P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Húsvét 5. vasárnapjára

Krisztus mentalitása
(Apcsel 6, 1-7; 1Pt 2, 4-9; Jn 14, 1-12)
Húsvét utáni ötödik vasárnap első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből vett szakasz, amelyből megtudjuk az első hét diakónus meghívását és azt, hogy milyen erővel terjedt a hit.
A második olvasmányban Szent Péter kifejti, hogy minden hívő részesedik Krisztus szent papságában, vagyis mindannyian diakónusok és hithirdetők vagyunk. A diakónus szolgálata a szeretet, a papé a hithirdetés. Ma is érvényes, hogy Isten országa olyan erővel terjed, amilyen önzetlen a szeretetünk és amilyen mély a hitünk.
Az evangélium viszont arról biztosít bennünket, hogy a hit terjesztése nem csak a mi művünk, hanem bennünk és általunk mindig ott működik Krisztus kegyelme.

Az evangéliumban hallott meghitt beszélgetés Jézus és tanítványai között a búcsú elővételezésének hangulatában történik. A tanítványok már valószínűleg sejtik a küszöbön álló tragédiát, Jézus halálát, ezért szívüket megülte a szorongás. Jézus vigasztaló szavakat mond nekik: „Ne legyen nyugtalan a szívetek!” Egyben olyan kérdésekre ad nekik választ, amelyeket ők még megfogalmazni sem tudtak vagy mertek. Olyan világosságot ad nekik, amelynek fényében képesek lesznek túlélni az elszakadás drámáját egészen a viszontlátásig. A tanítványok megértik, hogy Jézusban azzal találkoztak, aki megadja életük értelmét. Jézus ma ugyanezeket a szavakat intézi hozzánk: „Ne legyen nyugtalan a szívetek!” Simuljunk oda csendesen a tanítványok mellé és hagyjuk, hogy Jézus szavai minket is megérintsenek.

Jézus nemcsak biztató szavakat mondott tanítványainak, hanem eligazítást is nyújtott nekik: „Én vagyok az út, igazság és az élet”. Ebben a három szóban Jézus kimondta az emberiség történelmének legmerészebb újdonságát. Ember így még nem nyilatkozott magáról. Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy tudja az utat, hogy ismeri az igazságot, hogy életet ígér, hanem saját magát nevezte útnak, igazságnak és életnek. Voltak próféták, akik bátran odaálltak az emberek elé és biztatták őket, hogy kövessék őket, mert tudják, merre kell menni. Így vezette ki Mózes népét az egyiptomi rabszolgaságból, de Mózes nem vallotta magát útnak. Voltak nagy gondolkodók és tudósok, akik bátran kiálltak egy igazság mellett, de senki sem merte azt vallani magáról, hogy ő az igazság. Voltak nagy lelki mesterek, akik vallották, hogy megtalálták az életet, de senki sem merte azt vallani magáról, hogy ő az élet. Jézus Krisztus ezt merte mondani és ezzel a hármas kijelentéssel választ adott három legalapvetőbb emberi kérdésünkre.

Az első alapvető emberi igény a tökéletesség, a teljesség utáni vágy. Érezzük, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy „kevesek vagyunk itt magunknak”, ahogyan azt a költő szépen megfogalmazta, hogy többre születtünk, mint amennyire képesek vagyunk. Hogyan, merre induljunk, hogy megtaláljuk életünk teljességét, boldogságát? Mert ha erre a kérdésre nem találunk választ, akkor életünk az unalom és kiábrándulás zsákutcájába fut. Jézus az élet célját és értelmét kereső ember kérdésére adott választ, amikor saját magát állította elénk útként. Ha őt követjük, ha vele járjuk az élet útjait, akkor nem tévedhetünk el, akkor életünk nem lehet üres járat.

A második alapvető emberi igény az értelem utáni vágy. Mi az értelme az életnek, a halálnak, a szenvedésnek? Jézus ezekre az alapvető kérdésekre adott választ, amikor magát igazságnak nevezte. Jézus nem elméleti szinten adott választ ezekre a kérdésekre, hanem előttünk végigélte ezeket a valóságokat. Ha őt követjük, akkor még a legfájdalmasabb tapasztatok is értelmet nyernek.

A harmadik alapvető emberi igény a halhatatlanság utáni vágy. A józan ész nem tud belenyugodni abba, hogy a halállal mindennek vége. Az emberek igyekeznek valamiképpen biztosítani életük folytatását: van aki az utódokban látja önmaga túlélését, van aki a reinkarnációban keresi az örök visszatérést, van aki műveiben szeretne tovább élni. Jézus a halhatatlanság utáni vágyra saját magát adta válaszul, amikor önmagát életnek nevezi. Aki benne hisz, annak örök élete van.

Csakhogy pontosan ennél a pontnál jelentkezik egy újabb kérdés: „Mit jelent mindez a konkrét, mindennapi élet szempontjából? Mit jelent Jézussal élni? Erre a kérdésre Szent Péter adja meg a választ, amikor így buzdítja olvasóit: „Menjetek hozzá!” Szent Pál még merészebben fogalmazott, amikor ezt mondta: „Öltsétek magatokra Krisztust!” A keresztény lelki élet lényege a Krisztus követés, amit korszerű nyelvre úgy fordítanánk, hogy magunkévá kell tennünk Krisztus mentalitását, ami azt jelenti, hogy a mindennapi életben igyekszünk úgy viselkedni, mint ahogy Krisztus viselkedett: úgy szeretni, mint Ő szeretett, úgy megbocsátani ellenségeinknek, mint Ő megbocsátott, úgy rábízni életünket az Atyára, amint azt ő tette halála pillanatában.