Arcodat keresem - P. Szabó Ferenc sorozatának első része
Értelemkeresés - istenkeresés
alcímmel Szabó Ferenc atya megkezdte öt részes nyári sorozatát.
A nyári vasárnapokon,
mint ezt már korábbi években is tettem, világnézeti kérdésekről tartok előadásokat.
Mivel a Szentatya is egy ideig nyári pihenőjét tartja és így kevesebb a pápai kihallgatás,
kevesebb a vatikáni hír, valamivel több időt szentelhetünk örök emberi kérdéseknek:
honnan? hová? miért élünk? miért hiszünk? Egyáltalán mi az értelme emberi létünknek,
az egyes személyeknek és a történelemnek? Igaz, a keresztények Jézus Krisztus kinyilatkoztatása
fényében felismerték, hogy létük forrása a Szeretet-Isten, aki öröktől fogva kiválasztotta
őket Krisztusban, és Magához rendelte, örök életre hívta meg őket. De ebben az elvilágiasodott,
elkereszténytelenedett, Isten nélküli világban a keresztények hite is ki van téve
a kísértésnek.
Ahogy régebben Ratzinger bíboros írta Bevezetés a kereszténységbe
című könyve elején, a mai ember hite, még a hithirdetőé is, megkísértett hit. Még
a hitet tolmácsoló is felismerheti "saját tulajdon hitének védtelenségét és saját
hinni akarásának mélyén a hitetlenség szorongató hatalmát". Ugyanígy a nem hívő "sem
képvisel kerek és önmagában lezárt egzisztenciát", ő is bizonytalan: hátha pozitivizmusa
megkérdőjelezhető, hátha mégis a hit a valóság. Ez tehát a mai ember, az istenkereső,
mert értelemkereső ember helyzete.
A jeles magyar filozófus, Pauler Ákos
írta: "A filozófia és az egész emberi élet istenkeresés." Értelemkeresés, és végső
soron Isten keresése, aki értelmet ad az életnek. És addig nyugtalan az emberi értelem
és szív, amíg rá nem talál a végső Igazságra, és fel nem fedezi, hogy léte forrása
és célja a Szereret-Isten. Ezt példázzák olyan nagy istenkeresők, konvertiták: Szent
Ágoston és Szent Anzelm, Boldog Charles de Foucauld és Paul Claudel, Miguel Unamuno
és Dienes Valéria. Egy-egy kb. tíz perces eszmélődésünk végén majd mindig felolvasunk
egy-egy vallomásimát a nagy istenkeresőktől. Elmélkedésünk során pedig párbeszédet
folytatunk keresőkkel, kétkedőkkel hívőkkel és nem hívőkkel, a II. vatikáni zsinat
szellemében. "Joggal hihetjük, hogy az emberiség jövője azok kezében van, akik a következő
nemzedékeknek át tudják adni az élet értelmét és a remény erejét". (Gaudium et spes
31, 3) Hasonló gondolatot olvashatunk a tudós jezsuita gondolkodónál, P. Teilhard
de Chardin-nél: "A világ azé lesz, aki a legnagyobb reménységet nyújtja neki."
1.
Értelemkeresés – istenkeresés
"Áldjátok az urat, hívjátok segítségül
nevét, hirdessétek a nemzetek közt műveit! ...Örvendezzen azoknak a szíve, akik
az Urat keresik. Keressétek az Urat és erejét, keressétek szüntelenül arcát..." (104.
zsoltár)
Amikor 1970-ben az első ember az Apollo űrhajóról lábát a Holdra
tette, új korszak kezdődött az emberiség történetében. A Holdról a földgolyó képe
egy zafír felhőbe foglalt igazgyöngynek látszott: eltűntek a politikai határok, a
szögesdrótok, mindaz, ami elválasztja az embereket egymástól. E látomás a planétizálódó,
egységesülő világ jelképe lehet. A kapcsolatok egyre sűrűsödő hálózata, a web- és
az internethálózat kiszélesedése elősegítheti azt az egységesülést, amelyet a francia
jezsuita tudós, Teilhard de Chardin a világfejlődés következő szakaszának, a noogenezisnek
(a szellemvilág fejlődésének) tekintett. A teilhard-i planetizáció nem azonos a globalizációval,
amelynek pozitív szempontjai mellett negatív hatásai is vannak gazdasági és kulturális
téren egyaránt. Az emberiség egységesülése csak úgy valósulhat meg, ha a személyesedés
és az önzést legyőző szeretetkapcsolatok fejlődnek, ehhez pedig szükséges egy felső
energia, Teilhard szerint a transzcendens Ómega, vagyis a feltámadt Krisztus átalakító
és újjáteremtő ereje, a Lélek befogadása a hívő és szerető emberek életébe.
Ez
a kozmikus nyitány még eszünkbe juttatja a nagy francia regényíró, a szkeptikus André
Malraux mondását: "Mi haszna, hogy a Holdra szállunk, csak azért, hogy a lét értelmét
nem találva ott öngyilkosok legyünk. Az egész modernkori egzisztencializmus és az
ún. posztmodern hullám központi problémája lett: van-e értelme életünknek, s mi a
célja az emberi történelemnek. Vajon igaza van az ateista J.-P. Sartre-nak, aki nihilizmusát
így fejezte ki: "Abszurd az, hogy születtünk, abszurd az, hogy meghalunk"?
Korunkat
jellemzi a pszichiáterekhez való menekülés, a neurózisok gyógyítására szedett nyugtatók
tömege, a kábítószer-élvezet vagy a "jövőt" felfedő asztrológia, az okkult jelenségek
iránti érdeklődés különböző megnyilvánulásai. Az alkoholizmus és az öngyilkosság rohamos
növekedése is e célvesztettség tünete. A nietzschei metaforával, az "Isten halálával"
jellemzett modernség már átvezet a posztmodernbe, amikor már egyes gondolkodók az
ember haláláról, a világ és a kultúra széttöredezettségéről beszélnek, a humanizmus
halálát hirdetik.
Éppen a létezés értelmét kereső, de nem találó modernek
neurózisának orvoslására dolgozta ki az auschwitzi haláltábort megjárt humanista pszichiáter,
Viktor E. Frankl az ún. logoterápiát, hogy tudatosítja a frusztráltakban a lét, az
élet értelmét (görög szóval: logoszát). Sorozatunk alcíme: értelemkeresés – istenkeresés.
Igazában mindjárt a két fogalom azonosítását jelezzük, bár egyesek, mint pl. jeles
írónk, Illyés Gyula szétválasztotta a kettőt. Tanulságos lesz itt idéznünk abból az
interjúból, amelyet Hegyi Béla folytatott vele 1971-ben. (H. B.: A dialógus sodrában,
1978, 124kk.) Illyés, aki az Új versek és a Kháron ladikján c. köteteiben a lét értelmének
és a halál titkának kérdéseivel foglalkozott, az istenkeresésről is nyilatkozott:
"Istenkeresés?
Nem. Értelemkeresés. Minden élet titkának, értelmének a fejtegetése. Egyszer valamennyien
ott állunk a halál előtt és azt vesszük észre, nincs elég vigaszunk. Nem vagyok ateista,
mert az is eleve tagadást jelent, elzárkózást valami elől, amiről senki és semmi nem
tud bizonyosat. Kész vagyok Isten befogadására is, mint a dolgok végső értelmének,
az egész teremtés befejező aktusának a befogadására, de tudjam, értsem, igazoljam
a magam számára. Műveltségem, vagy talán inkább félműveltségem egyelőre ellenáll,
kevés és hiányos még a bizonyítás. Értelmem sokkal gőgösebb, hogysem beérné sovány
vigasszal. Még meghódításra vár. Ha a végső értelem Isten, miért nem ismerhetjük meg
őt? Miért titkolózik, miért hagy bennünket bizonytalanságban?"
Illyés
szellemi magatartása homlokegyenest ellenkezik egyes modern ateistákéval, például
Sartre-éval. A Lét és a Semmi szerzője igen tudós lapokat írt a lét értelmetlenségéről.
Darabjaiban, például Az ördög és a jóistenben, kihívóan hirdette istentagadását. Illyésnél
– úgy tűnik – a keresés és a várakozás a döntő. Egy bizonyos fenntartott ítélet jellemző
magatartására a végső kérdésekben. Igaz, ő maga is bevallja értelme gőgjét. De ez
talán inkább csak jogos értelemkeresés.
Igen, az értelem gőgje lehet akadály
az Isten fel- és elismerésében. Pascal ezt írja: "A szívnek megvannak az érvei, amelyeket
az ész nem ismer." És még ezt: "Istent a szív érzi meg." Vagyis a szeretet és az alázat
szükséges az élő Istenben való hithez. A gőgös vaksággal van megverve, amikor visszautasítja
a hit ajándékát, mert a hit kegyelem. Szent Ágoston írja: "A szeretet az a szem, amellyel
megláthatjuk a Szeretet-Istent.”
Itt még egy fontos megjegyzést kell tennünk.
Az őszinte keresőkről, kételkedőkről még ezt kell mondanunk a francia jezsuita F.
Varillont követve, aki viszont Aquinói Szent Tamásra hivatkozik (Summa Th. I-II, q.
19, a.5): "Krisztusban hinni önmagában véve jó dolog, de erkölcsi hiba Krisztusban
hinni akkor, ha az ész úgy véli, hogy ez az aktus rossz; mindenki köteles lelkiismeretének
engedelmeskedni még akkor is, ha lelkiismerete téves.” Így Szent Tamás. P. Varillon
hozzáfűzi: "azok, akik becsületesen, tiszta lelkiismerettel kételkednek, nem hajlandók
addig elfogadni a hitigazságokat, amíg nem látnak tisztán, nem hajlandók beérni valamiféle
naiv, hogy úgy mondjam, prekritikus hittel. Csak az a fontos, hogy ezek az emberek
ne sétáljanak el a Himalája mellett azzal, hogy nincs ott semmi érdemleges látnivaló.
(...) Nyilvánvaló, hogy ma sok embernek beteg az értelme, soknak meg az akarata. Az
igazi baj azonban az, hogy az ember nem figyel oda, nem hagyja felszínre jönni alapvető
kíváncsiságát az emberi 1ét végső értelme iránt, vagy – ami ugyanaz – nem igyekszik
kibogozni a hit igazi lényegét." – Mert van lényeg. Amit hiszünk, az Isten válasza
a lét értelmének elkerülhetetlen kérdésére. A lényeg lényege pedig ez: "Isten emberré
lett, hogy az ember Istenné legyen, megistenülhessen.”
Szent Ágoston (354–430):
Arcodat keresem
Uram, Istenem, egyetlen reményem! hallgass
meg engem, nehogy megfáradva ne akarjalak keresni Téged; add, hogy mindig égő nyugtalansággal
keressem Arcodat! Te adj erőt keresésedhez, aki megadtad, hogy megtaláljalak
Téged, és reményt adtál, hogy egyre jobban megtaláljalak. Előtted van erőm
és erőtlenségem: őrizd meg erőm és gyógyítsd meg gyengeségemet! Előtted tudásom
és tudatlanságom: ahol ajtót nyitottál, engedj belépnem; ahol bezártad az ajtót,
nyisd meg zörgetésemre! Emlékezzem Rád, ismerjelek meg és szeresselek Téged!