XVI. Benedek „Summorum Pontificum” k. „Motu proprio”-ja az egyház egységét védelmezi – interjú Piero Marini érsekkel

A főpásztor, aki csaknem húsz éven át volt a Pápai Liturgikus Szertartások mestere, a zsinatot követő időszakban a Római Kúrián belül az egyik főszereplője volt a liturgikus reform megvalósításának. Hosszú évek tapasztalatait öt kötetben foglalta össze. A közelmúltban kettő külföldön is megjelent. Az angol nyelven nemrégen közzétett „Kihívást jelentő reform” c. könyve a liturgikus reform alkalmazásának első éveit foglalja össze, mégis egyes médiumok szándékosan XVI. Benedek pápa említett „Motu proprio”-jának bírálatát próbálták belemagyarázni. Piero Marini érsek rádiónknak adott interjújában válaszolt az alaptalan vádakra.

Elmondta, hogy az említett öt kötet a véletlenek egybeesése folytán éppen akkor jelent meg, amikor 2007 októberében befejezte szolgálatát, mint a Pápai Liturgikus Szertartások mestere és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke lett. Egész papi, majd 1998-tól kezdve püspöki hivatását a liturgia szolgálatába állította. Püspöki jelmondata – „Fons Vitae” – szintén liturgikus jelentésű.

Marini érsek az interjúban röviden felidézte papi pályafutását. 23 éves korában szentelték pappá, ekkor került Észak-Olaszországból Rómába. 45 éves koráig a Szentszék hivatalaiban végezte szolgálatát. Azzal a feladattal bízták meg, hogy a gyakorlatba átültesse a II. Vatikáni zsinat liturgikus reformját. Ezt követően 65 éves koráig a Pápai Liturgikus Szertartások hivatalában dolgozott.

Az angol nyelvű „Challenging Reform” – „Kihívást jelentő reform” – c. könyvében munkája első szakaszára emlékezik vissza, azokra az eseményekre, amelyek Rómában és az egész egyházban végigkísérték a liturgikus reform megvalósítását. A francia nyelvű „Cérémoniaire des papes”, amely szintén a közelmúltban jelent meg, visszaemlékezés azokra a tapasztalataira, amelyeket VI. Pál, majd különösen II. János Pál és XVI. Benedek pápák mellett élt meg. A Pápai Liturgikus Hivatal által kiadott három kötetben pedig azt a három rendkívüli eseményt idézte fel, amelyek az egész egyházat érintették, és amelyeket a történések középpontjában, közvetlen közelről, személyesen élhetett meg.

Ezek a következők: a 2000-es jubileumi szentév, II. János Pál pápa halála és az ezt követő Sedes Vacans ideje, valamint XVI. Benedek pápa péteri szolgálatának kezdete. „Valóban állíthatom, hogy egyedülálló és megismételhetetlen egyházi tapasztalatban volt részem, amely lehetővé tette, hogy belélegezzem a Szentlélek életet adó leheletét, nemcsak a zsinati atyák révén, hanem azoknak a személyeknek is köszönhetően, akik a liturgikus reform megvalósításán munkálkodtak” – mondta rádiónknak adott interjújában Marini érsek. „Szakértőkkel és ugyanakkor emberi és spirituális értékekben gazdag emberekkel találkozhattam. Különösen gazdagított az a hosszú ideig tartó időszak, amikor közel lehettem II. János Pál pápához, valamint az utolsó évek Benedek pápával. Tőlük megtanultam szeretni az egyházat. Elmondhatom, hogy Isten kézen fogott és bevezetett a liturgia életének misztériumába."

A „Kihívást jelentő reform” c. kötet alapvetően a liturgia történetét eleveníti fel 1963 és 65 között. A kötet leírja, hogy hogyan született az a hivatal, amely a gyakorlatba átültette a reformot a II. Vatikáni zsinat idején és közvetlenül befejezése után. Kulcsfontosságú időszakról van szó, mivel a zsinat a liturgia révén belépett a keresztény közösségek mindennapi életébe. Nehéz és ellentmondásokkal teli kezdet volt, de a közhangulatot a lelkesedés, a remény, az egyház iránti szeretet jellemezte – folytatta interjújában Piero Marini érsek. A kötet egyben bemutatja, hogy a zsinati liturgikus reformot több mint 60 évig tartó előkészítő munka előzte meg, kezdve X. Piusztól XII. Piusz pápa reformjaiig.

Egyes újságok úgy értelmezték Marini érsek történelmi visszaemlékezését, mint egyfajta bírálatot XVI. Benedek pápának a közelmúltban közzétett „Motu proprio”-ját illetően. A „Summorum Pontificum” k. dokumentum, mint ismeretes elősegíti a latin nyelvű szentmise végzését Szent V. Piusz pápa szertartása szerint, a Boldog XXIII. János által megújított formában.

Az eredeti olasz nyelvű mű 1986-ban megjelent első részét, Marini érsek 1979 és 80 között írta. A folytatás pedig az 1992-től 99-ig terjedő időszakban jelent meg részletekben. „2004 elején kért fel a „Liturgical Press” kiadó, hogy a szöveget angolul közzétegye. A fordítás három évet vett igénybe, kiadására 2007. októberében került sor. Nyilvánvaló, hogy nem bírálhattam Benedek pápa „Motu proprio”-ját 27 évvel közzététele előtt” – magyarázta a Vatikáni Rádió mikrofonja előtt Piero Marini érsek. A pápai utazásokról a következő emlékeket idézte fel:

„18 évig álltam II. János Pál pápa mellett a liturgikus szertartások során, két és fél évet töltöttem Benedek pápa mellett. Mint a pápai szertartások felelőse a Pápával 80 nemzetközi és legalább 60 olaszországi utazást tettem. Ez azt jelentette, hogy minden utat kétszer tettem meg. Először, amikor előkészítettem a pápalátogatást, másodszor pedig a Pápával együtt. Több mint 100 országot kerestem fel, ahol a helyi felelősökkel együtt számtalan szentmisét, igeliturgiát, szentségek kiszolgáltatását, ökumenikus szertartásokat szerveztem, megannyi nyelven, különböző kultúrákban. Kis közösségekben, mint az Indiai Óceán térségében, vagy hatalmas tömegeknek, mint például Manilában.

A zsinat által előírt liturgiát mindenütt élénk részvétellel, lelkesedéssel végezték, minden helyi egyház sajátjának egyben az egyetemes egyház kifejezésének tekintette. Soha nem ütköztem semmiféle ellenállásba annyi év során. Teljesen egyetértek II. János Pál pápával, aki 1988-ban közzétett „Vigesimus quintus annus” k. apostoli levelében, a „Sacrosanctum Concilium” k. zsinati konstitúció megjelenésének 25. évfordulóján azt írta, hogy a lelkipásztorok és Isten népének nagy többsége engedelmesen és örömteli buzgósággal elfogadta a liturgikus reformot. A Pápa hálát adott Istennek a liturgikus megújulásért, amely a Szentlélek fuvallata volt az egyház számára.

Ami XVI. Benedek pápa „Motu proprio”-ját illeti, Marini érsek emlékeztet a dokumentumot kísérő levélre. Ebben a Pápa a következőkre hívja fel a püspökök figyelmét: „Ma kötelességünk, hogy megtegyünk minden erőfeszítést, hogy mindazok, akiknek valóban szívügye az egység, meg legyen a lehetősége arra, hogy egységben maradhassanak, vagy azt ismét megtalálhassák.” Nekünk, katolikusoknak a Pápa az egyház egységének a látható jele. Róma püspöke, aki arra kapott meghívást, hogy „elöl járjon a szeretetben”. A Pápa arra kapott meghívást az Úrtól, hogy gyakorolja péteri szolgálatát, vagyis tegyen meg minden erőfeszítést, hogy az egyház egységes maradjon. Joga és kötelessége tehát, hogy gondoskodjon az egyház egységéről.

A „Motu proprio” egyébként nem módosítja a jelenlegi Római Misekönyvet, amelyet VI. Pál tett közzé és amely „az imádság törvényének” – lex orandi – rendes kifejezése. A Szent V. Piusz féle Misekönyv ugyanennek a törvénynek a rendkívüli kifejezése. A Pápának ez a rendelkezése egyáltalán nem kívánja kikezdeni a zsinat tekintélyét, és nem vonja kétségbe a liturgikus reformot. A Szentatya döntése idáig semmiféle változást nem hozott a plébániai közösségek mindennapi gyakorlatában a szentmisék bemutatását illetően. A Pápa gesztusa az egység iránti szeretet kifejezése volt.