2007-08-15 16:27:13

„A mennybe felvéve Mária nem távolodott el tőlünk" - XVI. Benedek pápa Úrangyala imádsága Nagyboldogasszony ünnepén


Az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá, hogy Mária Mennybevétele ünnepének alapja a Szentírásban található, amely úgy mutatja be a Szűzanyát, mint aki szorosan egyesül Jézussal a pokolbeli ellenség elleni küzdelemben, egészen a felette aratott teljes győzelemig. Ez a győzelem különösen kifejeződik a bűn és a halál leküzdésében. Ezért Máriát, aki szolidáris Jézussal a feltámadásban is, Isten megőrizte a test romlásától, lelkével és testével vétetett föl a mennyei dicsőségbe, mint ahogy ezt XII. Piusz hirdette ki 1950. november 1-én közzétett, „Munificentissimus Deus” - apostoli konstitúciójában. „A mennybe felvéve Mária nem távolodott el tőlünk, hanem még közelebb van hozzánk, és fénye bevilágítja életünket és az egész emberiség történetét” – mondta beszédében a Szentatya.

A Megváltó Anyja ragyogó mennyei világosságának vonzásában bizalommal forduljunk hozzá, aki a magasból tekint le ránk és védelmez bennünket. Mindnyájunknak szüksége van segítségére és vigasztalására, hogy szembe tudjunk nézni a mindennapok megpróbáltatásaival és kihívásaival. Szükségünk van rá, hogy anyánknak és nővérünknek érezzük őt létünk konkrét helyzeteiben. Azért, hogy egy napon osztozhassunk Mária sorsában, már most példája nyomán kövessük engedelmesen Krisztust, szolgáljuk nagylelkűen testvéreinket. Ez az egyetlen módja annak, hogy már most, földi zarándoklatunk során megízleljük annak örömét és békéjét, aki teljességben él, aki eljut a mennyország örökös végcéljához – mondta az Úrangyala elimádkozásakor Benedek pápa.

A Pápa az imát követően televíziós összeköttetés révén köszöntötte azokat a közép-európai fiatalokat, akik Mariazellbe zarándokoltak el, lelkileg előkészítve a leghíresebb osztrák Mária kegyhelynek szóló, szeptember 8-án esedékes pápalátogatást.

„Mária példája – hangzott a Szentatya német nyelvű köszöntése – azt mutatja, hogy Isten olyan személyeket keres, akikben otthonra lelhet. Krisztus a mi szívünkbe is be kíván költözni. Az egyház, Isten otthona, akkor növekedik, ha mi, emberek, befogadjuk az Urat hitünkkel, imádásunkkal, reménnyel és szeretettel, és ezáltal ennek a lelki háznak élő köveivé válunk”.







All the contents on this site are copyrighted ©.