Az európai vallási helyzet: a szekularizációtól az értelem és a lelkiség kereséséig
- Janka Ferenc beszámolója
Június 26-30 között került sor az észak-spanyolországi Covadongában a CCEE szervezésében
az Európai Püspöki Konferenciák főtitkárainak idei találkozójára. A rendezvényen –
néhány kivételtől eltekintve – a CCEE 36 tagjának valamennyi képviselője részt tudott
venni. A MKPK-t Németh László leköszönő és Mohos Gábor új titkár
képviselte. Fontos személyes esemény volt még, hogy Aldo Giordano prelátus, a
CCEE eddigi főtitkára, mivel szeptember elsejétől a Szentszék képviselője lesz az
Európa Tanácsnál, 13 évi szolgálat után a testület hálás és nagyrabecsülő köszönetétől
kísérve búcsúzott el.
Janka Ferenc görög-katolikus pap, a CCEE főtitkár-helyettese
számolt be az eseményről:
Milyen témákat érintettek a találkozón?
Az
összejövetel mottója: „Az európai vallási helyzet: a szekularizációtól az értelem
és a lelkiség kereséséig” volt. A részegyházak helyzetének rövid bemutatása után,
etikai, pasztorális és ökumené tárgykörébe eső témákat tárgyaltak részletesebben.
Így szó esett az őssejt-kutatásról és az eutanáziáról, az iskolai hitoktatással kapcsolatos
európai kutatás anyagának közeli publikációjáról, és az állandó diakonátussal kapcsolatos
tapasztalatokról, a Szent Pál évről és az ausztráliai Ifjúsági Világtalálkozóról,
a nagyszebeni Harmadik Európai Ökumenikus Találkozóról és a decemberi első Katolikus-Ortodox
Fórumról.
Milyen képet nyújt jelenleg az európai társadalom és benne a katolikus
egyház?
Egy öregedő, fogyó társadalom képét, ahol a fogyasztás és a halál kultúrája
tűnik meghatározónak. A katolikus egyház a maga részéről felelősséggel és tanúságtétellel
próbál a kihívásoknak megfelelni. A törvényi szabályozás különböző fórumai előtti
felelősség kérdését a „küzdelem a félkarú sorompóért” elvvel tudnám szemléltetni.
Magyarországon súlyos balesetek igazolták, hogy nagyobb eséllyel lehet az utazók életét
és biztonságát megvédeni, ha nem csak fénysorompók vannak a vasúti átkelőkben, hanem
félkarú sorompók is. Az európai törvényi szabályozás szisztematikus liberalizálása
ennek az ellenkezőjét teszi. Lebont olyan törvényi kereteket, amelyek a társadalom
erkölcsi egészségét, és jövőjét hivatottak védeni. Az egyház azonban nem csak,
sőt elsősorban nem a törvényi szabályozásban bízik, hanem a hitbeli meggyőződésen
alapuló önkéntes tanúságtételben. Az értékek szabad vállalásában. Radnóti „Kis
nyelvtana” játékos egyszerűséggel tapint rá ennek lényegi mozzanatára:
Én
- én vagyok magamnak,/ s neked én te vagyok./ Te én vagy magadnak, /két külön hatalom.
Te meg én mi vagyunk,/ de csak ha vállalom./
A mai európai társadalomban
sokszor azt halljuk: nem vállalom: a felelősséget, a házasságot, a gyermeket, a beteget,
az öreget, a haldoklót.
„Te meg én, mi vagyunk, de csak ha vállalom”. Ebben
a nehéz helyzetben valljuk meg, mindnyájunkra súlyos teherként nehezedik a személyes
vállalás kényszere. Mégsem kell kétségbe esnünk. Mielőtt ugyanis mi bármit vállalnánk,
rácsodálkozva fedezhetjük fel, hogy engem már vállaltak: emberek is, mert élek, s
az Isten is, mert ő a teremtő szeretet. Európa és a világ, minden baja, fáradtsága,
lázadása vagy tehetetlensége ellenére is tudhatja, hogy Isten nemcsak kényszeredetten
vállalja, hanem szereti és hívja: Ha vállalsz, közösségre léphetsz velem, és
vállalásaidhoz majd én adok erőt...