2007-12-01 17:25:55

A Szentatya vasárnap Rómában a Máltai Lovagrend „Keresztelő Szent János” kórházába látogat


December másodikán, Ádvent első vasárnapján XVI. Benedek pápa ellátogat a máltai lovagok immár 35 éves múltra visszatekintő Keresztelő Szent János kórházába, ahol szentmisét mutat be a betegeknek és a kórház dolgozóinak. A Szentatyát megérkezésekor Fra’ Andrew Bertie, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere fogadja, Camillo Ruini római bíboros helynökkel és Pio Laghi bíborossal együtt, aki a Lovagrend védnöke. A szentmise után a Pápa végiglátogatja a római kórház osztályait, ahol főként idegsérült betegek rehabilitációjával foglalkoznak.

A kórház, amelybe most első alkalommal látogat egy pápa, a Maglianai Kastély helyén épült, amely évszázadokon át a Pápák nyári rezidenciája volt. A 900 éves múltra visszatekintő Máltai Lovagrend hivatása kezdettől fogva a betegápolás volt. Már alapítása kezdetén Jeruzsálemben kórházat építetett a zarándokok ellátására. Csak később alakult át lovagrenddé, azzal a céllal, hogy védelmezze a zarándokokat és a kórházakat. A Máltai Lovagrend ma is azt tekinti fő hivatásának, hogy ápolja a zarándokúton lévő betegeket a világ minden részén – mondta a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában dr. Marcello Sacchetti, az Olasz Máltai Lovagok társulatának kórházi megbízottja. A Szentatyának a máltai lovagok római kórházában tett látogatásáról hétfő esti adásunkban számolunk be bővebben.








All the contents on this site are copyrighted ©.