2007-11-19 17:37:46

Afrika és Európa közös fellépése az igazságosság és a béke érdekében


A november 13-18. között a rabszolgaságról és a rabszolgaság új formáiról tartott ghánai nemzetközi konferencián az afrikai és az európai püspöki karok képviselői a következő fontos témára összpontosították figyelmüket: az együttműködés újabb lehetőségei, amelyekkel hozzájárulhatnak a két kontinens közös küldetéséhez az igazságosság, a béke és a fejlődés terén. A záródokumentum megvitatása során a püspökök az Európai és Afrikai Unió közötti partnerségi egyezményekről, a kitermelő iparágak környezetre gyakorolt hatásáról és az elvándorlási kérdésekről tárgyaltak.

A kormányok felé megfogalmazott kérések között szerepel az európai tárgyalási mód megváltoztatása Afrika irányába. A jelenlegi tárgyalási formával ugyanis több mint 750 millió afrikait ítélnének szegénységre életük hátralevő részében. A dokumentumban továbbá arra kérik a főpásztorok Európát, hogy változtasson fogyasztási stílusain és mozdítsa elő a természeti erőforrások használatát. Ezen túl fontos lenne világos politikát és jogi kereteket kidolgozni a kitermelő ágazat hatékonyabb ellenőrzésére. Az afrikai kormányokhoz fordulva a püspökök annak a kérésüknek adnak hangot, hogy csak a helyi közösségek beleegyezése után adják meg a kitermelési engedélyeket.

A november 18-án vasárnap véget ért nemzetközi szemináriumon az európai és afrikai püspöki konferenciák képviselői szentmisét mutattak be a rabszolgaság eltörlésének 200. évfordulója alkalmából.







All the contents on this site are copyrighted ©.