2008-02-18 14:34:53

Mi nem a vértanúságot keressük, hanem a keresztény élet teljes értelmét - nyilatkozta a bagdadi segédpüspök


Az "Oázis" című, velencei kiadású nemzetközi tanulmányi és kutatási folyóirat februári száma előzetest közöl a Shlomoh Warduni püspökkel készített interjúból.

Oázis: Összehangolt támadásokról lehet olvasni templomaik ellen. Mit jelent ma kereszténynek lenni Bagdadban?

Shlomoh Warduni: A keresztény hitről tanúságot tenni számomra egy logikus és természetes dolgot jelent: aki Krisztust követi, egyszerűen úgy kell tennie, mint neki, aki azt mondta nekünk: tanúim lesztek az egész világon. Vagyis irántunk való szeretetét kell viszonoznunk.

Oázis: Csakhogy Bagdadban, ahol megölik és elrabolják a keresztényeket, ez a logikus és természetes dolog elég kockázatosnak tűnik...

Shlomoh Warduni: Elég egyszerűen megélnünk azt, amit az Úr kijelölt számunkra. A keresztények tudják, hogy ez az igazi élet számukra: hűek lenni Istenhez, mindenkit szeretni, érdek nélkül, elsőként, szeretni ellenségeinket is, akik gyűlölnek minket. Amikor mások ezt látják, csodálkoznak és megrendülnek akkor is, ha nem osztják hitünket és eszméinket. Ne feledjük azt sem, hogy nem csak a keresztények vannak veszélyben, hanem minden iraki. Persze vannak nehézségek, vannak olyanok, akik nem akarnak itt látni minket, de általában mi úgy élünk és megyünk előre, hogy tudjuk: Isten Jézusban velünk lesz az idők végezetéig. Azt mondta és azt ismétli nekünk: Ne féljetek.

Oázis: Tanúságot tenni félelem nélkül, egészen a vértanúságig...

Shlomoh Warduni: A tanúságtétel nem azt jelenti, hogy keressük a vértanúságot, hanem hogy beilleszkedünk a történelembe és a keresztény hagyományba, amely mindig, minden korban együtt járt a nehézségekkel - mondta végül a bagdadi káld segédpüspök.







All the contents on this site are copyrighted ©.