Jézus igazi arca - P. Szabó Ferenc sorozata

2. A történeti Jézus kutatásának 2oo éve
Walter Kasper - Karl Rahner nyomán – leszögezi: Az új krisztológia kiindulási pontja „annak a Krisztus-hitnek a fenmenológiája, amelyet a keresztény egyházakban konkrétan hisznek, megélnek, hirdetnek és gyakorolnak. Csak hívő kersztényekkel való találkozás révén lehet eljutni a Jézus Krisztusba vetett hithez. A krisztológia igazi tartalma és végső kritériuma azonban maga Jézus Krisztus, az ő élete, sorsa, szava, műve. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy a krisztológiának elsődleges kritériuma Jézus Krisztus, a másodlagos pedig az egyház hite. Egyik kritériumot sem lehet kijátszani a másik ellen. Továbbra is fennáll persze az a kérdés, hogy miként lehet összekapcsolni ezt a két kritériumot. Az újkori teológiának ez az egyik alapkérdése, amelyet leginkább Jézus életének modern kutatása vet föl.” (W. Kasper: Jézus a Krisztus. Vigilia, Bp. 1996, 28.)

Az olasz jezsuiták La Civiltá Cattolica c. folyóiratának ezévi áprlis 7-i számában (17-27.old.) Giuseppe de Rosa jezsuita vázolja a Jézus története kutatás két évszázados alakulását, szakaszait. 1) Az első szakasz (Old Quest) l778-tól l9oo-ig tartott, tehát Reimarustól Albert Schweitzerig. 2) A második szakasz ( New Quest) 1924-től l975-ig: Martin Kaeler a történeti-kritikai módszert alkalmazva azt állította , hogy nincs folytonosság a názáreti Jézus, tehát a történeti Jézus és az ősegyház által megvalott Krisztus, tehát a hit Krisztusa között. A neves református teológus , Rudolf Bultmann is lekicsinyelte a történeti Jézus jelentőségét, ezt állította: a lényeges az, hogy hitben találkozzunk a feltámadottal. Viszont Bultmann egyes protestáns tanítványai, mint E. Kaesemann és G. Bornkamm, hangúlyozták, hogy folytonosság van a történeti Jézus és az ősegyház által hirdetett feltámadt Krisztus között, ezt a kérügma, az ősi igehirdetés határozottan állította. Különben is, a Krisztus-hit történelmi támpont nélkül gnózis, vagy ideológia lenne. 3) Végül a harmadik szakasz (Third Quest) l975-től mostanáig tart. Ezzel most kissé bővebben foglalkozunk P. de Rosa cikke alapján.

Az újabb kutatók igyekeznek elhelyezni Jézust zsidó környezetében Vermes Géza magyar származású zsidó szakember angol könyve, A zsidó Jézus most már magyarul is olvasható. E könyv ismertetésében és kritikájában (Távlatok, 26) Nemeshegyi Péter többek között ezeket írja: Hálásak lehetünk Vermes Gézának azért, hogy az első századi karizmatikus galileai judaizmus természetes hátterére vetítve bemutatja Jézust, az igaz embert, a caddikot, a segítő és gyógyítót, a tanítót és prófétát, akit a hozzá közel állók és kevésbé elkötelezett csodálói egyarát mint prófétát, urat és Isten fiát tiszteltek (vö. Vermes 285). Vermes így a történeti Jézus számos vonását rögzíti mindenfajta agnosztikus és mítoszra hivatkozó szemlélettel szemben. Ugyanakkor bírálnunk kell Vermes fejtegtéseit bizonyos pontokon, pl. a feltámadásról szóló részeket (56 és 283): Vermes – Nemeshegyi szerint – megdöbbentően felületesen és magabiztosan intézi el az egész világtörténelmet döntően befolyásoló kérdést, Jézus feltámadását. Természetesn Vermes nem hisz Jézus istenségében. Jézus evangéliumi címeiről Nemeshegyi – Vermessel ellentétben – megmutatja, hogy az ókori keresztény zsinatok dogmái (Krisztus egylényegű az Atyával, valóságos ember és valóságos Isten) az evangéliumi meggyőződéseinek újrafogalmazásai, tehát folytonosság van a történeti Jézus és a hit Krisztusa között.

Térjünk vissza Civiltá cikkéhez, amely rövid említést tett Vermesről. Egy másik kutató (J. Meier) szerint Jézus „marginális zsidó”, ismét mások (J.H. Charlesworth , E.P. Sanders ) Jézus zsidó mivoltát, illetve a judaizmussal valókapcsolatát elemzik, gyakori az apokrifek és a Holt-tengeri (qumráni) iratok elemzése is a „valós” Jézus (mindig csak az ember) bemutatásánál. Ami a qumráni, valószínűleg eszénus közösség és az Újszövetség (Jézus kapcsolatát illeti, ismét egy kis kitérőt teszünk. Magyarul is megjelent l994-ben két angol újságíró (Michel Baigent és Richard Leigh l99l-es angol könyve: Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? címmel. A borítón ezt olvassuk: „Az évszázad vallási botrányának szenzációs története”.Fél évszázaddal a qumráni tekercsek felfedezése után a szerzőpáros (az amerikai Robert Eisenmann Vitatott kutatásai támaszkodva azt akarta bizonyítani, hogy a jeles domonkos, P. Roland de Vaux, a qumráni leletek egyik legjobb szakembere, készakarva elrejtett bizonyos tekercseket, nehogy a kereszténység valódi eredetére vonatkozó kellemetlen igazság kiderüljön. A két angol újságíró forrása, Eisemann és más kutatók is eltúlozták a qumáni szekta és a kereszténység kezdete közötti hasonlóságot. Anélkül, hogy most velük vitatkoznánk, elég lesz, ha az elfogultsággal egyáltalán nem vádolható Vermes Géza másik könyvét idézzük. Vizsgálódásai végén Vermes így következtet: „Amennyiben a tekercseknek egyáltalán volt hatásuk az Újszövetségre – és okuk van feltételezni, hogy volt – ez a hatás nyilván nem magát jézust érte, akinek a qumráni doktrina nagy része mindenképpen idegen volt, ha nem is éppen visszatetsző – hanem Pált, Jánost és az új egyház más vezető alakjait. A tekercsek haszna, hogy így mondjam, az lehet, hogy az apostoli kor kereszténysége új megvilágításba kerül, és főként az mutatkozik meg az eddigieknél tisztábban, méghozzá negatív módon, hogy Jézus mi nem volt, nem pedig az, hogy mi volt.”
(Vermes G,: Jézus és a judaizmus világa, 2o1. old)

P. de Rosa hangsúlyozza: Jézus és a judaizmus kapcsolatát különféleképpen értelmezik, mert a judaizmus Jézus korában nagyon bonyolult valóság, különböző irányzatok voltak. Kérdés, hogy Jézus melyikhez tartozott: jámborok (hasszidim) csoportjához? sztoikus-cinikus volt ? avagy filozófus volt, zelóta forradalmár? Pacifista ? rendkívüli rabbi? Nincs egyetértés a harmadik szakasz kutatói között. Giuseppe de Rosa nyomán most „ízelítőül” összefoglaljuk B.J. Malina kutatásának eredményét. (in W. Stegemann-B.J. Malina-G.Theissen: Il nuovo Gesu storico, Brescia, 2oo6, l7-32).

1) Jézus hirdette az Isten országát, vagyis politikai vallást, egy teokratikus királyságot, a megtérés az új politikai rendbe való életet szolgálta. 2) Egy politikai frakciónak adott életet, hogy az támogassa őt küzdelmeiben, de ez a párt halála után feloszlott. 3) Jézu Isten országa közeli eljövetelét hirdette csupán Izraelnek, tehát kizárólag izraeli teokráciát akart. 4) Csupán Izrael Istenéről beszélt. 5) Jézus tudatában volt annak, hogy megoldja Izrael politiaki problémáit, - próféta volt. 6) Egy kisebb csoport követői közül halála után nem oszlott szét: e csoport úgy képzelte, hogy feltámadott, tehát illúzió áldozata lett. Innen ered a kereszténység .Tehát teljes szakadás van a zsidó Jézus és a keresztény Krisztus között!

Látjuk, hogy az újabb Jézus-kutatások a legkülönbözőbb következtetésekre jutnak, valamennyi tagadja Jézus feltámadását, tehát istenségét, vagyis eltorzítják az evangéliumok Jézusának igaz arcát. Az igaz, hogy a feltámadás misztérium, tehát nem esik a történész mint olyan megfigyelése alá, ezért Jézus igazi arcának felfedezéséhez szükség van a hitre. Minderről a következőkben még bővebben szólunk.

Összefoglalásul:

A történeti Jézus és hit Krisztusa viszonyával kapcsolatban elkell kerülni a túlzó szélsőségeket. Egyrészt azt az idealista liberális felfogást, amely szerint lényegtelen a történelem tanúságtétele, a fontos az, hogy itt és most és most a hitben találkozzam a feltámadt Krisztussal. A másik véglet: bizonyos pozitivista vagy apologetikus szemlélet, amely azt tartja, hogy a történelmi , archeológiai stb. kutatás tudományosan megalapozza hitet, mert perdöntően igazolja, hogy a Bibliának igaza van. A kérdés sokkal bonyolultabb. Alkalmazni kell , kellő kritikával a történeti-kritikai módszert, de ezzel a módszerrel igazában csak a földi, történeti Jézust ismerjük meg. A történész mint olyan ne zárja le a kutatást mondván, hogy Jézus Krisztus egész misztériumát feltárta. Mindenképpen szükség van az egyház, az őskereszténység hitére és a mi hitünkre, hogy a teljes misztériumot megismerhessük.

Végzetül Joachim Gnilka A Názáreti Jézus című könyvének végéről idézek (SzIT, Bp.,2oo1, 383-384) A szerző, akit XVI. Benedek pápa is idéz más összefüggésben, a történeti-kritikai módszert alkalmazza, ezért könyve végén csak két oldalt szentel a feltámadásnak. Szó szerint ezeket írja: „A Megfeszített feltámadása a holtak közül már nem tartozik a Názáreti Jézus földi történetéhez. Mégis e cél felé halad miden, és ez az a pont, ahonnan Jézus személyét és működését teljesen meg lehet érteni. „Gnilka röviden utal arra, hogy hogyan kezdődik az új történet, az egyház története , majd így folytatja: „A húsvét fényében írták meg az evangéliumokat. Ezekben azután a földi Jézus vonásai a megdicsőült Krisztus színeivel keverednek.” A Krisztusban hívők közösségének „az volt, és mindig az a
célja, hogy a hitben vezesse el az embereket ahhoz, aki ma is él, és bennük működik.”