„A politika és a történelem értelme Montini érsek szerint” – ismertetjük az Osservatore Romano cikkét

A Vatikán politikai és vallási napilapjának február 20-i, szerdai száma bemutatja azt a kötetet, amely Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál, 1955 és 63 közötti milánói főpásztori szolgálatát elemzi új, eddig még kiadatlan dokumentumok felhasználásával.

A 2007-ben Milánóban megjelent kötet címe: „Montini és a nyitás balra. A „haladó püspök” hamis mítosza.” A „Guerini és társai” kiadó gondozásában megjelent 281 oldalas könyv szerzője Eliana Versace fiatal történész.

Az Osservatore Romano cikkírója szerint az utóbbi hónapokban nagy visszhangot kiváltott kötet, amely számos eddig még ismeretlen dokumentumot tesz közzé, kényes kérdést, Montini főpásztori szolgálatának „politikai” szempontját állítja vizsgálódása középpontjába. A cikk megemlíti, hogy mintegy 10 éve nyitva áll a kutatók előtt Montini érsek titkárságának archívuma, amelyet a milánói egyházmegye történeti levéltára őriz. Ezeket az értékes forrásokat idáig még nem használták fel arra, hogy szembenézzenek a későbbi pápa püspöki szolgálatának ún. „politikai” vonatkozásaival. Ennek a szónak a használata ugyanis óvatosságra int és rendkívül összetett egyházi viszonylatban. Még inkább vonatkozik ez a megállapítás Montini pápaságára, amelynek közvetlen forrásai ma még nem konzultálhatók.

Montini milánói érseket idáig a történetírás úgy állította be, mint aki a gyakorlatban nem ellenezte volna egy balközép kormány létrejöttét – először helyi, milánói, majd később országos szinten. Ennek az a jegyzék volt az alapja, amelyet az érsek 1960. május 21-én intézett egyházmegyéje papságához. Itt annak a véleményének adott hangot, hogy nem támogatja az abban az adott időszakban és kérdéses formában a baloldali fordulatot. (A megfogalmazás azonban azt sejtethette, hogy máskor és más formában esetleg a milánói főpásztor nem ellenezne egy ilyen lépést.)

A korabeli sajtó – különösen a jobboldali „A polgár” c. újság – felelős azért, hogy Montini érseket „haladónak” könyvelték el – írja Eliana Versace. Lelkipásztori módszerének alapvető szempontjait egyoldalúan, leszűkítve értelmezték, különös tekintettel a párbeszédre és a modernséggel való kapcsolatára. Külföldön azonban a milánói főpásztort a kommunizmus elleni erőteljes védőbástyaként tartották számon.

A szerző rendkívül gazdag magánlevelezés, feljegyzések és visszaemlékezések felhasználásával rekonstruálja a történelmi igazságot, amely természetesen következetesen beleilleszkedik a pápaság hivatalos szövegeibe.

Az 50-es években az olasz politikai életben vita indult a szocialista párt iránti nyitás lehetőségéről. Az Osservatore Romano cikke emlékeztet rá, hogy még nem ült el az 1956-os forradalmak visszhangja: Magyarországon, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Ukrajnában és Kelet-Németországban a népfelkeléseket mind vérbe fojtották. A katolikusok, élen XII. Piusz pápával és az olasz püspökökkel, a sajtót is mozgósítva válaszolnak a magyarországi forradalomra. A Montini érsekre vonatkozó dokumentációra is jelentős hatást gyakorol ez az esemény.

Az egyház azt tartja, hogy a kommunizmus, csakúgy, mint a szocializmus, nem lehetnek szövetségesei a kereszténydemokráciának. Azon túl, hogy politikai és társadalmi aberrációk, mindenekelőtt vallási eretnekségek. Az olasz kereszténydemokrata párton belüli szakadás, amely elvezetett a „balra nyitás” kompromisszumához, érezhető a püspökök körleveleiben, akik az eseményeket és az emberi választásokat egyetlen szempont szerint értelmezték: Krisztussal vagy Krisztus ellen – olvashatjuk az Osservatore Romano cikkében.

A kötet írója az eseményeket kiegyensúlyozott stílusban elemzi, az idézett dokumentumok önmagukért beszélnek. Az 1952-es római közigazgatási választásokból indul ki és Montini pápává választásáig jut el, felidézve a milánói érsek szociális és politikai kapcsolatait az akkori egyházi és világi személyiségekkel. Kiemelkedik közülük Firenze „szent” polgármestere, Isten szolgája, Giorgio La Pira, illetve Aldo Moro, a tragikus sorsú kereszténydemokrata vezető.

A dokumentumok azt tanúsítják, hogy Montini érsek állásfoglalásaiban szilárd és határozott volt, kifejezte csalódását és sajnálkozását, amikor az események nem a kívánt irányban haladtak, de mindig megmaradt a vallás talaján. Az olasz kereszténydemokrata pártot szüntelenül az egységre, erkölcsi tartásra, gerincességre buzdította. A vatikáni napilap cikkírója megállapítja: az érdekfeszítő olvasmány, VI. Pál halálának 30. évfordulóján, újabb megerősítése annak, hogy Montini pápa sajátos történetírás áldozatává vált. Itt van az ideje, hogy megváltoztassák a nevéhez fűződő sztereotip sablonokat.