2007-10-02 17:10:57

Nemzetközi konferencia Torinóban a zarándoklatokról


„Zarándoktarisznya: emlékezés és emlékek. A zarándoklat jelentése az ókorban és a mai nagy vallások számára” - ezt a témát vitatják meg az összejövetelen résztvevő szakértők. A konferencia a zarándoklat két szempontjára kívánja felhívni a figyelmet: az első a „modus peregrinandi”, vagyis a zarándoklatok vallási, környezeti, társadalmi és kulturális dimenziója.

A második arra utal, hogy a zarándokok hogyan tartják életben a meglátogatott helyeken szerzett élményeiket. Gyakran megtörténik, hogy hazájukba visszatérve meghonosítják a szent helyeken tapasztalt népi ájtatosság formáit, fő elemeiben újrateremtik az ott látott épületeket, istentiszteleti helyeket.

A nemzetközi összejövetelen előadások hangzanak el a héber, a görög, a római, a katolikus és a protestáns zarándoklatokról, a peregrinációnak a Közel- és Távol-Kelet kultúráiban elfoglalt helyéről. Kerekasztal beszélgetésre is sor kerül a következő témáról: „A székesegyház ma: a művészet géniusza és a hit jele”.

A találkozó utolsó napján, szombaton felszólal Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának, valamint az Egyházi Kulturális Javak és a Keresztény Régészet Pápai Bizottságainak új elnöke, valamint Mauro Piacenza érsek, a Papi Kongregáció titkára.







All the contents on this site are copyrighted ©.