2007-11-01 16:35:36

A béke előfeltétele az emberi jogok tiszteletben tartása, köztük a vallásszabadságé - hívta föl az ENSZ figyelmét Migliore érsek


A Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője kedden felszólalt a nemzetközi szervezet székhelyén, a New York-i üvegpalotában azon az ülésen, amelyet a béke kultúrájának szenteltek.
Celestino Migliore érsek emlékeztetett rá, hogy az ENSZ chartája leszögezi a béke és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása közti kapcsolatot. A főpásztor óva intett attól, hogy az emberi méltósággal ellentétes törvényeket fogadjanak el, még akkor is, ha azok látszólag a fejlődést szolgálják. Ismételten felhívta tehát a figyelmet az élet tiszteletben tartására, a fogantatástól a természetes halálig, valamint arra, hogy töröljék el a halálbüntetést.

A vallásszabadságot Migliore érsek alapvető emberi jognak nevezte, amelyet számos országban lábbal tipornak, s ez kihat a békés együttélésre is. Ide tartozik, amikor egy állam egyetlen vallást tesz kötelezővé, és betiltja az összes többit, vagy amikor egy szekularizált rendszer befeketíti a vallási meggyőződést és megtagadja a vallástól a közszférát. Másrészt - folytatta a szentszéki megfigyelő - a vallások arra hivatottak, hogy a békéért munkálkodjanak, és segítsék a népek közötti kiengesztelődést. Soha nem válhatnak a gyűlölet eszközévé, és nem igazolhatják a rosszat és az erőszakot Isten nevével.

Migliore érsek aggodalmát fejezte ki a vallási intolerancia világszintű megnyilvánulásai miatt. Az ENSZ jelentése szerint számos országban erőszakos térítések, kivégzések folynak, megszentségtelenítik az istentiszteleti helyeket. Itt emelte ki a főpásztor az istenkáromlásra vonatkozó egyes törvényeket, amelyek nagy szenvedést okoznak, akár halálbüntetést is mérve az emberekre, és lehetővé teszik az azonnali ítéletvégrehajtást.








All the contents on this site are copyrighted ©.