P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése az évközi 3. vasárnapra
Reményünk alapja: Jézus
meghívása Iz 8,23b-9,3; 1Kor 1, 10-13.17; Mt 4, 12-23.
Vannak dolgok az
életben, amelyek megmaradnak örök rejtélynek. Ilyen rejtély pl. a szerelem: hogy ki
miért szeret bele valakibe, az túlmutat a racionális érveken. Nem is igen ajánlatos
fürkészni az okokat, mert egész biztosan zsákutcába vezet. Valami hasonló történik
a papi és szerzetesi hivatásnál is: az embert magával sodorja Krisztus vonzóereje
és megy utána. Hogy miért, arra nincs kielégítő magyarázat. Ezek közé a rejtélyes
dolgok közé tartozik hitünk is. Miért vagyunk keresztények, miért hiszünk Jézus Krisztusban?
Csak azért, mert szüleink megkereszteltettek bennünket kiskorunkban? Csak azért, mert
az evangélium szép dolgokat tanít? Mindez nem elég. Keresztény hitünk megmarad rejtélynek.
A mai evangélium azonban felkínál egy választ kérdésünkre.
Izajás próféta
750 évvel Jézus születése előtt már beszélt a nagy fényességről. A mai olvasmányok
tükrében ez azt jelenti, hogy a jövendölések beteljesültek. Jézus később magára vonatkoztatja
e szavakat és világosságnak mondja magát. A második olvasmány Szent Pálnak a korinthusiakhoz
írt leveléből van. Lényegében kifejti, hogy a világosságban járni annyit jelent, mint
Krisztussal járni az élet útját. Az evangélium alapüzenete pedig az, hogy a jövendölések
megvalósultak Jézusban. Sokan jöttek, hogy hallgassák Jézus beszédét. Mentek utána.
Mégis, csak azok követhették, akiket külön meghívott.
Ez a körülmény fontos.
Mi nem vagyunk Isten önkéntesei, hanem meghívott tanúi, kiválasztott tanítványai.
Ez azt jelenti, hogy néha talán nem értjük egész pontosan, mit is akar tőlünk az Úr.
Fontos azonban hinni, hogy ő tudja, mit akar, és mit tesz! Jézus hívja az első
tanítványokat. Szuverén módon cselekszik. Tudja mit akar és amit akar, azt véghez
is viszi. Jézus ma is ilyen. Néha gyenge, szinte szeretetünket kolduló Jézusként tüntetik
fel őt egyes lelki írók. De ő nem ilyen. Ő ma is tudja, mit akar, ma is szuverén módon
hív meg embereket. Nekünk is ilyen szemmel kell néznünk a világtörténelem folyását,
az egyház eseményeit, saját életünk menetét.
A mai evangélium ellentétbe helyezi
a világosságot a sötétséggel. Máté evangélista Izajás prófétát idézi: „A nép, amely
sötétségben ült, nagy világosságot látott.” Igen szükségünk van arra, hogy ismételten
belemerüljünk Jézus világosságába, amely egyedül képes megvilágítani életünk sötét
foltjait. Jézus éjnek idején született. Körülötte sötétség uralkodott, nemcsak
a természetben, hanem az emberek szívében is. Akkor valaki meghalt, akkor is voltak
éjjeli garázdálkodók, tolvajok és orvgyilkosok, akkor is volt gyűlölet és szenvedés. Ma
sem különb a világ. Mi is tanúi vagyunk egy félelmetes sötétségnek, amely elborította
sokak szívét és lelkét. Ma is vannak háborúk, gyilkosságok, van gyűlölet és van bosszú.
De
ebbe a világba egyszer s mindenkorra belépett a Világosság, Jézus Krisztus és azóta
a sötétség nem abszolút, az éjszaka nem örökké tartó. Tagoré filozófus mondta: „Még
tengernyi könnynek is van túlsó partja.” Jézussal belépett az életünkbe a remény,
amint ezt szépen kifejti legújabb enciklikájában XVI. Benedek pápa. Visszatérve
az evangéliumhoz, felfigyelhetünk arra, hogy Jézus első kijelentése a mennyek országára
vonatkozott. Sokszor halljuk ezt a kifejezést, de mit is jelent tulajdonképpen a „mennyek
országa”?? Megboldogult Basil Hume westminsteri bíboros így elmélkedik erről. „Hogy
megértsük és helyesen használjuk a „mennyek országa” kifejezést, annak négy jelentését
kell állandóan szem előtt tartanunk. Isten országa már most jelen van, ugyanakkor
még csak eljövendő valóság. Isten országa a megkereszteltek szívében és lelkében élő
belső állapot, ugyanakkor külső, a világban létező valóság is. Ha eltúlozzuk bármelyiket
e négy valóság közül, eltorzult képet kapunk Isten országáról.
Jézus hallgatóihoz
fordulva így szólt: „Gyertek, kövessetek engem!” Jézus eközben nem hivatkozik sem
az Írásokra, sem Keresztelő Jánosra, hanem saját nevében, saját tekintélye erejében
hív meg embereket. Szavai annyira lenyűgözők, annyira meggyőzőek, hogy Péter és testvére
András szó nélkül, kérdezés nélkül, azonnal otthagynak mindent és indulnak vele. Mi
már tudjuk, hová vezetett útjuk és kalandjuk, de ők még nem tudták. Sok mindent menet
közben tanulnak majd meg. Jézus első fellépésénél nem a szavak a fontosak, hanem
az a tekintély, amely szavait fedezte. A vele való személyes találkozásnak olyan varázsa
van, amelynek nem lehet ellenállni. Jézus ma is hív, mindenkit. A lelki élet titka,
hogy meghalljuk ezt a hívást és megbízzunk Jézusban, akkor is, ha még nem látjuk világosan
hová vezet majd bennünket hívása.