Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése az évk. 15. vasárnapra
AZ ISTENI MAGVETŐ MA IS RENDÜLETLENÜL HINTI A MAGOT
(Iz 55, 10-11; Róm 8, 18-23;
Mt 13, 1-23)
Az évközi tizenötödik
vasárnap első olvasmányában Izajás próféta a magvető példázatával igazolja Isten igéjének
hatásosságát, amely nem tér vissza Istenhez eredménytelenül. Jó tudni, hogy Isten
igéje ma is bőséges termést hoz az emberi szívekben. A második olvasmányban Szent
Pál a keresztény remény bizonyosságáról tesz tanúságot. Ma is vigasztal és bátorít
bennünket Szent Pál meggyőződése, hogy „ennek az életnek a szenvedései azonban véleményem
szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk”.
Az
evangéliumban Szent Máté továbbítja hozzánk Jézus jól ismert példabeszédét a magvetőről.
Nem egy buzgó hitszónok talál esetleg hálás anyagot ebben a példabeszédben, hogy kemény
szavakkal megbélyegezze a világot, a hitetleneket és a bűnösöket, akik nem fogadják
nyitott szívvel Isten igéjét. Igen, ezt is el lehet, időnként el kell mondani és a
vád nem csak a pogányokra, hanem mindnyájunkra vonatkozik. Szomorú üzenete ennek az
evangéliumi szakasznak, hogy sok kegyelem a mi hanyagságunk miatt terméketlen talajba
hullik.
De a magvetőről szóló példabeszéd, akárcsak a többi evangéliumi
ige, elsősorban örömhír, amely vigaszt, bátorítást és fényt ad. Ebben az evangéliumi
szakaszban boldogságról is hallunk: „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek
is az, mert hall...” Isten országa itt és most valósul meg, a mag itt és most, szemünk
láttára szökken szárba. Mi a vértanúk korát éljük: erre emlékeztetett bennünket a
tragikusan elrabolt és halálra hurcolt iraki érsek Paulos Faraj Rahhou esete. Mi nagy
lelki fellendülések korát éljük: erre emlékeztetett bennünket Chiara Lubich, az egész
világra kiterjedt Fokoláre Mozgalom alapítónőjének temetése a zsúfolásig megtelt római
Szent Pál bazilikában. Ezer és ezer jel tanúskodik Isten tevékeny jelenlétéről a világban;
próbáljuk meg ezért kiiktatni lelkünkből az egyoldalú borúlátást és nyissuk ki szívünket
a reménynek.
Ma is van jó föld, termékeny talaj körülöttünk és bennünk.
Merjük befogadni az örömhírt, hogy Isten szeret bennünket, a bátorítást, hogy a történelem
Isten kezében van és azt onnan senki sem ragadhatja ki; merjük kimondani, hogy a Szentlélek
ereje ma is ezrek szívét indítja bűnbánatra, hogy az isteni Magvető ma is rendületlenül
hinti a magot. Ha ezt megértettük, akkor az is világossá válik előttünk, hogy nekünk
is magvetőkké kell lennünk, azaz tovább kell hintenünk magunk körül a jóságot, a szeretetet,
a megbocsátást, a világosságot és a bátorítást, amit mi magunk megtapasztaltunk hitünkben,
szentségi életünkben, Isten ajándékaiban.
A világ ma is tele van csodával,
csakhogy Isten jelenlétét nem lehet statisztikai kimutatásokkal, tudományos kísérletekkel,
laboratóriumi próbákkal igazolni. Már az apostolok csodálkozva kérdezték Jézustól:
„Miért beszélsz nekik példabeszédekben?”. A titkokat, a mennyek országának titkait
nem lehet feltérképezni, hanem csak szívvel befogadni. Aki csak látni szeretné a titkokat
vagy csak kíváncsiskodva hallani róluk, az igen hamar kiábrándul. A titkot szívvel
kell befogadni. Aki befogadta Jézust, az megérti tanítását is és saját életében tapasztalja
jelenlétét, erejét.
Még egy gondolat nyújthat erőt ebben az elfáradt, megfásult
világban: a Magvető, aki ebben az igében maga Jézus, rendületlenül járja a világot,
vagyis az emberi lelkeket és hinti a magot, annak ellenére, hogy eleve tudja, nem
mindegyik mag talál majd termékeny talajra. Jó tudni, hogy Isten nem fáradt bele szeretni
a világot, szeretni az embert, szeretni bennünket. Isten egyszer s mindenkorra igent
mondott a világra és nem vonta vissza szavát.
Visszatérve a magvetőről
szóló példabeszédre, fontoljuk meg, hogy Jézus három feltételt említ az ige befogadásához:
„Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást s jó termést
is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat”. Meghallgatni
az igét azt jelenti, hogy időt szentelünk vallásunknak, hogy ápoljuk hitünket, hogy
olvassuk és tanulmányozzuk a Szentírást, oly értelemben, ahogyan azt Máriáról megtudjuk
az evangéliumban: gondolkodott az angyali üdvözlet jelentésén, fontolgatta a szavak
értelmét, elmélkedett Isten igéjéről. Talán így is mondhatnánk: az ige akkor talál
termőtalajra, ha felébreszti bennünk a hit iránti érdeklődést.
Megszívlelni
az igét azt jelenti, hogy bizalommal és szeretettel figyelünk Isten hívásaira. A Szentírás
minden egyes szakasza nekünk szól, az ige minket szólít meg: Isten szava néha félelmet
idéz elő bennünk, mert az ismeretlenbe hív; néha elszomorít bennünket, mert felkavarja
lelkiismeretünket; de leginkább bátorít és biztat. Talán így is mondhatnánk: az ige
akkor talál termőtalajra, ha felébreszti bennünk a hit iránti szeretetet.
Végül
termést hozni azt jelenti, hogy rábízzuk magunkat Isten szeretetére, és bizalommal
indulunk a bizonytalan jövőbe tudván, hogy minden kánai menyegzőn, azaz örömünkben
és minden Kálvárián, azaz szenvedésünkben Jézus vár bennünket. Aki ezt megértette,
arra vonatkoznak ennek az evangéliumi szakasznak az igéi: „A ti szemetek boldog, mert
lát s a fületek is az, mert hall.”