2007-10-22 17:06:44

A Pápa nápolyi látogatásának visszhangja


XVI. Benedek pápa vasárnap lelkipásztori látogatást tett Nápolyban. Délelőtt szentmisét mutatott be a város főterén, majd délután a dómban lerótta tiszteletét a nápolyiak védőszentje, Szent Januáriusz ereklyéi előtt. A Szentatya megcsókolta az ereklyetartót és néhány percre imába mélyedt a népszerű szentről nevezett kápolnában.

Francesco Minervino atya, az egyik legproblémásabb nápolyi kerület plébánosa kommentálta az apostoli út visszhangját:

A Pápa homíliája nagyon szép volt. Szavai, amelyekkel a bűnözés legyőzésére buzdított, az emberek lelkéhez szóltak. A camorra nevű bűnszervezet láthatatlanul szövi át a város életét. Főként egy elterjedt gondolkodásmódot jelent, amely sajnos éppen a fiatalokat érinti. Fontos volt, hogy a Pápa beszédében az iskola és a munka szerepét hangsúlyozta, mert az képes megmenteni a fiatalokat a camorrától. Isten szavát a mindennapi életre alkalmazta, és ez megindította az emberek szívét. A nápolyi helyi egyháznak ehhez a szemlélethez kell visszatalálnia az intézményekkel való kapcsolatában is.
A Szentatya hangsúlyozta az imádság és az Istenre való hagyatkozás fontosságát is, amely nélkül a hívőkön elkeseredés és pesszimizmus lesz úrrá.

Benedek pápa rövid, de intenzív látogatása egybeesett a Sant'Egidio Közösség vallásközi találkozójával is. Mindez egy olyan városban történt, mint Nápoly, amely természeténél fogva nyitott a párbeszédre. A követendő lelkipásztori irányvonalat pedig a város érseke fogja meghatározni a Szentatya szavai nyomán - mondta még rádiónknak Francesco Minervino atya, nápolyi plébános.








All the contents on this site are copyrighted ©.