2008-07-14 18:26:32

Arcodat keresem - P. Szabó Ferenc sorozatának első része


RealAudioMP3 Értelemkeresés - istenkeresés alcímmel Szabó Ferenc atya megkezdte öt részes nyári sorozatát.

A nyári vasárnapokon, mint ezt már korábbi években is tettem, világnézeti kérdésekről tartok előadásokat. Mivel a Szentatya is egy ideig nyári pihenőjét tartja és így kevesebb a pápai kihallgatás, kevesebb a vatikáni hír, valamivel több időt szentelhetünk örök emberi kérdéseknek: honnan? hová? miért élünk? miért hiszünk? Egyáltalán mi az értelme emberi létünknek, az egyes személyeknek és a történelemnek? Igaz, a keresztények Jézus Krisztus kinyilatkoztatása fényében felismerték, hogy létük forrása a Szeretet-Isten, aki öröktől fogva kiválasztotta őket Krisztusban, és Magához rendelte, örök életre hívta meg őket. De ebben az elvilágiasodott, elkereszténytelenedett, Isten nélküli világban a keresztények hite is ki van téve a kísértésnek.


Ahogy régebben Ratzinger bíboros írta Bevezetés a kereszténységbe című könyve elején, a mai ember hite, még a hithirdetőé is, megkísértett hit. Még a hitet tolmácsoló is felismerheti "saját tulajdon hitének védtelenségét és saját hinni akarásának mélyén a hitetlenség szorongató hatalmát". Ugyanígy a nem hívő "sem képvisel kerek és önmagában lezárt egzisztenciát", ő is bizonytalan: hátha pozitivizmusa megkérdőjelezhető, hátha mégis a hit a valóság. Ez tehát a mai ember, az istenkereső, mert értelemkereső ember helyzete.


A jeles magyar filozófus, Pauler Ákos írta: "A filozófia és az egész emberi élet istenkeresés." Értelemkeresés, és végső soron Isten keresése, aki értelmet ad az életnek. És addig nyugtalan az emberi értelem és szív, amíg rá nem talál a végső Igazságra, és fel nem fedezi, hogy léte forrása és célja a Szereret-Isten. Ezt példázzák olyan nagy istenkeresők, konvertiták: Szent Ágoston és Szent Anzelm, Boldog Charles de Foucauld és Paul Claudel, Miguel Unamuno és Dienes Valéria. Egy-egy kb. tíz perces eszmélődésünk végén majd mindig felolvasunk egy-egy vallomásimát a nagy istenkeresőktől. Elmélkedésünk során pedig párbeszédet folytatunk keresőkkel, kétkedőkkel hívőkkel és nem hívőkkel, a II. vatikáni zsinat szellemében. "Joggal hihetjük, hogy az emberiség jövője azok kezében van, akik a következő nemzedékeknek át tudják adni az élet értelmét és a remény erejét". (Gaudium et spes 31, 3) Hasonló gondolatot olvashatunk a tudós jezsuita gondolkodónál, P. Teilhard de Chardin-nél: "A világ azé lesz, aki a legnagyobb reménységet nyújtja neki."


1. Értelemkeresés – istenkeresés


"Áldjátok az urat,
hívjátok segítségül nevét,
hirdessétek a nemzetek közt műveit!
...Örvendezzen azoknak a szíve,
akik az Urat keresik.
Keressétek az Urat és erejét,
keressétek szüntelenül arcát..."
(104. zsoltár)


Amikor 1970-ben az első ember az Apollo űrhajóról lábát a Holdra tette, új korszak kezdődött az emberiség történetében. A Holdról a földgolyó képe egy zafír felhőbe foglalt igazgyöngynek látszott: eltűntek a politikai határok, a szögesdrótok, mindaz, ami elválasztja az embereket egymástól. E látomás a planétizálódó, egységesülő világ jelképe lehet. A kapcsolatok egyre sűrűsödő hálózata, a web- és az internethálózat kiszélesedése elősegítheti azt az egységesülést, amelyet a francia jezsuita tudós, Teilhard de Chardin a világfejlődés következő szakaszának, a noogenezisnek (a szellemvilág fejlődésének) tekintett. A teilhard-i planetizáció nem azonos a globalizációval, amelynek pozitív szempontjai mellett negatív hatásai is vannak gazdasági és kulturális téren egyaránt. Az emberiség egységesülése csak úgy valósulhat meg, ha a személyesedés és az önzést legyőző szeretetkapcsolatok fejlődnek, ehhez pedig szükséges egy felső energia, Teilhard szerint a transzcendens Ómega, vagyis a feltámadt Krisztus átalakító és újjáteremtő ereje, a Lélek befogadása a hívő és szerető emberek életébe.


Ez a kozmikus nyitány még eszünkbe juttatja a nagy francia regényíró, a szkeptikus André Malraux mondását: "Mi haszna, hogy a Holdra szállunk, csak azért, hogy a lét értelmét nem találva ott öngyilkosok legyünk. Az egész modernkori egzisztencializmus és az ún. posztmodern hullám központi problémája lett: van-e értelme életünknek, s mi a célja az emberi történelemnek. Vajon igaza van az ateista J.-P. Sartre-nak, aki nihilizmusát így fejezte ki: "Abszurd az, hogy születtünk, abszurd az, hogy meghalunk"?


Korunkat jellemzi a pszichiáterekhez való menekülés, a neurózisok gyógyítására szedett nyugtatók tömege, a kábítószer-élvezet vagy a "jövőt" felfedő asztrológia, az okkult jelenségek iránti érdeklődés különböző megnyilvánulásai. Az alkoholizmus és az öngyilkosság rohamos növekedése is e célvesztettség tünete. A nietzschei metaforával, az "Isten halálával" jellemzett modernség már átvezet a posztmodernbe, amikor már egyes gondolkodók az ember haláláról, a világ és a kultúra széttöredezettségéről beszélnek, a humanizmus halálát hirdetik.


Éppen a létezés értelmét kereső, de nem találó modernek neurózisának orvoslására dolgozta ki az auschwitzi haláltábort megjárt humanista pszichiáter, Viktor E. Frankl az ún. logoterápiát, hogy tudatosítja a frusztráltakban a lét, az élet értelmét (görög szóval: logoszát).
Sorozatunk alcíme: értelemkeresés – istenkeresés. Igazában mindjárt a két fogalom azonosítását jelezzük, bár egyesek, mint pl. jeles írónk, Illyés Gyula szétválasztotta a kettőt. Tanulságos lesz itt idéznünk abból az interjúból, amelyet Hegyi Béla folytatott vele 1971-ben. (H. B.: A dialógus sodrában, 1978, 124kk.) Illyés, aki az Új versek és a Kháron ladikján c. köteteiben a lét értelmének és a halál titkának kérdéseivel foglalkozott, az istenkeresésről is nyilatkozott:


"Istenkeresés? Nem. Értelemkeresés. Minden élet titkának, értelmének a fejtegetése. Egyszer valamennyien ott állunk a halál előtt és azt vesszük észre, nincs elég vigaszunk. Nem vagyok ateista, mert az is eleve tagadást jelent, elzárkózást valami elől, amiről senki és semmi nem tud bizonyosat. Kész vagyok Isten befogadására is, mint a dolgok végső értelmének, az egész teremtés befejező aktusának a befogadására, de tudjam, értsem, igazoljam a magam számára. Műveltségem, vagy talán inkább félműveltségem egyelőre ellenáll, kevés és hiányos még a bizonyítás. Értelmem sokkal gőgösebb, hogysem beérné sovány vigasszal. Még meghódításra vár. Ha a végső értelem Isten, miért nem ismerhetjük meg őt? Miért titkolózik, miért hagy bennünket bizonytalanságban?"


Illyés szellemi magatartása homlokegyenest ellenkezik egyes modern ateistákéval, például Sartre-éval. A Lét és a Semmi szerzője igen tudós lapokat írt a lét értelmetlenségéről. Darabjaiban, például Az ördög és a jóistenben, kihívóan hirdette istentagadását. Illyésnél – úgy tűnik – a keresés és a várakozás a döntő. Egy bizonyos fenntartott ítélet jellemző magatartására a végső kérdésekben. Igaz, ő maga is bevallja értelme gőgjét. De ez talán inkább csak jogos értelemkeresés.


Igen, az értelem gőgje lehet akadály az Isten fel- és elismerésében. Pascal ezt írja: "A szívnek megvannak az érvei, amelyeket az ész nem ismer." És még ezt: "Istent a szív érzi meg." Vagyis a szeretet és az alázat szükséges az élő Istenben való hithez. A gőgös vaksággal van megverve, amikor visszautasítja a hit ajándékát, mert a hit kegyelem. Szent Ágoston írja: "A szeretet az a szem, amellyel megláthatjuk a Szeretet-Istent.”


Itt még egy fontos megjegyzést kell tennünk. Az őszinte keresőkről, kételkedőkről még ezt kell mondanunk a francia jezsuita F. Varillont követve, aki viszont Aquinói Szent Tamásra hivatkozik (Summa Th. I-II, q. 19, a.5): "Krisztusban hinni önmagában véve jó dolog, de erkölcsi hiba Krisztusban hinni akkor, ha az ész úgy véli, hogy ez az aktus rossz;
mindenki köteles lelkiismeretének engedelmeskedni még akkor is, ha lelkiismerete téves.” Így Szent Tamás. P. Varillon hozzáfűzi: "azok, akik becsületesen, tiszta lelkiismerettel kételkednek, nem hajlandók addig elfogadni a hitigazságokat, amíg nem látnak tisztán, nem hajlandók beérni valamiféle naiv, hogy úgy mondjam, prekritikus hittel. Csak az a fontos, hogy ezek az emberek ne sétáljanak el a Himalája mellett azzal, hogy nincs ott semmi érdemleges látnivaló. (...) Nyilvánvaló, hogy ma sok embernek beteg az értelme, soknak meg az akarata. Az igazi baj azonban az, hogy az ember nem figyel oda, nem hagyja felszínre jönni alapvető kíváncsiságát az emberi 1ét végső értelme iránt, vagy – ami ugyanaz – nem igyekszik kibogozni a hit igazi lényegét." – Mert van lényeg. Amit hiszünk, az Isten válasza a lét értelmének elkerülhetetlen kérdésére. A lényeg lényege pedig ez: "Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen, megistenülhessen.”


Szent Ágoston (354–430):


Arcodat keresem


Uram, Istenem, egyetlen reményem!
hallgass meg engem, nehogy megfáradva ne akarjalak keresni Téged;
add, hogy mindig égő nyugtalansággal keressem Arcodat!
Te adj erőt keresésedhez,
aki megadtad, hogy megtaláljalak Téged,
és reményt adtál, hogy egyre jobban megtaláljalak.
Előtted van erőm és erőtlenségem:
őrizd meg erőm és gyógyítsd meg gyengeségemet!
Előtted tudásom és tudatlanságom:
ahol ajtót nyitottál, engedj belépnem;
ahol bezártad az ajtót, nyisd meg zörgetésemre!
Emlékezzem Rád, ismerjelek meg és szeresselek Téged!







All the contents on this site are copyrighted ©.