2007-12-13 16:45:34

Csak úgy lehet legyőzni az erőszakot, ha a fiatalokat a békére nevelik – mondta a Pápa hét ország új szentszéki nagykövetének


A békére való nevelés, a vallásközi párbeszéd, az AIDS elleni küzdelem, a fenntartható fejlődés – ezek voltak azok a főbb témák, amelyeket XVI. Benedek pápa érintett a következő országok új szentszéki nagyköveteihez intézett beszédében: Thaiföld, Seychelles-szigetek, Namíbia, Gambia, Suriname, Szingapúr és Kuvait.

A Szentatya arra emlékeztette a diplomatákat, hogy szerepük különösen jelentős a mai világban. Mutassanak példát arra, hogy a nemzetközi élet minden helyzetében a párbeszédnek kell elsőbbséget adni az erőszakkal szemben. A béke és a testvériség vágya kerüljön előtérbe az ellentétekkel és az individualizmussal szemben, amelyek feszültségekhez vezetnek, és nem segítik elő a társadalmak kiengesztelődését.

A diplomaták közvetítése révén a Pápa újabb felhívást intézett a nemzetközi közösséghez. A közéleti szereplők, mindazok, akik részt vesznek a nemzetek kormányzásában, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy visszaadják a reményt a vezetésükre bízott népeknek. Vessenek számot az emberek legmélyebb elvárásaival, tegyék lehetővé, hogy mindenki részesülhessen az ország természeti kincseiből, a gazdasági élet által termelt javakból, az igazságosság és az egyenlőség alapelvei szerint.

Ebben az összefüggésben sajátos figyelmet kell fordítani a fiatal nemzedékekre – folytatta francia nyelvű beszédét XVI. Benedek. Átfogó, mindenre kiterjedő oktatásuk elsődleges feladat. Nem elég ugyanis műszaki és tudományos képzésben részesülniük ahhoz, hogy felelős férfiakká és nőkké váljanak, mind a családi mind a társadalmi élet területén. Ehhez olyan oktatást kell előnyben részesíteni, amely az emberi és erkölcsi értékekre nevel. Ezt a törekvést támogassák a nemzetközi közösség intézményei, amelyek küzdenek az írástudatlanság, a képzés hiányának minden formája ellen. Ez sajátos módja annak, hogy megelőzzék a fiatalok kétségbe esését, erőszakos cselekedeteiket, amelyeket akár egyénileg, akár közösen követnek el.

A katolikus egyház, számos oktatási intézménye révén szüntelenül elkötelezi magát a fiatalok globális képzésében, együttműködve a jóakaratú emberekkel. A Pápa arra buzdította mindazokat, akik az ifjúság oktatásának szép küldetésében vesznek részt, hogy fáradhatatlanul folytassák feladatukat. Legyenek meggyőződve arról, hogy a fiatalok helyes képzése az ígéretes jövőt készíti elő.

A Pápa végül Isten áldását kérte a hét ország új szentszéki nagykövetére, azért fohászkodva, hogy a Mindenható támogassa őket és honfitársaikat a megbékélt társadalmak építésében.







All the contents on this site are copyrighted ©.