Az idei "Pro Cultura Christiana" díj kitüntetettje P. Szabó Ferenc jezsuita - Gyorgyovich
Miklós beszámolója
Március 5-én, szerdán,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában Erdő Péter bíboros Pro Cultura
Christiana díjat adományozott Szabó Ferenc jezsuita teológusnak és írónak. Különlegesen
is bensőséges ünneplésnek lehettek tanúi, akik a díjátadáson jelen voltak. Merthogy
nem egyforma fontosságúak a különféle elismerések, és különfélék azok a körülmények
is, melyek között az ünneplések folynak. Mindkét szempont szerint megkapó volt az,
amelyen Szabó Ferenc, hetvenhét éves jezsuita szerzetes – keresztény életművéért kapott
elismerést. Ez több mint egy műfordításokért járó figyelmesség, több mint egy költő,
teológus, újságíró munkájának járó kitüntetés. Az életműért adott jutalom összegző
elismerése mindazoknak a teljesítményeknek, melyek évtizedek lankadatlan erőfeszítésével
keletkeztek, érlelődtek művekké: mintegy negyven könyvvé, megszámlálhatatlanul sok
tanulmánnyá, verseskötetekké. És még ennél is nagyobb műnek szól az elismerés. A huszonöt
év alatt elmondott beszédeknek, szerkesztői munkának, egyetemi, főiskolai tanítással
megvalósított apostolkodásnak. Szól még arról is, hogy Szabó Ferenc több irányú kutatást
szervezett és szervez mind a mai napig. Aki korábban Pázmány-kutató volt, az utóbbi
évtizedekben Prohászka életművét kutatja, és segíti, irányítja a kutatócsoport munkáját.
Amikor átvette az ünnepelt a Pro Cultura Christiana kitüntetést, bizonyára megjelentek
lelki szemei előtt mindazok, akikkel együtt dolgozott, amely művekben közösen munkálkodott
másokkal az értékteremtésben. Filozófusok, teológusok, szerzetesek, művészek, értelmiségiek,
a hierarchia minden fokán állók. És számvetést készít arról is, hogy hányféle intézményhez
kötődött, kötődik tevékenysége. Ebben biztosan kiemelt helyet foglal el a Vatikáni
Rádió, a Mérleg, Vigilia, Szolgálat, Távlatok A Szív és még oly sok más folyóirat,
s megjelenik lelki szemei előtt az a sokféle előadóterem, ahol ifjak és felnőttek
számára közvetítette évtizedeken át a keresztény értékeket és közvetíti ma is. Mert
ezek összességének elismeréséről szólt az ünneplés. Meg kell említenem a másik körülményt
is, mely ennek az ünnepi alkalomnak volt a különlegessége. A díjátadást a Püspökkari
Konferencia tavaszi ülésére időzítették. Így esett hát, hogy csaknem minden magyar
püspök megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Arcukról azt olvastam le, hogy mind
együtt örülnek a kitüntetettel, akinek nem kis része volt abban, hogy a magyar egyház
az elmúlt évtizedekben korszerű teológiai ismeretanyaggal rendelkezzen. Szabó Ferencet
őszinte szívvel ünnepelték, köszöntötték. Köszöntőjében Erdő Péter bíboros érsek
kiemelte: „A konferencia nagyrabecsülését kívánja kifejezni azért a több évtizedes
elkötelezett munkáért, amelyet Szabó Ferenc a katolikus teológia, az irodalom és a
rádiózás területén az üdvösség jó hírének továbbadásáért tett". A püspökkari testület
elnöke laudációját a jelenlévők kitörő tapssal nyugtázták. Szabó Ferenc keresetlen
szavakkal válaszolva többek között azt mondta: Igen megörült a kitüntetés hírének.
Éspedig azért, mert a világi kitüntetések után most a püspöki kar méltatta elismerésre.
Hozzáfűzte: az ötvenes években szerzetesi elöljárói kérésére távozott Nyugatra, mert
a rend úgy látta, hogy onnan szolgálhatja teljesebben az egyházat. Amikor lehetővé
vált, sokan hazajöttek, hogy bekapcsolódjanak a magyar rendtartomány életébe. Szabó
Ferenc még 1992-es hazatérését megelőzően főszerkesztője lett Bécsben a „Távlatok"
című folyóiratnak, mely Budapestre költözött, és mind a mai napig megjelenik – immár
a 79. száma. Nos, az ünnepelt így summázta válaszbeszédét: „Szolgák vagyunk,
én szolgáltam, és folytatom szolgálatomat Krisztusért, az egyházért továbbra is".
Az elismerő oklevél és emlékplakett átadásakor a püspökökön kívül jelen voltak
a magyarországi jezsuiták részéről Nemes Ödön házfőnök, a rendtársak és számos, Szabó
Ferenc munkásságát tisztelő világi: korábbi és jelenlegi munkatársai.