2008-02-19 16:47:39

Katar: új katolikus templomot szentelnek márciusban - megoszlik a muzulmánok véleménye


A Szűz Máriának ajánlott templom (St. Mary) Dohában épült harangtorony, kereszt nélkül. Felszentelésére hamarosan, március 14-én kerül sor. Az AsiaNews hírügynökség beszámolója szerint a muzulmán értelmiségiek egy része kritikus, másik része elfogadó az új templommal kapcsolatban.

Az Al-Arab nevű napilap hasábjain egy muzulmán mérnök (Rashed al-Subaie) megerősíti, hogy a keresztényeknek joguk van hitük gyakorlásához, de nem kellene engedélyezni, hogy istentiszteleti helyeket építsenek. Ezen a véleményen van a korábbi igazságügyi miniszter (Najib al-Nuaimi) is, aki kiemelte, hogy Katar muzulmán ország, nem pedig laikus állam. Szerinte csakis népszavazással lehet eldönteni, hogy az egyházat elfogadja-e a társadalom.

Mérsékelt és egyetértő vélemények érkeznek a katari egyetem iszlám jogi karáról: a korábbi dékán (Abdul Hamid al-Ansari) több napilapban publikálta véleményét, mellyel támogatja a dohai katolikus templomot: "az istentiszteleti helyek az alapvető emberi jogokhoz tartoznak, amelyeket véd az iszlám" - mondta.

A Szűz Mária templomban összegyűlhet végre a katolikus közösség, amely mintegy százezer hívőt számlál, akik Délkelet-Ázsiából és nyugatról érkeztek Katarba. "Egyszerű imahely lesz a hívek számára, nyilvánvaló jelképek és térítő szándék nélkül" - mondja a templom plébánosa, Tomasito Veneracion atya. A szentelő mise is egyszerű szertartás lesz, Ivan Dias bíboros mutatja be Paul Hinder püspökkel és a plébánossal együtt.

Ugyanabban az épületegyüttesben, ahol a Szűz Mária templom áll, további öt templom építését tervezik: köztük egy anglikán, egy kopt és egy görög ortodox lesz majd. Miután a St. Mary templom megnyitja kapuit a hívek előtt, az Öböl-országok közül már csak Szaúd-Arábia marad, amely megtagadja a templomok építését határain belül.








All the contents on this site are copyrighted ©.