2008-05-17 16:11:42

„A szeretet késztessen minden keresztényt arra, hogy őszintén és bátran hirdesse az üdvözítő igazságot” – mondta XVI. Benedek a Pápai Missziós Művek közgyűlése résztvevőinek


Továbbra is sürgetően szükséges az emberiség evangelizálására irányuló misszió – hangsúlyozta beszédében a Szentatya. Ismételten leszögezte, hogy a misszió az egyház és minden egyes keresztény kötelessége és joga, a vallásszabadság kifejezése. Az egész egyház természeténél fogva missziós, az evangélium hirdetésének feladata minden keresztényt érint – fejtette ki a pápa. Idézte Máté evangéliumából Jézus szavait: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek”. Ez továbbra is kötelező parancs az egész egyház és minden krisztushívő számára. Ez az apostoli elkötelezettség azon túl, hogy kötelesség, egyben olyan jog is, amiről nem lehet lemondani. A vallásszabadság kifejezése, amelynek etikai és társadalmi, valamint politikai vonatkozása is van.

A Szentatya minden helyi egyházat arra szólított fel, hogy működjön együtt a többi keresztény egyházzal a misszió területén. A helyi egyházak a szeretetközösségre kaptak meghívást. Az emberek közötti széthúzással, amely a bűnben gyökerezik, a helyi egyház Krisztus Teste egységének újjáteremtő erejét állítja szembe.

Krisztus születése után 2000 évvel, az emberiség nagy többsége még nem hallott az evangéliumról – állapította meg a Szentatya. Megismételte Szent Pál szavait: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Az Apostol, akinek születése 2000. évfordulója alkalmából az egyház egy jubileumi évet szentel, a damaszkuszi úton értette meg, hogy a megváltás és a misszió a szeretet cselekedetei. Ez a szeretet áradjon szét mindenütt és jusson el minden ember szívéhez – fejezte ki kívánságát a Szentatya a Pápai Missziós Művek közgyűléséhez intézett beszédében.








All the contents on this site are copyrighted ©.