2007-08-07 16:15:42

"Menj, Ferenc, építsd újjá Európámat" - Európai ferences találkozó Assisiben


Mintegy ezer fiatal igyekezett kedden Szent Ferenc városába, hogy részt vegyen a ferences rend által szervezett ifjúsági találkozón. Az augusztus 12-ig tartó rendezvény célja, hogy megismertessék a 18-30 év közötti fiatalokkal az öreg földrész ferences gyökereit és mindazt, amivel a ferences karizma hozzájárult Európa evangelizálásához, valamint az egyház megújulásához. Az előadások során igyekeznek megvilágítani az alapító Ferenc és Klára életpéldájához kötődő szempontokat, mint a karitatív és humán fejlesztő kezdeményezések elindítása a szegényebbek megsegítésére. De ezek közé tartozik egy olyan új lelkiség születése is, amely Krisztus evangéliumát, az embert, a közösséget helyezi a középpontba.

Az összejövetel programjában imádságok és katekézisek, ferences lelkiségű tanúságtételek szerepelnek, továbbá a résztvevők fölkeresik a Szent Ferenchez és Szent Klárához kötődő helyeket, kulturális vitafórumokat tartanak. A találkozó négy központi napján, augusztus 8-11-e között egy-egy fő témát mélyítenek el a fiatalok a ferences lelkiséghez kapcsolódóan. Ezek: a "Kezdetek", a "Megtérés", az "Életszentség" és "Szent Klára".

A Vatikáni Rádiónak Pasqualino Massone ferences testvér, a találkozó egyik szervezője arról beszélt, hogyan született a kezdeményezés:
 
Pasqualino Massone testvér: Ferenc olyan keresztény volt, aki meg akarta élni az Evangéliumot és kétségtelenül hozzájárult Európa keresztény gyökereinek megteremtéséhez is, amelyet mi örökül kaptunk. Tehát arra gondoltunk, hogy Szent Ferenc eszméjét ajánljuk ismét a fiatalok figyelmébe, azáltal, hogy megismertetjük velük Ferenc élettapasztalatát. Nemrég járt itt XVI. Benedek pápa, június 17-én. A Szentatya azt az üzenetet hagyta a fiataloknak, hogy fedezzék föl ismét Ferenc alakját, legyen példa számukra az ő boldogságkeresése, amit az Úrral találkozva élt meg. Ezekben a napokban tehát azt szeretnénk, ha a találkozó résztvevői újra felfedeznék a keresztény élet, az Evangélium és a Jézussal való találkozás szépségét.

VR: A ferences testvérek mit adnak útravalóul az Assisiben összegyűlt fiataloknak, "mit tesznek a hátizsákjukba"?

Pasqualino Massone testvér: Ferenc nagyon kényelmetlen szent, mert amikor fölteszik neki a kérdést: "Boldog vagy?" - ő biztos igennel felel, de azt is válaszolja, hogy ez a boldogság nem tiszavirág életű, nem csupán futó öröm, hanem az Úr Jézus Krisztussal való találkozás boldogsága. Azt szeretnénk, hogy az itt jelenlévő fiatalok hazatérve elmondhassák, hogy találkoztak Jézussal, vagyis találkoztak a Személlyé vált boldogsággal.










All the contents on this site are copyrighted ©.