2007-11-08 16:00:09

"Szeretetének tanúi" - a Pápai Akadémiák XII. nyilvános ülése a Vatikánban


Csütörtökön délelőtt (november 8-án) az új szinódusi aulában került sor az ülésre, Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsa új elnökének vezetésével.

Az esemény résztvevőit XVI. Benedek pápa üzenetben köszöntötte. "Az egyházban és a profán világban egyaránt elő kell segíteni az emberi léthez méltó kultúrát, amelyet a hit termékenyít meg, s amely képes felkínálni a keresztény élet szépségét" - buzdított üzenetében a Szentatya, aki egyben köszönetet mondott Paul Poupard bíborosnak, aki huszonöt évig állt a Kultúra Pápai Tanácsának élén.

Benedek pápa elidőzött az ülés témájánál: "Szeretetének tanúi. Isten szeretetének megnyilvánulása a vértanúkon és az egyház működésén keresztül". Ez az idézet a „Sacramentum caritatis” k. apostoli buzdításból való, amelyben a Szentatya alá akarta húzni az alapvető kapcsolatot, amely az isteni misztériumok ünneplése és az életről való tanúságtétel között fennáll. Emlékeztetve rá, hogy maga Jézus a hűséges és igazi tanú, a Pápa kiemeli, hogy meg kell győződnünk róla: éppen a hívek következetes tanúságtétele az az eszköz, amellyel Isten szeretetének igazsága eljut az emberhez a történelemben, meghívva őt, hogy szabadon fogadja be ezt a gyökeres újdonságot.

Ebben az összefüggésben a Szentatya megállapítja: ma, sokkal inkább, mint valaha szükség van a keresztény vértanúk példájának újra felmutatására, legyenek azok a régmúlt idők vagy napjaink mártírjai, akiknek életében és tanúságtételében kiemelkedő módon megnyilvánul Isten szeretete.

Rádiónk munkatársa a Pápai Egyházi Akadémiákról kérdezte az ülést vezető Gianfranco Ravasi érseket, akit a Szentatya november 24-én kreál bíborossá:

Lényegében három típusba sorolhatjuk ezeket az akadémiákat: teológiai, történelmi és irodalmi típusba. Nagyrészt az egyház ősi hagyományának részét alkotják, némelyik azonban újabb keletű. Hét ilyen akadémia létezik, amely most a XII. nyilvános közgyűlését tartja. Az ülésen évről évre kitüntetnek egy olyan személyt, aki jelentősen hozzájárult a kultúrához, valamint annak lelki, vallási és keresztény jellegéhez - magyarázta a vatikáni érsek. Idén Antongiulio Granelli kapta a díjat az ókor vértanújára emlékező "Panfilo temetője" című doktori téziséért.

A Pápai Akadémiák főként a kutatás területén vállalnak szerepet. Az itt tevékenykedő tudósok olyan szövegeket, dokumentumokat írnak, amelyek sokszor szorosan vett filológiai és tudományos kutatások eredményét képezik. Ez alkalommal a Római Régészeti Pápai Akadémia és a Cultorum Martyrum, a Vértanúk Tiszteletével foglalkozó Pápai Akadémia vezeti az ülést.

"Szeretetének tanúi" - ezt a mottót választották a találkozóra, idézve XVI. Benedek pápától. Arra utal, hogy Isten szeretete miként mutatkozott meg a vértanúk és az egyház működése által. Ez a téma a kereszténység gyökereihez nyúlik vissza. A tanúságtételről való elmélkedésről van szó, hiszen a görög mártír, vértanú szó eredetileg tanúságtételt jelent. Ne feledjük azt sem, hogy Róma a katakombák, a vértanúk városa. A vértanúság nagy elkötelezettséget jelent a mai kor embere és a hiteles tanúságtevő számára - tette hozzá Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke.







All the contents on this site are copyrighted ©.