Rigómező: új ország születik? - P. Horváth Árpád jezsuita jegyzete

Hogy Koszovóban semmi sem mehet úgy tovább, ahogy korábban volt, már 2000-ben eldőlt, közvetlenül a NATO-bombázások után, amikor az akkori szerb diktátor, Szlobodán Milosevics engedett a nyugati katonai szövetség nyomásának, és hadseregével kivonult Koszovóból, a magyarok által régen Rigómezőnek nevezett balkáni tartományból. Milosevics azóta már rég megbukott, Hágába került, a háborús bűnösök felett ítélkező nemzetközi törvényszék elé, ahol meg is halt. Koszovó sorsa azonban továbbra sem oldódott meg, inkább jegelték a kérdést néhány évre, amely azonban nem tarthat örökké.

De emlékezzünk csak vissza arra, mi történt Koszovóban?
Az egykori Jugoszlávia keretein belül a Szerb Köztársaságnak két autonóm tartománya volt: az egyik a főként albánok által lakott Koszovó, amely azonban fontos szerepet játszott a szerb történelemben; a másik autonóm tartomány pedig a Vajdaság volt. A Vajdaságnak viszont nincs dicső szerb múltja, kisebb-nagyobb megszakításokkal a Magyar Királyság része volt majdnem ezer éven át, mindenesetre, politikai manipulációk következtében szerb lakossága az utóbbi 80 év alatt 14 százalékról 60 százalékra növekedett. Koszovó és a Vajdaság párhuzama azonban kényes dilemma elé állítja a szerb politikai demagógokat: ha Koszovót annyi véres terror után most mégis a történelemre hivatkozva próbálják megtartani, akkor aláássák a Vajdaság szerb történelmi ideológiáját, tudniillik, hogy Vajdaság is ősi szerb föld. Pedig a szerbek jelentősebb számban csak a rigómezei csata után jelentek meg a Délvidéken, amikor is a törökökkel vívott vesztett csata után a szerbek felhúzódtak az akkori Magyarország déli vidékeire. Ezért hát van egy pragmatikusabb hozzáállás is ehhez a dilemmához: Koszovó valamikor szerb tartomány volt, helyette most van egy másik, a Vajdaság. A Vajdaságban a szerbek ma többségben vannak, elérik a 60 százalékot, Koszovóban pedig alig maradt néhány nyelvi szigetecske, ahol még szerbül beszélnek. Mihez kezdjen Szerbia a több mint kétmilliós albán „kisebbséggel”, amikor a szerbek is óriási demográfiai problémákkal küszködnek?

Sokszor mondják, Szerbia most éli át a maga Trianonját. Igen ám, de a demográfiai tényezőkön túl miért állnak a szerbek vesztésre a tartományban?
Elsősorban azért, mert rendkívül kegyetlen módon bántak az albán kisebbséggel. Milosevics 1999-ben gyakorlatilag kizavarta a világba a koszovói albán népet. A harmadik évezred küszöbén Európa tanúja volt, amint két millió ember végeláthatatlan sorokban kígyózott, gyalogosan, rossz traktorokon, öregek, családanyák, elkallódott gyerekek tévelyegtek a Balkán magas hegyei között. Akik pedig mégis otthon maradtak, azok többnyire „eltűntnek” lettek nyilvánítva. Ekkor került először a politikai köztudatba, hogy a kisebbségek helyzetét nem lehet teljes mértékben egy ország belügyének tekinteni.
Koszovó albán népét végül az Atlanti Katonai Szövetség védte meg. Az albánok visszatértek szülőföldjükre, a szerbek nagy része pedig elhagyta Koszovót. Ezúttal is elsősorban a Vajdaságba települtek át.

A tartomány azóta nemzetközi felügyelet alatt van, és ez nem tarthat örökké. Félő azonban, hogy nem születik nemzetközi egyetértés Koszovó függetlenségéről. Azok az országok, amelyek maguk is rendelkeznek jelentősebb nemzeti kisebbségekkel, és kisebbségeik helyzete rendezetlen, erősen ellenzik Koszovó függetlenné válását, mert attól tartanak, hogy ez precedenst teremthet, azaz más kisebbségek is hivatkozhatnak rá, hogy lám, a függetlenné válás is megoldás lehet. Elsősorban Oroszországra gondolhatunk itt, amelynek vétójoga van az Egyesült Nemzetek Szervezte Biztonsági Tanácsában. De a kisebb országok, mint amilyen Szlovákia vagy Románia, egyre finomabban fogalmaznak bár, de kifejezetten ellenzik a függetlenné válást. Szerbia pedig már megadna szinte minden elképzelhető autonómiát egykori tartományának, csak maradna meg legalább névlegesen az ország keretein belül. Koszovó albán népe azonban, amely 90 százalékot tesz ki a tartományban, a hosszú és kegyetlen elnyomás évei után hallani sem akar másról, mint a teljes függetlenségről. Hogy lehetne feloldani ezt a patt helyzetet?
Valószínű az fog történni, hogy nem lesz egységes nemzetközi hozzáállás a kérdés megoldásához. Lesznek vétók, és lesznek nyilatkozatok, hogy ez a függetlenség nem lehet precedensértékű, de a tartomány előbb-utóbb függetlenné lesz. Az Egyesült Államok és Európa több országa jelezte már, hogy kész elismerni Koszovót független államnak. Jelszavuk, hogy tudomásul kell venni az aktuális helyzetet, nem lehet holmi mítoszokra hivatkozni, és veszélyes is lenne, ha ez a seb, ahelyett hogy lassan behegedne, tovább mélyülne.

Az új balkáni országok függetlenségének elismerésében, amikor Jugoszlávia széthullott, Németország volt az első. A második állam, amely elismerte Horvátország függetlenségét, a Vatikán volt. A szerbek ezt nagyon zokon vették, Szlavóniában szinte nem is maradt katolikus templom épen, a Vajdaságban pedig szintén fenyegették a katolikusokat. Az egyház azonban Koszovóban is él, és koszovói tagjai főként albánok, akik függetlenséget akarnak.