2008-05-05 18:01:02

XVI. Benedek pápa hétfőn délelőtt fogadta a magyar főpásztorok első csoportját - interjú Erdő Péter bíborossal


RealAudioMP3 Magyarország prímása beszámolt műsorunknak a hétfő délelőtti pápai kihallgatás témáiról, a magyar püspökök e heti római programjairól, a Szent Pál év magyarországi programjairól.
– Bíboros úr, milyen témákat érintettek beszélgetésük során?

Erdő Péter: Minden olyan témáról szó volt, amely a helyi egyház életében fontos. A Városmisszió az egyik kiemelkedő téma volt, az eseményről maga a Szentatya is értesült, hiszen ő maga küldte hozzánk annak idején Ruini bíborost. Megköszöntem neki ezt a figyelmességét és a bátorítását. Beszámoltam azokról az eredményekről is, amelyek a misszió nyomán mutatkoznak továbbra is a plébániák életében.
– Az egyes vatikáni kongregációk, tanácsok meglátogatásán túl a magyar főpásztorok találkoznak a római magyar hívekkel is. Erre a bíboros úr címtemplomában, a Santa Balbina-templomban kerül sor május 7-én.

– A szerda délutáni szentmisének különleges az időpontja. Ilyenkor május elején szoktuk Rómában is végezni a Mindszenty-emlékmisét. Hálát adunk ilyenkor az ő személyéért, illetve lelki örökségéért, valamint imádkozunk a boldoggáavatásáért. Idén is ennek a gondolatnak a jegyében zajlik majd a szentmise. Esztergomban a múlt szombaton volt az emlékező szentmise, akkor a beszédet Székely János püspök mondta, és bár készültünk már az utazásra, számos magyar püspök jelen volt Esztergomban, illetve üdvözölhettük a diplomáciai testület számos tagját is a fogadáson.
Csütörtökön a magyar főpásztorok a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vesperást tartanak a közelgő Szent Pál jubileumi év alkalmából. Magyarországon milyen eseményekkel készültek erre a jubileumi évre?

Nálunk a jubileumi év részben összekapcsolódik a Biblia évével. Konferenciákat, lelkinapokat, kiállításokat tartunk egyházmegyék szerte. Vannak központi rendezvényeink is, ilyen lesz például júniusban a nemzetközi és ökumenikus jelleggel meghirdetett bibliakonferencia Esztergomban. Ilyen rendezvény lesz például ősszel a Széchényi Könyvtárnak egy gyönyörű kiállítása a magyar bibliafordításokról, kongresszussal egybekötve. Kifejezetten a Szent Pál-évet közös imádságokkal, lelki programokkal és zarándoklatokkal ünnepeljük. Az esztergomi papi lelkigyakorlatnak is ez az idei témája. A zarándoklatokat illetően a törökországi püspöki konferenciától kaptunk kedves meghívást. Természetesen ezt jól meg kell szervezni, ha több pap, püspök utazik el egyszerre, hiszen minden püspökünknek a saját egyházmegyéjében is van bőven lelkipásztori elfoglaltsága.
– Az elkövetkező napokban mi lesz a magyar főpásztorok hivatalos programja?

Járjuk tovább a Szentszék központi hatóságait. Holnap a Hittani Kongregációba, a Püspöki Kongregációba megyünk, aztán az Államtitkárságon teszünk látogatást. A következő napokban eljutunk a különböző pápai tanácsokhoz, bizottságokhoz, meglátogatjuk a Szenttéavatási Kongregációt. Végül szombaton reggel találkozunk a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának vezetőivel, utána a délelőtt folyamán közös kihallgatáson is részt veszünk, ahol találkozunk a Szentatyával is.
Az interjút Vertse Márta készítette.
A szerkesztett változatot a Magyar Kurír tette közzé.







All the contents on this site are copyrighted ©.