2007-10-16 17:10:21

„Az a 29 évvel ezelőtti fehér füst” – 1979. október 16-án választották meg Karol Wojtyłát Péter utódává


Az Osservatore Romano hétfő-keddi dupla számában emlékezik meg az első szláv pápa megválasztásának történelmi eseményéről.

Azon a 29 évvel ezelőtti római estén, a Sixtus-kápolna kéményéből 18 óra 15 perckor felszálló füst I. János Pál utódának megválasztását jelentette. A történelemben először lengyel pápa került Péter székébe, az 58 éves krakkói bíboros érsek, Karol Wojtyła személyében. Az új Pápa 19.10 perckor jelent meg a Szent Péter bazilika középső loggiáján, ahol kevéssel azelőtt Pericle Felici protodiakónus bejelentette, hogy az új Szentatya a II. János Pál nevet választotta.

Az Osservatore Romano cikkében - XVI. Benedek közelgő nápolyi látogatásával kapcsolatban - arra emlékeztet, hogy Isten szolgája, II. János Pál hosszú pápasága során két alkalommal zarándokolt el Nápolyba. Az elsőre pontosan 28 évvel ezelőtt, 1979. október 21-én került sor. A véletlenek egybeesése folytán XVI. Benedek pápa szintén ezen a napon, most vasárnap tesz apostoli látogatást a dél-olasz Campania tartomány székhelyén.

Wojtyła pápa először Pompeit kereste fel, hogy megújítsa fiúi elkötelezettségét a Szűzanyának. A híres kegyhelyen „Totus tuus” – mottójának megfelelően Mária oltalmába ajánlotta péteri szolgálatát. Innen érkezett Nápolyba, ahol leírhatatlan lelkesedés fogadta. A legjobban talán az a felirat fejezte ki a közhangulatot, amelyet egy csoport fiatal írt Carlo Levi: Krisztus megállt Eboliban c. regényére utalva: „Krisztus ismét folytatja útját Eboliból”. Délután volt már, amikor a Pápa a város főterén találkozott a lakossággal és beszédet intézett hozzájuk. Emlékeztetett Nápoly gazdag keresztény hagyományaira hangsúlyozva a szeretetszolgálat és az igazságosság közötti összefüggést. Arra buzdította a város spirituális és erkölcsi erőit, hogy a testvéri szeretet konkrét tetteit a társadalmi igazságossággal párhuzamosan valósítsák meg.

Mivel a találkozó végén már esti sötétség szállt le Nápolyra, beszéde végén II. János Pál rögtönzött szavakkal így búcsúzott a főteret zsúfolásig megtöltő tömegtől: „Szeretnélek egyenként köszönteni mindnyájatokat, de akkor Nápolyban kellene maradnom. Szeretném megköszönni az örömet, amit nekem szereztetek, valamint a szép dalokat, amelyekről Nápoly híres. Ha ismét meg akarjátok hívni a Pápát, akkor napközben hívjátok meg, mert most sötét van és én szeretnélek mindnyájatokat jól látni”. A város kórusa, a Pápa szavait követően természetesen az O Sole mio – eléneklésével búcsúztatta II. János Pált, a kórushoz teli torokkal csatlakozott Nápoly egész lakossága, miközben a Szentatya nyitott kocsiján a kikötő felé távozott – emlékezett cikkében az Osservatore Romano.








All the contents on this site are copyrighted ©.