2008-06-05 17:09:17

„A Népek Apostola volt az első globális világpolgár” – vatikáni sajtótájékoztató a Szent Pál évről


Június 5-én, csütörtökön, a Zarándoklatok Római Műve a Vatikáni Rádió Guglielmo Marconi termében tartott sajtótájékoztatót, amelyen ismertette a június 28-án kezdődő Szent Pál jubileumi év programjait.

Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros, a Falakon kívüli Szent Pál bazilika főpapja felidézte a jubileumi év meghirdetésének előzményeit. A főpásztort XVI. Benedek két évvel ezelőtt nevezte ki a pápai bazilika főpapjává, majd 2006-ban kreálta bíborossá. Ő javasolta a Szentatyának, hogy a különböző jubileumok sorába illessze be a Szent Pál születésének 2000. évfordulójára emlékező szentévet. A történészek Kr. u 6 és 10 közé helyezik a Népek Apostolának születési idejét, ezért esett a választás egy közbeeső időpontra. A pápa nagy lelkesedéssel fogadta a bíboros ötletét, és a következőkben határozta meg a jubileumi év kettős célkitűzését:

Az első, hogy a hívek minél jobban megismerjék Pál tanításának rendkívüli gazdagságát. Az Apostolok cselekedeteiben olvashatjuk, hogy az Úr Ananiáshoz szólva így határozza meg a Népek Apostolának üdvtörténeti szerepét: „..őt választottam eszközül, hogy nevemet hirdesse a pogányok, királyok és Izrael fiai előtt”. A jubileumi év másik fő szempontja pedig az ökumenizmus – folytatta Montezemolo bíboros, emlékeztetve rá, hogy a római Falakon kívüli Szent Pál bazilika számos tevékenységével egyébként is fontos szerepet tölt be a keresztények egységtörekvése terén. (Gondoljunk csak arra például, hogy a pápa minden évben itt zárja le az ökumenikus egységhetet.)

A főpap elmondta, hogy XVI. Benedek pápa június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok liturgikus emléknapjának előestéjén vesperással nyitja meg Szent Pál bazilikában a jubileumi évet. Az eseményen jelen lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint, valamint Rowan Williams anglikán prímás magas rangú küldötte. (Canterbury anglikán érseke egyéb elkötelezettsége miatt nem tud személyesen részt venni a szertartáson).

A Szentatya a vesperáson meggyújt majd egy fáklyát, amely az egész jubileumi év során égni fog, valamint ünnepélyesen kinyitja a bazilika Szent Pál kapuját. (Ez nem azonos a szentévi kapuval.)
A bíboros azt is elmondta, hogy a legfrissebb felmérések szerint hétköznapokon mintegy négyezren keresik fel a római Falakon kívüli Szent Pál bazilikát, míg ünnepnapokon ez a szám 9 ezerre emelkedik, szemben a Szent Péter bazilikába naponta érkező 20 ezer zarándokkal.

P. Cesare Atuire, a Zarándoklatok Római Művének ügyvezető igazgatója a jubileumi év lelkiségére utalva Szent Pál sokszínű egyéniségére mutatott rá. A Népek Apostoláról elmondhatjuk, hogy ő volt az első, mai szóval élve „globális világpolgár”: zsidó szülőktől származott, görög városban született és római polgár volt. Példát jelent mindannyiunk számára, hiszen ő sem ismerte személyesen Jézust, de a damaszkuszi úton rátalált a Feltámadt Krisztusra és ettől kezdve szenvedélyesen hirdette evangéliumát. Mintegy 16 ezer km-t tett meg zarándoklatai során. Szent Pál hozta el Európába az üdvösség Jó Hírét, és a görögországi Neapolis városában ő szolgáltatta ki elsőnek a keresztség szentségét földrészünkön. Ezért egyben adósai is vagyunk a Népek Apostolának – mondta Cesare Atuire atya, a Zarándoklatok Római Művének ügyvezető igazgatója.








All the contents on this site are copyrighted ©.