A keresztények igazi nagysága nem a mások feletti uralkodásban, hanem a szolgálatban áll – mondta XVI. Benedek pápa a bíborosi konzisztóriumon

Krisztus minden hiteles tanítványa osztozzon az Úr kínszenvedésében, anélkül, hogy ezért ellenszolgáltatást várna – erre buzdította a Szentatya szombaton délelőtt a 23 új bíborost, akik közül 18-an pápaválasztók, azaz 80 év alattiak. Az ünnepélyes szertartáson, amely fél 11-kor kezdődött a Szent Péter bazilikában, a bíborosi kollégium tagjai között jelen volt a két magyar bíboros is, Erdő Péter, Magyarország prímása és Paskai László.

XVI. Benedek pápa, mielőtt átnyújtotta volna az új kardinálisoknak a bíborosi kalapot és kijelölte volna címtemplomaikat, beszédet intézett hozzájuk.
A konzisztórium gondviselésszerű alkalom arra, hogy a Pápa köré gyűlt bíborosok Róma városának és az egész világnak tanúságot tegyenek az egységről. A katolikus egységnek ez az ékesszóló jele mindig rendkívüli érzelmeket vált ki – mondta a Pápa. A szertartáson felolvasott evangéliumi szakasz nyomán hangsúlyozta: Jézus helyreigazítja az érdemről alkotott emberi felfogásunkat, amely szerint jogokra tehetünk szert Istennél. Márk evangelista arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztus minden valódi tanítványa csak egy dologra vágyakozhat: arra, hogy osztozzon Krisztus kínszenvedésében, anélkül, hogy ezért jutalmat várna.

A keresztények arra kaptak meghívást, hogy Jézust követve magukra vállalják a „szolga” mivoltát, önzetlenül és érdekek nélkül másoknak szenteljék életüket. Ne a hatalom és a siker keresése jellemezze tetteinket és szavainkat, hanem alázatos önátadásunk az egyház javára. A keresztények igazi nagysága ugyanis a szolgálatban áll.

A Pápa hangsúlyozta: az Úr a szeretet szolgálatát bízza az új bíborosokra, egészen vérük ontásáig. A következő eszmények irányítsák szolgálatukat: Az Isten iránti szeretet, az egyház iránti szeretet, a testvérek iránti szeretet, amely a legteljesebb odaadást kívánja, „usque ad sanguinis effusionem” – egészen vérük ontásáig, amint ezt a bíborosi kalap átnyújtásakor mondott formula megerősíti és amint ezt ruhájuk színe is jelzi.

A konzisztórium szertartása utal arra a nagy felelősségre, amely a bíborosokra hárul. Arra kaptak meghívást Krisztustól, hogy az emberek előtt hitet tegyenek igazságáról. Feladatukat „szerényen, tisztességtudóan és jó lelkiismerettel” végezzék. Azzal a belső alázattal, amely az isteni kegyelemmel való együttműködés gyümölcse.
A Pápa figyelmeztetett rá: ez a felelősség nem mentes a kockázatoktól. Idézte Szent Péter szavait, miszerint: „Jobb ugyanis, hogy az ember jó cselekedeteiért szenvedjen, ha ez Isten akarata, semmint gonoszságáért.”

Ma Krisztus tanítványainak nagy családja minden kontinensen, a föld legtávolabbi részén is jelen van. Gyakorlatilag a világ minden nyelvén beszél és minden nép kultúráját képviseli. A Bíborosi Kollégium tagjainak különbözősége jól kifejezi ezt a gondviselésszerű növekedést és egyben rámutat azokra a megváltozott lelkipásztori igényekre, amelyekre a Pápának válaszolnia kell.

Az egyetemesség, a katolicitás jól tükröződik a Bíborosi Kollégium összetételében. Minden egyes tagja Krisztus misztikus Testének egy-egy darabját képviseli, amely maga az egész világon elterjedt egyház.

A Pápa külön megemlékezett azokról a keresztény közösségekről, amelyeknek szenvedéssel, különféle kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenézniük.
Ezek közül is kiemelte iraki testvéreinket, akik saját testükön tapasztalják meg egy régóta tartó konfliktus drámai következményeit, a törékeny politikai helyzetből adódó nehézségeket. Az iraki káld pátriárka bíborosi kinevezésével a Pápa konkrétan is ki akarta fejezni a térség lakossága iránti szeretetét, lelki közelségét.
A Szentatya ismét hangsúlyozta az egész egyház szolidaritását a szeretett iraki föld keresztényei iránt, majd az irgalmas Istenhez fohászkodott a konfliktusban érintett minden népért, a kiengesztelődés és a béke megvalósulásáért.

Az iraki helyi egyházhoz való közelségről szólt beszédében Leonardo Sandri bíboros is, aki az újonnan kinevezett kardinálisok nevében köszöntötte a Szentatyát. Mindenekelőtt biztosította őt a Péter utódához fűződő hűségükről:

„Mindig Ön mellett állunk most is és a jövőben is. A legnagyobb elkötelezettséget igénylő pillanatokban csakúgy, mint mindennapos péteri szolgálatában. Együtt kívánunk maradni a Pápával, amikor az igazságot szolgálja és hirdeti Isten elsőbbségét, amikor vezeti az egyházat a megújulásban, amely a hagyományhoz való hűségből fakad, amikor a békéért fohászkodik, erőteljesen hangoztatva az ima és a párbeszéd útját, amikor előmozdítja a keresztények egységét, minden vallás és kultúra tiszteletben tartását, amely feltételezi az erőszak minden fajtájának kölcsönös kizárását”.

Ezen az örömteli napon a Pápa megemlékezett Ignacy Jez püspökről, aki nem sokkal bíborosi kinevezése előtt tért vissza az atyai házba. Utalt rá, hogy a vasárnap délelőtti szertartás, amikor együtt misézik a bíborosokkal, és átnyújtja az újonnan kinevezetteknek a bíborosi gyűrűt, jó alkalom lesz arra, hogy megerősítsék egységüket Krisztusban és megújítsák azt a közös akaratot, hogy maradéktalan nagylelkűséggel álljanak szolgálatába.