2008-01-28 17:14:45

Egyezmény Csehországban az állam és az egyház között


A Cseh Köztársaságban egyezmény született január 25-én Prágában a Szent Vitus székesegyház hasznosításáról, amely a cseh főváros jelképe a híres várral együtt. 1954-ben az akkori kommunista rezsim köztulajdonná nyilvánította a székesegyházat. A kormány és az egyházi hatóságok között aláírt egyezmény alapján az állam vállalja a jövőben a működtetés és a karbantartás minden költségét, míg az egyház egy jelképes, havi 500 korona (20 euró) bérleti díjat fizet a székesegyház liturgikus célokra való használatáért.

A templomban minden tevékenység ezután ingyenes kell, hogy legyen és az istentiszteleti helyre való bejutásért nem lehet belépődíjat kérni. A megállapodás egy nappal azután jött létre, hogy kárpótlási egyezmény született a kommunista rezsim idején elszenvedett egyházi károkról. A dokumentum nem érinti a székesegyház tulajdonjogát, amely kérdésben az állam és az egyház több mint 15 éve nem jut egyetértésre. A legutóbbi bírósági ítélet szerint a prágai székesegyház az állam tulajdona. Az egyház fellebbezéssel élt és kijelentette, hogy hajlandó az Európai Bíróságra is elvinni az ügyet, hogy jogainak érvényt szerezzen.







All the contents on this site are copyrighted ©.