2007-09-08 13:40:13

Egon Kapellari graz-seckaui püspök köszöntő szavai a máriacelli szentmise elején


Az igazi keresztények kiállják az időjárás viszontagságainak próbáját is, mint ma Máriacellben – kezdte beszédét a zuhogó esőben a püspök. Az eső ellenére azonban ragyog a kozmikus nap. Szívünkben is, ha hagyjuk, felragyog egy másik nap: Jézus Krisztus igazságosságának a napja, amelyre ma még erősebben szeretnénk tekinteni.

Majd köszönetét fejezte ki XVI. Benedek pápának, hogy a máriacelli kegyhely fennállásának 850. évfordulója alkalmából nagy örömükre eljött a zarándokok közt zarándokként. Hívők és hitet keresők milliói tapasztalták meg, hogy Máriacell az isteni irgalmasság bőséges forrása Mária közbenjárására, amely ma is buzog. Ősi idők óta imádkoznak itt Máriához, mint „Ausztria Édesanyja”, „Magyarok Nagyasszonya” és a „Szláv népek Anyja”.

Ezután az ősi és egyszerű csodatévő Mária kegyszoborról szólt a grazi püspök, amelyet most a szertartás középpontjában helyeztek el. Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, ami annyit jelent: Mária segíteni kíván nekünk, hogy Krisztusra tekintsünk, hallgassuk Őt és megmutassuk Őt másoknak. A 2004-es máriacelli Népek Zarándoklata során a nyolc résztvevő közép-európai ország püspökei szüntelenül emlékeztették a keresztényeket erre a küldetésükre vagyis arra, hogy mutassák meg másoknak Krisztust.

Majd Egon Kappellari püspök annak a kívánságának adott hangot, hogy a Szentatya látogatása – amely megtisztelő és hálára indító – segítse megérteni és még mélyebben elfogadni ezt a küldetést. Beszéde végén pedig az ősi katolikus köszöntéssel üdvözölte különböző nyelveken a jelenlévőket:németül, magyarul, horvátul, burgenlandi horvát és rétoromán nyelven, továbbá szlovénül, csehül, szlovákul és lengyelül, végül latinul: Laudetur Jesus Christus!







All the contents on this site are copyrighted ©.