2008-04-21 16:29:39

Paraguayban Fernando Lugo püspök nyerte meg a politikai választásokat


A választási bíróság megerősítette a hírt: a szavazatok több, mint negyven százalékával Fernando Lugo püspök lesz a dél-amerikai ország új elnöke. Pártja, a balközép Hazafias Szövetség a Változásért (APC) legyőzte a 61 éven át irányító Colorado pártot, amelynek jelöltje (Blanca Ovelar) mindössze 30,8 százalékot ért el.

Történelmi fordulatról beszélnek az elemzők, amit a paraguayi püspöki konferencia elnöke is alátámaszt: Ignacio Gogorza püspök egy tv-nyilatkozatban arról beszélt, hogy bár Fernando Lugo "a divinis" föl van függesztve a papi szolgálat alól, továbbra is püspök, és a helyi egyház elfogadja a választás eredményét. Azt is hozzátette, hogy az egyház és az állam kapcsolatai közvetlenül az apostoli Szentszéktől függnek. A püspökkari elnök személy szerint nagyon örül, hogy rendben zajlottak le a választások - többen csalástól féltek - és azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a nép döntését. Paraguay lakossága ezzel kimutatta, hogy változtatni akar, s ennek főszereplőjeként Fernando Lugót jelölte meg.








All the contents on this site are copyrighted ©.