2007-12-17 09:31:50

Jászol a Szent Péter téren


Pénteken délután négy órakor gyújtották meg hivatalosan a Szent Péter téren álló karácsonyfa 2000 égőjét. Az ünnepségen jelen volt az adományozó észak-olaszországi Val Badia népes küldöttsége, népviseletbe öltözött kórusa és zenekara. Wilhelm Egger bolzanoi püspök a délelőtt folyamán szentmisét mutatott be, majd délben XVI. Benedek pápa fogadta a Trentino-Alto Adige tartományból érkezett zarándokokat és beszédet intézett hozzájuk.

A 140 éves, 25 méter magas karácsonyfa mellett, mint minden évben most is a Vatikáni Városállam Kormányzóságának Műszaki osztálya betlehemi jászlat állított fel. A kompozíció József otthonát ábrázolja, utalással Máté evangéliumának következő soraira:

„József erre fölébredt álmából és úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg a világra nem hozta elsőszülött fiát, akit Jézusnak nevezett” (Mt 1, 24-25).

A jászol három jelenetet elevenít fel. Az első a Születés, amely középen foglal helyet. A jászol készítőinek elképzelése szerint egy elhagyatott épületről van szó, amelyből József kialakította otthonát és ács műhelyét. Angyalok segédkeznek Jézus születésénél, egyben felidézik Gábor arkangyal és Mária találkozását, Józseffel történt beszélgetésüket, továbbá hirdetik az eseményt, védelmet nyújtva az újszülöttnek, az egyháznak és az emberi életnek. A Születés jelenettől jobbra láthatjuk József ács műhelyét, jellegzetes szerszámaival. Baloldalon egy vendégfogadó emlékeztet Mária és József egyiptomi útjára, egyben utalással a közösségi életre, szembe állítva egymással az anyagi és a lelki életet.

A Születés jelenete mellett fakadó forrás vize jelképezi a tisztaságot, az élet forrását, a vendégfogadó kemencéjében a tűz lángja a világosság győzelmét ábrázolja a sötétség felett.
Az egész kompozíció a palesztin valóság jellegzetes tájképét idézi fel, annak tipikus épületeivel. A jászol különböző méretű alakjai, megfelelő perspektívában elhelyezve a távolságot érzékeltetik.

A szobrok egy része abból a jászolból származik, amelyeket 1841-ben állítottak ki a római Szent András bazilikában. Idén Trento önálló tartomány életnagyságú fából készült szobrokkal és különféle korhű tárgyakkal gazdagította a jászlat.

A mexikói hívek szentszéki nagykövetükön keresztül angyal szobrokat, illetve a VI. Pál teremben felállított karácsonyfa és jászol díszeit küldték a Vatikánba abból az alkalomból, hogy a latin-amerikai ország 15 évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatokat a Szentszékkel.








All the contents on this site are copyrighted ©.