A Bologna-folyamat és a katolikus egyetemek – interjú Pákozdi István egyetemi lelkésszel

Csütörtökön este XVI. Benedek pápa köszöntötte a római pápai egyetemek hallgatóit az új tanév kezdete alkalmából. A Szentatya beszédében hangsúlyozta, hogy posztmodern korunkban rendkívül sürgető az új evangelizálás feladata. Szükség van a hit megfelelően képzett mestereire, az evangélium hírvivőire és tanúságtevőire.
Utalt Isten szolgája, II. János Pál „Sapientia christiana” k. apostoli konstitúciójára. Ebben szeretett előde arra buzdította a katolikus egyetemeket, hogy egyidejűleg mélyítsék el a tanulmányaikat és a keresztény kinyilatkoztatást. A hit és az értelem – Fides et ratio – szoros kapcsolata központi helyet foglal el mind II. János Pál, mind XVI. Benedek pápa tanításában.
A Szentatya júniusban fogadta a Vatikánban az európai egyetemi tanárok és rektorok szimpóziumának résztvevőit, akik Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke vezetésével a következő témát vitatták meg: „Az egyetemek szerepe Európa új humanizmusának kialakításában.” Benedek pápa arra buzdította őket, hogy a katolikus egyetemek tegyenek egyre hatékonyabb tanúságot a hit és az értelem közötti találkozás történelmi termékenységéről. Ez konkrét hozzájárulást jelentene a Bologna-folyamat célkitűzéseinek eléréséhez.


Pákozdi István atya, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője az elmúlt napokban Rómában tartózkodott és megtisztelte stúdiónkat látogatásával. Felhasználtuk az alkalmat, hogy megkérdezzük tőle, mi is tulajdonképpen a Bologna-folyamat célja?


A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás ésszerű harmonizációja. A közös nyilatkozatot aláíró országok (1999-ben 29, később újabb tizenhat ország csatlakozott) önként vállalták, hogy „felsőoktatás-politikáikat” összehangolják. E folyamat eredményeképpen az egyes országok felsőoktatási rendszerei egy nagy, európai rendszert alkotnak. Ehhez a nemzetközi összefogáshoz a Szentszék is csatlakozott.
VR: Mikor született meg a bolognai nyilatkozat, és hogyan kapcsolódik hozzá az egyház?
Pákozdi atya: Az ún. Bolognai Nyilatkozat, amelyet 1999. június 19-én Bolognában írtak alá, közös európai problémákra keresi a közös európai választ. Legfontosabb célkitűzései közé tartozik a könnyen áttekinthető és összehasonlítható oklevelek rendszerének bevezetése; az alapvetően két fő cikluson alapuló felsőfokú képzési rendszer, illetve a mobilitást segítő kreditrendszer bevezetése; a hallgatói és oktatói mozgásszabadság elősegítése.
Az összehasonlítható kritériumok és módszerek kifejlesztése által így létrejöhet az együttműködés a minőségbiztosítás területén, valamint az európai érdekek és értékek megjelenítése a felsőoktatásban. Nyilvánvaló, hogy az Egyház szándéka: a Bologna-folyamat kapcsán az egyetemi lelkészségek meghonosodása, a hit és a tudomány együttműködésének szolgálata.

„A Bologna-folyamat nemzeti trendjei” alcímmel ez év (2007) májusában jelent meg az Európa Oktatási Információs Hálózata „Fókuszban az európai felsőoktatás szerkezete” című kiadványa, amely a Bolognai Nyilatkozatot aláíró immár 45 ország felsőoktatási rendszerét mutatja be a Bologna-folyamat tükrében. Eszerint eddig kilenc ország teljesítette maradéktalanul a három fő cikluson (alap-, mester- és doktori képzés) alapuló felsőfokú képzési rendszer, a kreditrendszer és az oklevélmelléklet bevezetése terén kitűzött célokat. A három cikluson alapuló rendszert szinte valamennyi ország bevezette. Az országok fele ennek az új folyamatnak három központi eleme közül legalább kettőt megvalósított.

VR: Mi Magyarországon a helyzet a Bologna-folyamatot illetően?

Pákozdi atya: Magyarországon 2004. decemberében fogadták el a három fő cikluson alapuló rendszert (alap, mester és doktori képzés 3+2+3 év). A 2006-ban megjelent Felsőoktatási törvény ezt kodifikálta. A bevezetés már korábban megindult, de a 2007-2008. tanévtől már csak az új rendszerben indulhattak képzések. Kivételt képez az orvos, gyógyszerész, fogorvos, jogász, a teológus és a papnevelés ún. osztatlan képzése. A MKPK a másik két történelmi egyházzal (református és evangélikus) közösen kérte az Oktatási Minisztériumtól, hogy a teológus-képzés továbbra is osztatlan, hat éves képzésben történjen, hasonlóan az orvos- és jogász-képzéshez. Ezt az engedélyt meg is kapta, a teológus-képzésben tehát lényegében nem kellett a korábbihoz képest változtatást eszközölni, követhettük a Nevelési Kongregáció útmutatásait. A hat éves képzés végén azonban a végzetteknek magyar állami szempontból MA diplomát adunk, miközben tiszteletben tartjuk a Kongregáció előírását, hogy a 2 éves filozófia és 3 éves teológia után csak BA fokozat adható ki. A többi hitéleti tárgyban azonban be kellett vezetni a kétciklusú képzést: így 3 éves katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés folyik, amely BA diplomával végződik, erre épül a 2 éves hittanár-nevelő mesterszak. Hasonlóképpen folynak más hitéleti képzések, pl. kántor, diakónia stb. A törvény előírja, hogy az intézményeknek is, a képzéseknek is meg kell kapniuk a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) akkreditációs engedélyét.

VR: Melyek az előnyei az új képzési folyamatnak?

Pákozdi atya: Könnyen érthető és összehasonlítható fokozatot adó képzési rendszer alakul ki - például a diploma-kiegészítés alkalmazásával − annak érdekében, hogy elősegítsék az európai polgárok elhelyezkedési lehetőségeit és az európai felsőoktatási rendszer nemzetközi versenyképességét. − Alapvetően két fő képzési ciklus létezik, az alapképzés (BA fokozat) és az egyetemi képzés (MA fokozat). A második ciklusba való belépés megköveteli az első, legalább három évig tartó ciklus sikeres lezárását. Az első ciklus után kapott diplomával már el lehet helyezkedni az európai munkaerőpiacon. A második képzési ciklusnak egyetemi vagy doktorátusi fokozathoz kell vezetnie (doktori képzés). − Az ún. kreditrendszer bevezetése széles körben segíti a hallgatói mobilitást. Lehetőség nyílik ezáltal kreditek megszerzésére a felsőoktatáson kívül is, vagy más felsőoktatási intézményekben. Ezenkívül az új rendszer segíti a tanárokat, kutatókat és az adminisztratív dolgozókat is a kutatással, oktatással és gyakorlattal kapcsolatos, eddig nehezen megoldható problémáikban.

VR: Mennyire valósultak meg Magyarországon a folyamat célkitűzései?

Az egyházmegyei vagy rendi keretben teológiát tanuló szerzetes-, vagy papjelöltek továbbra is a hat, vagy ennél több éves osztatlan képzésben vesznek részt. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola elsőként alakította át képzését az új „bolognai rendszerben”. Alulról fölfelé áttekintve: létezik 6 féléves (3 éves) katekéta-lelkipásztori munkatársképzés, amely BA diplomát adó alapképzés. A végzettek elhelyezkedhetnek egyházközségekben, hitoktatásban segítőként, vagy lelkipásztori munkatársként.
Az itt szerzett diploma belépő az 5 féléves (2 és féléves) hittanár-nevelő tanár MA diplomát adó, egyetemi szintű mesterképzéshez. Az itt végzettek a plébániai hitoktatás mellett a tizenkét osztályos iskolákban is taníthatnak hittant, elhelyezkedhetnek nevelői, pl. napközi, kollégiumi nevelőtanári munkakörben. Mindez nappali és esti tagozaton lehetséges, államilag finanszírozott, vagy költségtérítéses formában.
Emellett folyik a teológusképzés, osztatlan mesterképzés, világiaknak 10 félév, azaz öt év, pap- és szerzetesnövendékeknek 12 félév, azaz 6 év. Ez csak nappali tagozaton lehetséges. Kiegészítő képzésként un. Posztgraduális képzés is lehetséges, amely 2 éves akkreditált képzés diplomásoknak (a Sapientián Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó).

A Bologna-folyamat alapnyilatkozatában olvashatjuk: „Az utóbbi évek rendkívüli vívmányainak köszönhetően az európai folyamat, egyre növekvő fontosságú, az életet ténylegesen befolyásoló realitássá vált az Európai Unió és annak polgárai számára. A kitáguló lehetőségek és a többi európai országgal mélyülő kapcsolatok ennek a realitásnak szélesebb dimenziót kölcsönöznek. Mindemellett tanúi lehetünk a politikai és az akadémiai világban, valamint a közvéleményben annak a növekvő tudatosságnak, amely egy teljesebb és kiszélesedő Európa megalapítására vonatkozik.
Ez építi fel, és fokozatosan erősíti intellektuális, kulturális, szociális, tudományos és technológiai dimenzióit.” Az egyetemek függetlensége és autonómiája biztosítja, hogy a felsőoktatási és a tudományos kutatási rendszerek folyamatosan kövessék a velük szemben támasztott egyre nagyobb elvárásokat, ugyanakkor összhangban legyenek egymással, szinte kiegészítsék egymást.
VR: A katolikus oktatási intézmények hogyan tudnak tanúskodni a Pápa által megnevezett „történelmi termékenységről”?
Pákozdi atya: A Bologna-folyamat lehet, hogy napjainkban az egyetemeken és főiskolákon egy még nehezen átlátható új helyzetet teremtett, ténylegesen mégiscsak egyfajta előrehaladás. Kétévenként összeül az azt ellenőrző bizottság, hogy értékeljék az elért eredményeket és meghatározzák az újabb lépések irányát. A magyarországi egyetemeken és főiskolákon nem kis nehézséget jelentett az átállás.
Az azonban kétségtelen, hogy az oktatásügy struktúrája sem rekedhet meg, a fejlődés iránya reményeink szerint a szűkebb jóból a tágabb jó, a még jobb felé tart.