2008-06-21 13:11:18

A pápa szeptemberi franciaországi útjáról


Több százezer résztvevővel számolnak a francia püspökök XVI. Benedek pápa szeptemberi franciaországi látogatása során – adta hírül André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek szerdán délelőtt. A pápának ez a kilencedik nemzetközi útja és most első alkalommal vezet Franciaországba, ahová elsősorban zarándokként érkezik, látogatásának valódi célpontja tehát Lourdes, az ottani Mária-jelenések 150. évfordulója alkalmából. A szeptember 12-e és 15-e közötti látogatás során a Szentatya Párizsban szentmisét mutat be az Invalidusok terén. A szertartást, amire a szervezők mintegy kétszázezer embert várnak, az Invalidusok temploma előtt tartják, amelyben nemzeti ereklyeként őrzik Napóleon sírját. A francia hadvezér „rendelte el egykor VII. Piusz pápa letartóztatását, de tárgyalni kezdett a konkordátumról és ez a legfontosabb dolog” – vélekedett a francia bíboros érsek.

Párizsi tartózkodása során a pápa találkozik Nicolas Sárközy köztársasági elnökkel, a kultúra és a tudomány világának képviselőivel. Párizsból repül Lourdes-ba, ahol felkeresi Bernadette Soubirous családi házát. Innét keresi fel a Miasszonyunk bazilikát, majd a Jelenések barlangját. A látogatás utolsó napján a pápa a lourdes-i bazilika előtti téren szentmisét mutat be a francia püspökökkel együtt, beszédet intéz a fiatalokhoz. Szeptember 15-én keresi fel a pápa annak a kórháznak az oratóriumát, amelyben Bernadette elsőáldozó lett, majd szentmisét mutat be a betegek számára.
XVI. Benedek még pápává választása előtt, 2004-ben kereste fel utoljára Franciaországot. Akkor a Hittani Kongregáció prefektusaként tett hivatalos látogatást a normandiai partraszállás 60. évfordulója alkalmából.








All the contents on this site are copyrighted ©.