Teremtéshit és evolúció - P. Szabó Ferenc jezsuita jegyzete

Nemrég "Galilei és a Biblia" című jegyzetemben szóltam arról, hogy a híres-hírhedt Galilei-ügy tisztázásakor – szakemberek egy évtizedes kutatása után – II. János Pál a Pápai Tudományos Akadémiához intézett beszédében leszögezte: az olasz tudós és a Szent Officium közti nézeteltérés egyik forrása a Biblia helytelen – szó szerinti – értelmezése volt. A pápa idézte a Galilei-korabeli bíborost, Baroniust: "A Szentlélek nem azt akarta nekünk megmondani, hogy hogyan forog az ég, hanem hogy hogyan jutunk az égbe". Vagyis: a Biblia nem természettudományos ismereteket akar közölni, hanem a kor és egy sajátos kultúra nyelvén üdvösségünkre vonatkozó igazságokat nyilatkoztat ki.
Ugyanez a probléma a teremtéshit és az evolúció, fejlődéselmélet kapcsolatánál is, tehát itt is a Biblia helyes értelmezéséről van szó. Kizárjuk egyrészt azt a konkordizmust, amely a Biblia hatnapos teremtéstörténetét szó szerinti értelemben veszi, és ezzel egyeztetni akarja az evolúcióról szóló mai elméleteket, ha egyáltalán nem tagadja az evolúciót, amint ezt a főleg Amerikában terjedő kreacionizmus teszi. A kérdésben nemrég a Magyar Tudományos Akadémia is nyilatkozott (vö. Népszabadság, 2008. márc. 4.): hasonlóan 67 ország tudományos akadémiájához, elhatárolta magát a kreacionizmustól, amely áltudományos érvekkel bírálja vagy eltorzítja a fejlődéselméletet, benne a darwinizmus mai értelmezését. A kérdéses nyilatkozat végén utalás történik Ratzinger pápára is, aki – idézem – "korábban 'abszurdnak' nevezte a kreacionizmus kontra evolúció vitáját, és hozzátette, hogy az evolúció együtt létezik a vallással, hiszen az evolúciónak számos bizonyítéka van, de egyik sem zárja ki Isten szerepét". Nem tudom, hogy az MTA nyilatkozata XVI. Benedek melyik "korábbi" nyilatkozatára utal, de tény az, hogy II. János Pál pápa 1996. október 24-én (La Doc. Cath. 17 nov. 1996, n° 2148) a Pápai Tudományos Akadémia teljes ülésének tagjaihoz szólva –  visszautalva a Galilei-ügyre is – ismételten az hangsúlyozta, hogy helyesen kell értelmezni a bibliai szövegeket, az exegétáknak és teológusoknak pedig figyelniük kell a természettudományok biztos eredményeire.
    II. János Pál kérdéses beszédében utalt XII. Pius Humani generis kezdetű, 1950-ben megjelent körlevelére, amely az evolúciós elméletről mint hipotézisről beszélt, és bizonyos módszertani elvekre hívta fel a figyelmet (főleg a monogenizmus és az eredeti bűn, valamint az emberi lélek sajátos teremtése értelmezésében). II. János Pál hangsúlyozta: fél évszázad alatt a tudomány és a teológia fejlődött; ma már hipotézis helyett az evolúció elméletéről (vagy inkább többes számban elméleteiről) beszélhetünk, hiszen a különböző diszciplinák (a paleontológia, kozmológia, biológia, genetika stb.) eredményeinek konvergenciája önmagában is jelentős érv az evolúció elmélete mellett.
    Jegyezzük meg: – Helyesen kell értenünk a teremtést is: a kibontakozó világ létében függ az isteni aktustól; az evolúció a teremtés művének kifejezése térben és időben. Többfajta fejlődéselmélet és világmodell létezik, ezeket itt nem ismertethetjük. A lényeg az, hogy a hivatalos egyház szerint sincs már akadálya annak, hogy a teremtés hitét vallva elfogadjuk a tudományos kutatások eredményeit, hiszen nem lehet ellenét a kinyilatkoztatott igazság és az Isten által teremtett világ igazsága között. A materialista és szcientista ideológiává alakított evolucionizmuson éppúgy túljutottunk, mint a tudományos eredményeket tagadó, a Bibliát betű szerint értelmező fundamentalizmuson vagy a kreacionizmuson. Volt idő – itt a XX. század elején zajló modernista vitákra és X. Pius antimodernista rendelkezéseire gondolok –, amikor éppen a szó szerinti írásértelmezés kötelező volta miatt cenzúráztak meg olyan gondolkodókat, mint a domonkos szentírástudós Lagrange vagy Prohászka Ottokár vagy a paleontológus Teilhard de Chardin. Ez utóbbinak nagy érdemei vannak a hit és a természettudomány közti párbeszédben. Teilhard az evolúciót a kozmikus és egyetemes Krisztus víziójába illesztve vallotta, hogy a feltámadt Krisztus az az Ómega, aki, beteljesítve a világgenezist a Misztikus Test növekedésben, visszaviszi a humanizált kozmoszt és a divinizált emberiséget az Atyához, hogy – Szent Pál szerint (1Kor 15) – „Isten legyen minden mindenben”.