2008-07-03 18:17:02

A Katolikus Biblikus Szövetség plenáris ülésének záróközleménye


A tanzániai fővárosban megtartott összejövetel végén, július 2-án kiadott dokumentum megállapítja, hogy a katolikus szövetség, az alapító VI. Pál pápa akaratának megfelelően és a zsinati tanítással összhangban, tevékenyen részt kíván venni Isten Szava terjesztésében. A plenáris ülésen Cesare Bissoli atya ismertette az őszi püspöki szinódus munkadokumentumát. Mint ismeretes a világ főpásztorai Rómában a következő témával foglalkoznak: „Isten Szava az egyház életében és küldetésében”.

A Katolikus Biblikus Szövetség tagjai meghatározták az elkövetkező hat év elsődleges feladatait. Ezek között szerepel az egyház minden tagjának intenzív képzése a biblikus ismeretek terén, valamint az elektronikus és digitális médiumok felhasználása a Szentírás terjesztésében. A résztvevők elkötelezték magukat az ökumenikus és vallásközi kapcsolatok, a kultúrák közötti párbeszéd fokozásában is. Célul tűzték ki továbbá a nem-hívőkkel való dialógust, a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke megvalósításának távlatában.

A szövetség elnöke, Vincenzo Paglia olasz püspök záróbeszédében rámutatott annak a jelentőségére, hogy a plenáris ülést Tanzániában rendezték meg. Az afrikai ország ugyanis számos antropológus szerint valószínűleg az emberi faj közös eredetének helye. Ezért jelképes, hogy a katolikus biblikusok itt cseréltek véleményt a világ égető problémáiról, közvetítve azt a reményt, amelyet Isten Szava hirdet az emberiségnek.








All the contents on this site are copyrighted ©.