2008-06-19 18:36:17

A Nagy-tavak vidékének fejlesztése, a fiatalok képzése, az egyházi javak visszaszolgáltatása - erről tárgyalt a Vatikánban a kongói elnök


Június 19-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor fogadta a Szentatya az apostoli palotában a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökét. Joseph Kabila Kabange ezt követően találkozott a kongói külügyminiszter kíséretében Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán államközi kapcsolatokért felelős titkárával.

A szentszéki sajtóközlemény szerint a megbeszéléseken megvizsgálták az afrikai ország politikai és társadalmi helyzetét, kitérve az Észak-és Dél-Kivu tartományokra, melyek Kongó keleti részén terülnek el (Ruanda és Burundi közelében). Ennek kapcsán hangsúlyozták: elsődlegesen fontos az emberi jogok tiszteletben tartása, hogy így véget vessenek a polgári lakosság szenvedéseinek és egy igazságosabb és szolidárisabb társadalmat építsenek. A vatikáni és a kongói fél reményei szerint a hamarosan érvénybe lépő "Megegyezés a Nagy-tavak vidékének biztonságáért, stabilitásáért és fejlődéséért" döntő fordulatot hoz a lakosság békéje és jóléte számára.

Kongó jövőjéről szólva kiemelték a fiatalok nevelésének és képzésének fontosságát, amelyhez az egyház mindig segítő kezet nyújt. A párbeszéd és az együttműködés eszköz lehet arra is, hogy megoldják az egyházi tulajdonú javak visszaadását, amelyeket évtizedekkel ezelőtt államosítottak. Kabila elnök végül meghívta a Szentatyát, hogy látogasson el a Kongói Demokratikus Köztársaságba - zárul a vatikáni látogatásról kiadott szentszéki közlemény.








All the contents on this site are copyrighted ©.