2007-08-13 09:56:26

Franz König bíboros emlékművét áldja meg hétfőn a bécsi bíboros érsek


Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek augusztus 13-án szentmisét mutat be a máriacelli szentélyben a 99 éves korában, 2004-ben elhunyt Franz König bíboros lelkiüdvéért. A szentmise után a bíboros megáldja a König bíboros tiszteletére emelt emlékművet. A Wolfgang Feyferlik építész által tervezett műalkotást a máriacelli kegytemplom Szent Egyed kápolnájában állították fel. Az emlékművet öt üvegkocka alkotja, amelyek a bíboros egy egy kedves tárgyát tartalmazzák: nevezetesen rózsafüzérét, a II. Vatikáni Zsinat során viselt püspöki gyűrűjét, egy XXIII. János pápától kapott mellkeresztet, egy a keleti egyházakban használatos püspöki gyűrűt, amelyet Michael Staikos metropolitától kapott ajándékba a bíboros. Végül azt a Pápai Évkönyvet, amely vele volt egy jugoszláviai autóbalesete alkalmával, amikor 1960-ban Stepinác bíboros temetésére igyekezett. Az 5 emléktárgy mellett König bíboros egy-egy gondolata olvasható.

Franz König bíboros, korunk egyháztörténetének egyik legjelentősebb személyisége 2004. március 13-án hunyt el és március 27-én több ezer gyászoló személy részvételével búcsúztatták a bécsi Szent István dómban. Gyászmiséjét II. János Pál pápa nevében Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa mutatta be. A bécsi segédpüspök a szertartás során részleteket olvasott fel König bíboros végrendeletéből, amelyben többek között ez áll: „Az egyház hitközösségébe vetett bizalommal, amely a síron innen és túl összeköt minket, teljes szívvel Isten kezébe ajánlom életemet, aki teremtett, megváltott és szolgálatára hívott. Kérem, amennyire lehetséges temetésem egyszerű legyen. Csak az a kívánságom, hogy ravatalomnál a húsvéti gyertya lángja égjen.”








All the contents on this site are copyrighted ©.