2007-12-25 18:16:04

„Az emberiségnek szüksége van Istenre, de ugyanakkor nem ad helyet Számára” – mutatott rá XVI. Benedek pápa az éjféli szentmisén mondott homíliájában


Ősi hagyomány szerint a keresztények Krisztus születésének misztériumát ünneplik az éjszaka szívében emlékezve arra a csendre, amely körülvette az Isteni Ige megtestesülését és a fényre, amely a pásztorok előtt jelent meg, miközben virrasztottak és fogadták az Üdvözítő születésének hírét. Ebből az alkalomból mutatta be XVI. Benedek pápa a hagyományos éjféli szentmisét a Szent Péter bazilikában. A szertartást a világ több mint 90 televíziós csatornája közvetítette. A Szentatyával kb. 32 bíboros koncelebrált a diplomáciai képviseletek tagjaival, olasz politikusokkal, szerzetesekkel és hívekkel teljesen megtelt bazilikában. Sokan, akik kívül rekedtek, a Szent Péter téren felállított hatalmas kivetítőkön követhették a szertartást. Énekével a Szixtusz-kápolna és az egyesült államokbeli Szent Tamás Egyetem kórusa járult hozzá az ünnepi hangulat emeléséhez. Az oltáriszentség kiszolgáltatását 85 pap, közöttük az Észak-Amerikai Pápai Kollégium és a Pápai liturgikus szertartások hivatalának tagjai végezték. A szentmisén diákonusi szolgálatot végzett Tóth Árpád, a római Német-Magyar Kollégium növendéke.

Az emberiségnek szüksége van Istenre, de ugyanakkor nem ad helyet Számára – állapította meg XVI. Benedek pápa homíliájában. József és Mária nem találtak szállást Betlehemben, ezért istállóban született meg Jézus. A Pápa Lukács evangélistának a születésről szóló szavaihoz fűzte gondolatait. Elítélte az önmagával nagyon elfoglalt társadalmat, amely semmit nem hagy felebarátjának, a szegényeknek és Istennek. Az istálló a rosszul gondozott földet is jelképezi, amely ma egyre aktuálisabb egy szennyezett és fenyegetett jövőjű világban, amely visszaél energia-erőforrásaival és mindent figyelmen kívül hagyva önző módon kihasználja azokat.

Majd János evangélista szavait idézte a Pápa: Jézus eljött az emberek közé, de azok nem fogadták be. E szavak végső soron ránk vonatkoznak, minden egyes személyre és a társadalom egészére – hangsúlyozta. Van-e időnk felebarátunkra, akinek szüksége van szeretetünkre? A menekültekre, akik menedéket keresnek? Van-e időnk Istenre és adunk-e helyet Neki? – tette fel a drámai kérdéseket a Szentatya. Majd megállapította, hogy Istennek hála a rossz hír nem az egyedüli, nem az utolsó, amelyet az Evangéliumban találunk. Vannak olyan emberek, akik befogadják Jézust és így az istállóból, kívülről csendesen elkezd növekedni az új otthon, az új város, az új világ – emlékeztetett XVI. Benedek. A betlehemi istállóban kezdődik újra a dávidi királyság új módon. Az új trón, amelyről ez a Dávid magához vonzza a világot a kereszt. A karácsonyi üzenet segít felismernünk egy zárt világ sötétségét, de azt is, hogy Isten nem hagyja, hogy kizárják – hívta fel a figyelmet végül az éjféli szentmisén mondott homíliájában XVI. Benedek pápa.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.