2007-09-17 10:18:59

Isten szolgája, Szűz Mária Bemutatásáról nevezett Marie-Céline klarissza nővér


A bordeaux-i Szent András székesegyházban vasárnap délután az oltár dicsőségére emelték Szűz Mária bemutatásáról nevezett Marie-Céline nővért. A szertartást José Saraiva Martins bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa vezette, a koncelebrálók között volt Jean-Pierre Ricard bíboros, a város érseke, a francia püspöki konferencia elnöke, valamint Michel Mouïsse, périgueux-i püspök.
 
A modern kor első klarissza szerzetesnője, akit az oltár dicsőségére emeltek. Világi nevén Jeanne Germaine Castang 1878-ban született Délnyugat-Franciaországban (Nojals apró településen). A hit ajándékát szüleitől kapta, ami lehetővé tette számára, hogy türelemmel és nagylelkűen elfogadja azt a számos próbatételt, amit gyermekkorától kezdve rótt ki rá az élet. Négy évesen egyik lábára megbénult. Hamar megtapasztalta a szegénységet, távol került szülőfalujától, és korán elvesztette édesanyját és több testvérét. Öt évig egy bordeaux-i árvaházban élt, ahol megérett benne szerzetesi hivatása.

Tizennyolc évesen lépett be az ottani klarissza kolostorba (Talence, Bordeaux külvárosa), ahol a Marie-Céline nevet vette föl. Rendtársai azonnal szívükbe zárták alázatos és szeretetteljes természete miatt. Mindössze tizenegy hónapra rá súlyos tüdőbajban halt meg, tizenkilenc éves korában (1897. május 30.). Az életszentség kis útját választotta Lisieux-i Kis Szent Terézhez hasonlóan, aki ugyanabban az évben halt meg.







All the contents on this site are copyrighted ©.