Egyház a mai világban - Török Csaba atya sorozatának 12., befejező része

Távlatok
Mi hát a távlat, amely megnyílik előttünk? Mindenekelőtt azt kell átéreznünk, hogy a nyugati mentalitás válsága nem az egyetemes Egyház válsága. A legelső a nézőpontok letisztázása. Hiszen a legfontosabb távlat épp ez: mindent a maga helyén, kulturális kontextusában szemlélni. Így már el is érkezünk azon pontokhoz, amelyek S. Rayan összefoglaló értékelése szerint a harmadik világ teológusainak szemében a legnagyobb feladatokat jelentik:
Összemberi (gesamtmenschliche) távlat. Valóban egyetemes szemlélet, amely nem egy egyedit tesz általánossá, egyetemessé, hanem a maga sokféleségében látja az emberi világot.
Kritikus szemlélet.

- Az első világ felelősségének tudatosítása. Itt nem pusztán politikai vagy gazdasági, de kifejezetten az egyházi életen belüli felelősségről is szólni kell.
- Új, működőképes társadalmi formák kialakítása.
- Az Egyház szemlélése a mában.
- A nők helyzetének újraértékelése.
- A világvallásokkal való kapcsolatok elmélyítése.
- Új krisztológia kialakítása. Ennek főbb ismérvei a történetiség, az alapvető opció a szegényekért, a praxis és a Krisztusért való cselekvés hangsúlya.
- Narráció. A legyőzöttek, szegények „történetének” elbeszélése, egy újfajta történelmi anamnézis.
- Testvéri szeretet.
- A tisztán konceptuális és absztrakt teológia elvetése.

Mint ebből a felsorolásból is kitűnik, ami az első világ egyházában belső szétesésként, kiüresedésként (ateista Krisztus-hit) jelentkezik, az a harmadik világ számára egy olyan rájuk nehezedő teher, olyan árnyék és iga, amelytől szabadulni akarnak, s amelynek a kísértését is távol akarják önmaguktól tudni.

A Szentlélek örökkön régi, mégis szüntelenül új ajándéka adja, hogy kiszakadjunk a fenti helyzet ördögi köreiből. Általa a holt örökség élő hagyomány lesz, hogy a másik szemébe való nézés párbeszéddé legyen, hogy az Egyház egysége ne uniformis, hanem pünkösdi csoda, a sokaság ezerféle, mégis egyetlen katolikus anyanyelve legyen.

„Sem a multikulturalitás projekt (mindenesetre ha eltérő kultúrák puszta egymásmelletiségeként értik, amelyek valójában nem találkoznak s nem egészítik ki egymást), sem a transzkulturalitás projekt (amely elsimítja a kulturális különbözőségeket, és új különbözőségeket csak egy új osztály- és műveltségi sokféleségben talál), sem a totalitárius egység, sem a posztmodern «lehetőség-egység» nem jelentenek olyan célt, amely felé törekednünk kellene. A szentháromságos és katolikus hit egységet akar a sokféleségben és a sokféleségből, sokféleséget az egységben és az egységre irányulóan, sokféleséget, amely nem nyom el, nem hagy figyelmen kívül és nem is válhat egy technikai, gazdasági és mediális folyamatok révén megvalósított egységpéppé.”

A hitnek erre a távlatára a kultúrák világában a Szentlélek nyit meg bennünket. Ő adja kezünkbe a kegyelmi eszközöket ahhoz, hogy a kihívásoknak megfeleljünk, a hitben hűségeseknek bizonyuljunk s tanúságtételünk révén eljussunk a kultúrák szívéig, hogy ezáltal eszközei, munkásai legyünk azok belső átalakulásának, a bennük elrejtett szép, igaz és jó megtisztításának és felragyogtatásának. A Szentlélek a bátorságunk és az erőnek, aki elold bennünket félelmeinktől, megvéd az uniformitás, a helytelen konzervativizmus vagy az exkluzivizmus és inkluzivizmus kísértéseitől. A Szentlélektől eltöltött ember már puszta létezése révén átlelkesíti a kultúrát, amely lényege szerint átszellemítve a világot úton van célja felé. Isten Lelke, az ember lelke s a kultúra szelleme között így valósul meg az a csodálatos üdvrendi együttműködés, amely reményt és jövőt nyit előttünk az örökkön ifjú és eleven Egyház hitén keresztül magához a Szentháromságos Egy Istenhez.

Értekezésünk zárásaként álljon itt Lattaquié-i Ignatiosz metropolita gondolata, amely az Egyházak Világtanácsának IV. Nagygyűlésén (Uppsala, 1968 július 3-11.) hangzott el:


„Szentlélek nélkül távoli az Isten,
Krisztus a múlté,
az Evangélium holt betű,
az Egyház egyszerű szervezet,
a tekintély: uralkodás,
a misszió: propaganda,
az istentisztelet: emlékek fölidézése,
és a keresztény cselekvés rabszolgamorál.

De Őbenne:

A kozmosz fölemelkedik,
és nyögve szüli az Országot,
a föltámadott Krisztus itt van,
az Evangélium: életerő,
az Egyház szentháromságos közösség,
a tekintély: szabadító szolgálat,
a misszió: Pünkösd,
a liturgia: emlékek és elővételezés,
az emberi cselekvés megistenült.”