Az idei "Pro Cultura Christiana" díj kitüntetettje P. Szabó Ferenc jezsuita - Gyorgyovich Miklós beszámolója

Március 5-én, szerdán, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában Erdő Péter bíboros Pro Cultura Christiana díjat adományozott Szabó Ferenc jezsuita teológusnak és írónak.
Különlegesen is bensőséges ünneplésnek lehettek tanúi, akik a díjátadáson jelen voltak. Merthogy nem egyforma fontosságúak a különféle elismerések, és különfélék azok a körülmények is, melyek között az ünneplések folynak. Mindkét szempont szerint megkapó volt az, amelyen Szabó Ferenc, hetvenhét éves jezsuita szerzetes – keresztény életművéért kapott elismerést. Ez több mint egy műfordításokért járó figyelmesség, több mint egy költő, teológus, újságíró munkájának járó kitüntetés. Az életműért adott jutalom összegző elismerése mindazoknak a teljesítményeknek, melyek évtizedek lankadatlan erőfeszítésével keletkeztek, érlelődtek művekké: mintegy negyven könyvvé, megszámlálhatatlanul sok tanulmánnyá, verseskötetekké. És még ennél is nagyobb műnek szól az elismerés. A huszonöt év alatt elmondott beszédeknek, szerkesztői munkának, egyetemi, főiskolai tanítással megvalósított apostolkodásnak. Szól még arról is, hogy Szabó Ferenc több irányú kutatást szervezett és szervez mind a mai napig. Aki korábban Pázmány-kutató volt, az utóbbi évtizedekben Prohászka életművét kutatja, és segíti, irányítja a kutatócsoport munkáját. Amikor átvette az ünnepelt a Pro Cultura Christiana kitüntetést, bizonyára megjelentek lelki szemei előtt mindazok, akikkel együtt dolgozott, amely művekben közösen munkálkodott másokkal az értékteremtésben. Filozófusok, teológusok, szerzetesek, művészek, értelmiségiek, a hierarchia minden fokán állók. És számvetést készít arról is, hogy hányféle intézményhez kötődött, kötődik tevékenysége. Ebben biztosan kiemelt helyet foglal el a Vatikáni Rádió, a Mérleg, Vigilia, Szolgálat, Távlatok A Szív és még oly sok más folyóirat, s megjelenik lelki szemei előtt az a sokféle előadóterem, ahol ifjak és felnőttek számára közvetítette évtizedeken át a keresztény értékeket és közvetíti ma is. Mert ezek összességének elismeréséről szólt az ünneplés. Meg kell említenem a másik körülményt is, mely ennek az ünnepi alkalomnak volt a különlegessége. A díjátadást a Püspökkari Konferencia tavaszi ülésére időzítették. Így esett hát, hogy csaknem minden magyar püspök megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Arcukról azt olvastam le, hogy mind együtt örülnek a kitüntetettel, akinek nem kis része volt abban, hogy a magyar egyház az elmúlt évtizedekben korszerű teológiai ismeretanyaggal rendelkezzen. Szabó Ferencet őszinte szívvel ünnepelték, köszöntötték.
Köszöntőjében Erdő Péter bíboros érsek kiemelte: „A konferencia nagyrabecsülését kívánja kifejezni azért a több évtizedes elkötelezett munkáért, amelyet Szabó Ferenc a katolikus teológia, az irodalom és a rádiózás területén az üdvösség jó hírének továbbadásáért tett". A püspökkari testület elnöke  laudációját a jelenlévők kitörő tapssal nyugtázták.
Szabó Ferenc keresetlen szavakkal válaszolva többek között azt mondta: Igen megörült a kitüntetés hírének. Éspedig azért, mert a világi kitüntetések után most a püspöki kar méltatta elismerésre. Hozzáfűzte: az ötvenes években szerzetesi elöljárói kérésére távozott Nyugatra, mert a rend úgy látta, hogy onnan szolgálhatja teljesebben az egyházat.
Amikor lehetővé vált, sokan hazajöttek, hogy bekapcsolódjanak a magyar rendtartomány életébe.
Szabó Ferenc még 1992-es hazatérését megelőzően főszerkesztője lett Bécsben a „Távlatok" című folyóiratnak, mely Budapestre költözött, és mind a mai napig megjelenik – immár a 79. száma. 
Nos, az ünnepelt így summázta válaszbeszédét: „Szolgák vagyunk, én szolgáltam, és folytatom szolgálatomat Krisztusért, az egyházért továbbra is".
Az elismerő oklevél és emlékplakett átadásakor a püspökökön kívül jelen voltak a magyarországi jezsuiták részéről Nemes Ödön házfőnök, a rendtársak és számos, Szabó Ferenc munkásságát tisztelő világi: korábbi és jelenlegi munkatársai.


Gyorgyovich Miklós, a Távlatok szerkesztője