2007-08-14 14:33:55

Tarcisio Bertone bíboros államtitkár az amerikai egyházról


Bertone bíborosra nagy hatással volt az amerikai egyház vitalitása és a katolikusok szerepe az amerikai életben – mint ahogy ezt maga kifejtette egy augusztus 8-i sajtótájékoztatón. A bíboros arra kérte az észak-amerikai katolikusokat, hogy a fiatalokat még jobban vonják be az egyház központi életébe. Tarcisio Bertone bíboros államtitkár katolikus újságírók kérdéseire válaszolva elismeréssel állapította meg, hogy az amerikai hívek jelentősen azonosulnak katolikus mivoltukkal és az egyházzal. Ugyanakkor az államtitkár kiemelte, hogy sürgősen megoldást kell találni számos közel-keleti konfliktusra és támogatni kell a katolikus politikusokat és szavazókat, hogy a közéletben is legyenek következetesek az egyház erkölcsi tanításához. A bíboros érintette még az amerikai egyház tovább folyó küzdelmeit a szexuális visszaélések botrányaival.

Államtitkárrá választása óta most első alkalommal tett látogatást az Egyesült Államokba Tarcisio Bertone bíboros. Mint már jeleztük, utazásának célja elsősorban az volt, hogy megnyitó beszédet tartson a Kolumbusz Lovagok 125. közgyűlésén Tennessee állam Nashville városában.







All the contents on this site are copyrighted ©.