2008-06-24 18:08:33

Szentszéki nyilatkozat Göncz Kinga külügyminiszter vatikáni tárgyalásairól


A Magyar Köztársaság külügyminisztere, Göncz Kinga június 23-án, hétfőn hivatalos látogatást tett a Vatikánban és a Szuverén Máltai Lovagrendnél. A találkozóról Erdődy Gábor, Magyarország szentszéki nagykövete nyilatkozatban számolt be:

Göncz Kingát vatikáni programja során mintegy fél órás eszmecsere keretében fogadta Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, majd mintegy egyórás konzultációt folytatott Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával. A találkozó során megerősítést nyert, hogy a kétoldalú kapcsolatok harmonikusan alakulnak, s a folyamatosan működtetett vegyes bizottság hatékony fórumnak bizonyul a felmerülő problémák kezelésében és kompromisszumos megoldásában.

Az aktuális külpolitikai kérdéseket áttekintve a magyar tárgyalófél kiemelte, hogy mekkora jelentőséggel bír a Szentszéknek a béke megőrzése, az emberi jogok tiszteletben tartása mellett elkötelezett következetes állásfoglalása és aktív magatartása, valamint az európai egység folyamatának határozott és sokoldalú támogatása.

Behatóan eszmét cseréltek a nyugat-balkáni változásokról, a koszóvói helyzet alakulásáról, Horvát-, illetve Törökország EU-csatlakozásának perspektívájáról. Nyomatékos hangsúlyt kapott az emberiség jövőjét nagyban befolyásoló vallások közötti párbeszéd jelentősége. Kiemelték, hogy a vallási, a kulturális és a nemzeti identitás konkrét kérdései egymással szoros összefüggésben jelentkeznek, s azok gyakran egymástól elválaszthatatlan kapcsolatban állnak. Egyetértettek abban, hogy az Oroszországgal, illetve az orosz ortodox egyházzal ápolt kapcsolatok kiemelkedő jelentőségűek a nemzetközi helyzet pozitív alakulása szempontjából, amihez nélkülözhetetlen a fokozott türelem és a megfontoltság.

Kiemelt helyet kapott a tárgyalások tematikájában a határon túli magyarok helyzetének bemutatása, mindenekelőtt az anyanyelvi pasztoráció fontosságának hangsúlyozása, különös tekintettel a moldvai csángók igényeire. A magyar katolikus egyháznak a szlovák, a horvát és a román katolikus egyházzal kialakított példamutató együttműködésére is utalva, a magyar érvelést elfogadva, s azzal egyet is értve Mamberti érsek megjegyezte, hogy a Szentszék Budapesttel hasonlóképpen értékeli a csángók törekvéseinek megalapozottságát és aktívan is kész előmozdítani jogos kéréseik teljesülését.

Göncz Kinga külügyminiszternek a Szuverén Máltai Lovagrendnél tett hivatalos látogatása keretében udvariassági találkozóra került sor a nemrégiben megválasztott új nagymesterrel, Fra Matthew Festinggel, majd a nagymester (továbbá a teljes lovagrendi kormányzat) jelenlétében Jean-Pierre Mazery nagykancellár (s egyben külügyminiszter) munkaebédet adott magyar kollégája tiszteletére. A rendkívül barátságos légkörben lezajlott rendezvény megerősítette a két fél között hosszú évszázadok óta fennálló és történelmileg megalapozott, megkülönböztetett kapcsolatok aktualitását. A megbeszélés során a kétoldalú együttműködés korábbi fejezeteinek felidézésén túl különös hangsúlyt kapott a határon túli magyarok helyzetének aktuális javítására irányuló kooperáció konkrét lehetőségeinek feltárására irányuló szándék kölcsönösségének megerősítése.

A Vatikánban, illetve a Szuverén Máltai Lovagrendnél lebonyolított hivatalos látogatását követően a magyar külügyminiszter találkozott a nemrég hivatalba lépett új olasz kormány külügyminiszterével, Franco Frattinivel és annak elődjével, Massimo d’Alemával.

A három szuverén államot érintő külügyminiszteri program lezárásaként Göncz Kinga megtekintette a magyar hozzájárulással is megújuló Santo Stefano Rotondo bazilikát, Mindszenty bíboros egykori címtemplomát - tájékoztat Erdődy Gábor szentszéki magyar nagykövet.








All the contents on this site are copyrighted ©.