményt képviselik azok francia történészek (Georges Passelecq és Bernard. Suchecky),
akik 1995-ben megjelentették a XI. Pius által ki nem adott enciklikát. Eredeti szövege
francia, és lényegében megegyezik a Civiltà archívumában őrzöttel. Azóta más nyelvekre
is lefordították. Az utóbbi években több könyv, tanulmány jelent meg az egész kérdéskörről.
Az enciklika legjelentősebb része a második, rövid fejezet, amely a zsidókról
és az antiszemitizmusról szól. Idézzük. „Azok, akik a fajt e jogtalanul kisajátított
(usurpato) piedesztálra emelték, rossz szolgálatot tettek az emberiségnek. Mert semmit
sem tettek azért, hogy az emberiség az egység felé menjen, amelyre áhítozik.” Sőt
e teóriák újabb korlátokat állítottak egyazon állam polgárai közé, mivel egyeseket
fajilag alacsonyabb rendűeknek tekintenek. A faji tisztaságról szóló teória „egyedül
a zsidók elleni harcban végződik, ez a harc nem különbözik sem indítékai, sem módszere
szerint - hacsak rendszeres kegyetlensége révén nem – attól az üldözéstől, amely az
ókortól mindenütt a zsidókat érte.”
Ezután így folytatódik: „Ha egyszer kirobban
az üldözés, személyek millióit megfosztják ugyanabban a hazában legelemibb jogaiktól
és állampolgári kiváltságaiktól, megtagadják tőlük a törvény védelmét az erőszak és
a lopás ellen, a sértések és a megszégyenítés napirenden vannak.(…) A legelemibb igazságosság
visszautasítása a zsidókkal szemben ezerszámra kényszeríti őket a számkivetésre.
A föld egyik széléről a másikra bolyongva, erőforrásoktól megfosztva, teher lesznek
önmaguk és az egész emberiség számára.” Az enciklika szerkesztői, akik leleplezik
az antiszemitizmust és az európai zsidók törvény általi üldözését, kitérnek az ún.
zsidó kérdésre, amelyet az igazságosság és emberiesség szerint kellene megoldani.
Ezt írják: A zsidó kérdés lényegileg nem faji kérdés, nem nemzet vagy földrajzi nemzetiség,
nem is állampolgárság kérdése, hanem vallási kérdés, és Krisztus eljövetele után a
kereszténység kérdése.” Ez utóbbi megállapítás valójában a hagyományos antijudaizmus
álláspontja, állapítja meg a Civiltà munkatársa, P. Sale. Láthatjuk, hogy az enciklika
tervezetének felfogása még elmarad a II. vatikáni zsinatnak az antiszemitizmusról
vallott tanítása, főleg a katolikus egyház későbbi megnyilatkozásai mögött, amelyek
kizárják a hagyományos antijudaizmust is.
Amikor az enciklika tervezete a Civiltà-tól
megérkezett a Vatikánba, 1939. január 21-én, XI. Pius már súlyos beteg volt, és pár
héttel később, 1939. február 10-én meghalt. A Civiltà szerkesztője végül felveti a
kérdést: vajon az enciklika közzétételének elmulasztása– mai szemmel nézve – pozitív
vagy negatív a katolikus egyház és a zsidóság viszonyának megítélése szempontjából?
A vélemények e kérdésben eltérők. Egyesek szerint, mivel a hagyományos antijudaizmus
nyomai még megtalálhatók a tervezetben, jobb, hogy nem jelent meg, mert esetleg negatívan
befolyásolta volna a II. vatikáni zsinat határozatát a kérdésben. Mások szerint viszont,
az említett korlátok ellenére is jó lett volna közzététele, mert segítette volna a
keresztény közösséget, hogy határozottan szembeforduljon az antiszemitizmussal, a
fajgyűlölettel.
Mindenestre a Civiltà cikke végén a jezsuita szerző, P. Sale
leszögezi: „Tévednek azok, akik a „Humani generis unitas” kezdetű enciklika fogalmazványának
elmaradt közzétételét a római kúria titkos intrikáival és a jezsuiták sötét összeesküvésével
próbálják magyarázni, mert valójában P. Rosa és XI. Pius halála akadályozta meg a
tervezett körlevél megjelenését.