2007-08-27 19:33:20

Szent István ünnepe Bécsben - Simon Ferenc atya beszámolója


RealAudioMP3 A bécsi magyar lelkész beszámolt műsorunknak a hagyományos Szent István ünnepségről, amelyet augusztus 25-én tartottak az osztrák fővárosban. A szentmisét a Stephansdomban Simon Ferenc atya mutatta be.

A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség honlapján a következőket olvashatjuk a bécsi Szent István ünnepségről:
Az idén is a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség megrendezésében került sor az immár hagyományos Kárpát – medencei magyarok bécsi Szent István ünnepségére augusztus 25-én. A Stephansdomban 13:00-kor kezdődő szentmise főcelebránsaként Orosch Jánost, a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspökét hívták meg, aki sajnálatos módon részvételi szándékában akadályozva volt, s így eme meghívásnak nem tudott eleget tenni. Készségességéről azonban tanúskodik, hogy az ünnepre szánt szentbeszédét elküldve lélekben velünk ünnepelt.
Szentbeszédében így buzdított:
„A történelem arra tanít, hogy meg lehet szerezni valamit erővel, de nem lehet fenntartani erőszakkal! Kard szerezte meg a hazát, és Kereszt tartja fenn.” Ezt az aranyszabályt állította példaként, mely, mint tudjuk nagyon nehezen valósítható meg. Látni, mit kell tenni és azt meg is tenni. Szent István királyunk épp ilyen ember volt. Látta a szükséget, és orvosolta is azt. Látta a tudatlanságot – szerzetesrendeket hívott hazánkba, akik a gyermekek lelkébe a tudás fényét lobbantották. Látta a pogányság ürességét – templomokat építtetett, zárdákat alapított. A sötét emberi lelkeket a szellem fényével világította meg.
 
Szent István törvénybe iktatta a nemzet fennmaradásának feltételeit: szeressétek a nép hivatott vezetőit, szeressétek a nemzetiségeket. Igaza volt, mert törvényei nyomán ezer éve élünk.
Továbbá hangsúlyozta a magyarság Istentől kapott hivatását: az Ég küldötte a magyart ide, a Kárpát-medencébe, az égi kegyelem áldotta kéz alakította nemzetté, s ez az áldott Szent Jobb fennmaradt, hogy irányítsa a nemzetét. Kultúrnépét Nyugatra fordította, hogy Kelet népét is Nyugathoz köthesse. Isten hídja lett a magyarság az emberiség jövője érdekében.

Tennünk kell valamit, ha meg akarjuk védeni értékeinket. De vajon nem adjuk-e föl sokszor gyáván, amit Istentől drága örökségként kaptunk: hitünket és drága anyanyelvünket? Szent Erzsébet asszony, akit ebben az évben különös tisztelettel ünneplünk, példát mutat nekünk abban, hogyan lehet megmaradni idegen környezetben is magyarnak és kereszténynek. Ő szülőföldjétől távol is megőrizte az otthon kapott értékeit, s így buzdító példa lett mindazok számára, akik közömbös, vagy ellenséges környezetben kell, hogy küzdjenek katolikus hitükért és nemzeti identitásukért.

Ünnepi beszédét Mindszenty bíboros szavaival zárta: „Ne felejtsétek el szüleitek nyelvét. Imádkozzatok magyarul!”

 
Az ünnepi szentmise után a Stephansdom Máriapócsi Oltáránál a dómban őrzött Szt. István-király ereklyéhez járulhattak a hívők.
A délután folyamán a Stephansplatz-on 24 zarándokcsoport mutatkozott be magyar népdalokkal, népitánccal és népzenével a Bécsi Szent István király-napi búcsú keretében. Ezalatt a zömmel a Felvidékről és a Dunántúlról érkezett zarándokok és a bécsi magyarság az érseki palota árkádos udvarában találkoztak egy szeretetvendégségre.








All the contents on this site are copyrighted ©.