Újra megnyílt Betlehemben az „al Mahed” keresztény televízió
A felhalmozódott adósságok miatt korábban hallgatásra kényszerült az Al Mahed „Születés”
tv csatorna újra sugározza műsorait. Az egyetlen szentföldi magán televízió állomás
székhelye a betlehemi Születés bazilikától néhány kilométerre található. A kezdeményezést
1996-ban Szamir Kumszieh, görög-ortodox vállalkozó alapította és 11 éve igazgatója
az intézménynek. A különböző tv programok elsősorban a keresztényeknek szólnak, de
nem hiányoznak a muzulmánoknak készített műsorok vagy a közérdekű programok sem, hiszen
a nézők száma egy millió, jóval több mint a keresztény lakosság. Sajnálatos módon
bár kitűnő visszajelzéseket kaptak és elnyerték a szerzetesrendek elismerését is,
a műsorszolgáltató az elmúlt hónapokban 63 millió dollár adósságot halmozott fel.
A Vatikáni Rádió mikrofonjánál Szamir Kumszieh, tv igazgató november 1-jén
felhívást intézett a végleges bezárás elkerülése érdekében, amely katasztrófát jelentene
a szentföldi keresztények túlélése szempontjából. Betlehemben egykor a lakosság 85%-a
volt, ma már azonban számuk kevesebb, mint 20%-ra csökkent. A felhívás után gyors
válasz érkezett egy Milánó környéki társulattól. A „Szentföldi polgártársak a béke
munkásai” elnevezésű San Donato-i szervezet gyűjtést kezdeményezett a „Születés” televízió
támogatásáért, amelyhez az olasz püspöki konferencia elnöksége is 15 millió euróval
hozzájárult. Ez az összeg lehetővé tette, hogy újraindítsák a közvetítést, a gyűjtés
pedig ráirányította a figyelmet a szentföldi keresztények érdekében folytatott nagy
jelentőségű tevékenységre.