2007-09-24 16:34:39

„A latin- és a görög-szertartású ukrán katolikus püspökök közös jelenléte a pápai kihallgatáson rávilágít az egyház misztériumának szépségére és gazdagságára”


A Szentatya az ukrán főpásztorokhoz intézett beszédében nagy örömmel köszöntötte mindenekelőtt a latin szertartású püspököket, akik most kezdték meg ad limina látogatásukat. Egyben köszönetét fejezte ki a görög-katolikus püspököknek is, akik elfogadták meghívását és szintén jelen voltak ezen a találkozón. Ezen a napon most Péter utódánál jelképesen jelen van a szeretett ukrán helyi egyház minden lelkipásztora. Az egyházi szeretetközösség gesztusa ez, amely ékesszólóan tanúskodik arról a testvéri szeretetről, amelyet Jézus hagyott megkülönböztető jegyként örökségül tanítványainak.

A Pápa tudatában van azoknak a nehézségeknek, amelyekkel a főpásztorok az evangélium hirdetése közben találkoznak, vagy amikor tanúságot tesznek Krisztusról. A Szentatya és a Római Kúria munkatársai szeretettel követik az ukrán egyház zarándokútját, és készen állnak arra, hogy bármikor segítséget nyújtsanak, annak tudatában, hogy az Úr az egység, az egyház szeretetközösségének szolgálatára hívta meg mindnyájukat.

Az egyház misztériumának szépségére és gazdagságára világít rá ez a mai találkozó – folytatta az ukrán főpásztorokhoz intézett beszédében XVI. Benedek. Az egyetlen katolikus egyház a szertartások, és a történelmi hagyományok változatosságában a föld minden részén ugyanazt a Jézus Krisztust hirdeti, és róla tesz tanúságot. Jézus minden ember és az egész ember számára az üdvösség Szava. Ezért minden lelkipásztori és apostoli terv hatékonyságának titka mindenekelőtt a Krisztushoz való hűség. A főpásztorok, csakúgy, mint minden hívő, arra kaptak meghívást, hogy bensőséges és állandó kapcsolatban éljenek Krisztussal az imában és szava engedelmes meghallgatásában. Ez az egyedüli útja annak, hogy minden környezetben Krisztus szeretetének jelévé váljunk, békéje és egyetértése eszközei legyünk.

A Pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a latin és görög szertartású katolikus püspökök tovább erősítik az együttműködést az egész keresztény nép javára. Az egyházi szeretetközösség ugyanis nélkülözhetetlen feltétele az ökumenikus párbeszédnek mind ortodox testvéreinkkel, mind a többi egyházzal. A Pápa javasolta, hogy évente legalább egyszer gyűljenek össze a latin és a görög szertartású katolikus püspökök, hogy lelkipásztori terveiket egyre jobban összehangolhassák. A püspökök közötti testvéri együttműködés minden hívő számára bátorítást jelent az egység felé, és kedvez a gyümölcsöző ökumenikus párbeszédnek.

A Szentatya végül Mária anyai oltalmába ajánlotta őket, emlékeztetve rá, hogy a latin egyház ezen a napon a Fogolykiváltó Szűzanya emléknapját tartja, majd apostoli áldását adta egész Ukrajna szeretett népére.








All the contents on this site are copyrighted ©.