A nagyheti pápai liturgia újdonságai - Érszegi Márk kánonjogász kommentárja

Akik az idei nagyhét pápai szertartásait figyelemmel kísérték, akár személyes részvétellel, akár a televízió közvetítése révén, több újdonsággal is találkozhattak a liturgiában. A tavaly októberben hivatalba lépett új szertartásmester, Guido Marini ugyanis fokozatosan használatba veszi a pápai sekrestye évszázados kincseit. Amint ezt még karácsonykor egy interjúban meg is magyarázta, ennek az az értelme, hogy megmutassa, a liturgiában is érvényesül az Egyház folyamatossága. Senki nem csodálkozik, ha a Szentatya idézi elődeinek tanítását, hiszen az ma is érvényes. Ehhez hasonlóan használhatók ma is azok a felszentelt eszközök, amik a szent elődök hitét is tükrözik.

XVI. Benedek tehát mind gyakrabban alkalmazza a miséken nemcsak Isten szolgája II. János Pál kellékeit, de a Boldog XXIII. János, vagy akár Boldog IX. Piusz által használtakat is. Ezen régi, ám vitathatatlanul maradandó művészi értéket hordozó kellékekkel szemben az elmúlt néhány évtized modern divatjának jegyében készült eszközök nemegyszer mára már elavultnak tűnhetnek.
Az elmúlt napokban láthattuk például a régi pápai térdeplőt, a faldistoriumot. Ez tulajdonképpen egy összecsukható, támla nélküli szék, aminek földre letett párnájára térdepel a pápa, miközben karjával magára a székre támaszkodik.

Rendszeressé vált az, hogy a Szentatya mellett diakónus bíboros teljesít szolgálatot, mégpedig a püspöksüveg mellé diakónusi ruhát öltve, azaz dalmatikában. Ez abból fakad, hogy eredetileg a pápa segítői, a bíborosok valóban vagy diakónusok, vagy papok, vagy püspökök voltak (ma már, mint tudjuk, mindegyikük püspök).
A nagycsütörtöki és a nagypénteki szertartásokon bukkant fel, hosszú évtizedek óta először ismét az a XVIII. századi liturgikus ernyő, amit az Oltáriszentség ünnepélyes átvitelekor tartanak a cibóriumot vivő személy fölé. A funkciója tulajdonképpen ugyanaz, mint a körmeneteken nálunk is megszokott baldachiné: védi a Legszentebbet az időjárás viszontagságaitól, s egyben jelezni kiemelkedő méltóságát is.

Nagypénteken a pápa már nem a manapság divatos – egyébként ókori-középkori mintát követő – harang alakú miseruhát viselte, hanem egy barokk modellt, ami oldalt szabadon hagyja karjait. Ehhez viszont nem illik az a hosszú pallium, amit XVI. Benedek – ugyancsak ókori mintára – felelevenített. Ezért akkor nem is viselte. Sokak szerint ha a Szentatya többször is ezeket a régi kazulákat fogja hordani, akkor visszatérhet a metropolitáknál megszokott rövid palliumhoz.
Az egyik leglátványosabb „újítás” minden bizonnyal az a kereszt volt, amit a pápa a kezében tartott a szertartásokon. Merthogy nem a II. János Pálnál megszokott ferulát hordta – amit egyébként még VI. Pál számára készítettek az 1970-es évek elején az akkori divat szerint – hanem elővette a pápai sekrestye egyik régi darabját, azt a ferulát, amit utoljára talán Boldog XXIII. János kezében láthattak a hívek. Magának a ferulának, tehát a kereszt formájú pásztorbotnak a szokása a XVIII. századig rendszeres volt, akkor elhagyták, és VI. Pál elevenítette fel ismét. Ez a régi, aranyozott kereszt jobban illik stílusában a XVI. Benedek által most hordott többi liturgikus öltözékhez. Kérdés, hogy végleg lecseréli-e az általunk már megszokott, hajlított végű ezüstkeresztet, vagy netán felváltva használja majd a kettőt.
Szintén az utóbbi időkben tért vissza a hét gyertya és a feszület a pápai oltár közepére. Aki olvasta Ratzinger bíboros könyvét a liturgia szelleméről, az sejthette, hogy szerzőjének, immár pápaként, gondja lesz arra, hogy a szentmiseáldozatot a Megfeszített Krisztus felé fordulva mutassa be. Ezért kell minden oltár közepén a feszületnek állnia. Nem baj, ha emiatt úgymond nem lehet jól látni a celebránst: a liturgia központjában Krisztus kell hogy álljon.
Szentatyánk a maga szertartásaival erre akar példát mutatni: Krisztus legyen a központban, és tegyünk meg mindent – miként a régiek is – hogy a legszentebb liturgia a lehető legszebb legyen, ekként is tükrözve Istent, aki maga a szépség.

Érszegi Márk Aurél